A Ferencvárosi Torna Club nem csak a kiemelt csapatsportágakban, hanem az egyéni- és az egyéb csapatsportágakban is kiemelkedő évet zárt. Négyrészes sorozatunk első részét ITT olvashatják el, most pedig április elejétől június végéig tekintünk vissza szakosztályaink remeklésére.
AKROBATIKUS TORNA
Az FTC akrobatikus tornászai számára májusban, a X. Abony Kupával kezdődött a versenyszezon. Egységeink négy aranyérem mellett, két ezüstöt és egy bronzot szereztek. A IX. BASE Bajnokságon kilenc éremmel, köztük négy arannyal, három ezüsttel és két bronzzal tarolt a Fradi.
Május végén a hagyományos Fradi Kupán öt aranyat, illetve két-két ezüstöt és bronzot nyert. A versenyről készült galériánkat ITT nézheti meg. Júniusban nemzetközi szinten is remekeltünk, miután egy arannyal és két ezüsttel térhettünk haza az ausztriai Waidhofen an der Thayában megrendezett 5. Internationaler Waldviertel-Cupról.
ATLÉTIKA
Az április egy nagy visszatérőnk sikerével indult! Diszkoszvetőnk, Huszák János megnyerte a szezonnyitó Szentes Dobóversenyt. Atlétánkkal készült interjúnkat ITT olvashatja. A hónap közepében a népligeti Albert Kupán szakosztályunk összesen 15 érmet, köztük hét aranyat, öt ezüstöt és három bronzot nyert. A tiszaújvárosi nemzetközi versenyen klasszisunk, Szabó László 100 méteren és távolugrásban is győzött, utóbbi számban csapattársát és barátját, Galambos Tibort megelőzve.
Májusban Máltán folytatták a fradisták. A nemzetközi Europe Athlétisme Promotion (EAP) versenysorozat következő, de első szabadtéri állomásán Szabó László aranyérmes lett távolugrásban, 200 méteren pedig ezüstöt szerzett. Bánhidi Bence távolugrásban bronzéremmel zárt, míg Prekli Zoltán hármasugrásban állhatott fel a dobogó legalsó fokára.
A debreceni Ifjúsági és Serdülő Ügyességi és Gátfutó Csapatbajnokságon az FTC három korosztályban is első lett, három ezüst- és két bronzérem mellett. A hónap közepén szakosztályunk az ötödik helyen végzett a Csapatbajnokság elődöntőjében, így bejutott a fináléba. Szabó László néhány nappal később Debrecenben, a Kelet Kupán távolugrásban arany, 200 méteren bronzérmet nyert, a Fradi pedig összesen öt éremmel zárta a viadalt. A hónap végén Csúri Bence szintén távolugrásban bronzérmet szerzett a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Atlétikai Bajnokságon.
Június elején a „magyar Carl Lewis”, azaz Szabó László óriási egyéni csúccsal, 7.99 méterrel megnyerte a távolugrást a Budapest Openen, amelyen az FTC versenyzői öt érmet szereztek.
„Ez a 799 centiméteres csúcs csak feltüzel. A jövő héten egy nemzetközi versenyre utazom, ott nagyon szeretnék tovább javítani az eredményemen. Igaz, addig még egy kicsit össze kell szednem magam, hiszen még mindig nem tudatosult bennem, hogy elértem ezt a szintet. Magyarországon nagyon régen ugrottak ekkorát – nem gondoltam volna, hogy pont én leszek az, akinek legközelebb sikerül. Hogy hogyan fogom megünnepelni? Nos, én soha nem iszom alkoholt, még egy ekkora ugrás örömére sem fogok. Ilyenkor inkább megengedek magamnak egy gyorséttermi menüt kólával” – mondta Laci a verseny után.
Gerelyhajító tehetségünk, Herczeg György bronzérmes lett egy rangos németországi nemzetközi viadalon. Szintén egy németországi versenyen Huszák János erős mezőnyben a hetedik lett diszkoszvetésben, míg itthon atlétáink hét éremmel zárták a budapesti Junior és Utánpótlás Országos Bajnokságot. A Honvéd Kupán Szabó László és Galambos Tibor remeklésének is köszönhetően az FTC versenyzői a felnőtt és utánpótlás korosztályban öt éremmel zártak, majd másnap a 46. Paulinyi Jenő Emlékverseny különleges hárompróba számában is taroltak a fradisták. Szabó László első lett, második helyen Galambos Tibor, míg harmadikként Berek András végzett. A hónap zárásaként utánpótlás versenyzőink két-két arannyal és bronzzal zárták a miskolci Ifjúsági Országos Bajnokságot.
BIRKÓZÁS
Április valóságos éremdömpinggel kezdődött. Váncza István és Bak Gergely Horvátországban nyert nemzetközi versenyt, míg az utánpótlás két versenyen 13 érmet szerzett. A hónap elején ellátogattunk U23-as Európa-bajnoki bronzérmes birkózónkhoz, Szabados Noémihez, aki két héttel később megnyerte a korosztályos válogatóversenyt és kijutott a junior Eb-re. Áprilisban még két utánpótlás bronzéremnek örülhettünk lány diák és fiú kadet kötöttfogású versenyzőink által.
Május elején Bukarestben remekeltek a fradisták, ugyanis a Dumitru Pirvulescu és Vasile Iorga Junior Nemzetközi Versenyen Szabados Noémi és Váncza István második lett, míg Bak Gergely harmadik. A serdülő szabadfogású országos bajnokságon klubunk nagy tehetsége, Gombos Alex aranyérmes lett, a kötöttfogásúak pedig három éremmel zártak. A felnőttek magyar bajnokságán Váncza István ezüstérmet nyert. A hónap végén tovább parádézott az FTC utánpótlása, két hazai és egy nemzetközi viadalon összesen 17 érmet nyertek a fiatalok. Serdülőcsapatunk ezüst-, míg diákjaink bronzérmesek lettek a csapatbajnokságon, Kyparissi Vasiliki egyetemi bajnok lett a nők 53 kilogrammos mezőnyében, míg Dunaszerdahelyről négy aranyéremmel térhettek haza a fradisták.
A júniusi junior Európa-bajnokságon Szabados Noémi 65 kilóban újabb bravúros bronzérmet nyert, a hónap végén pedig kétszeres világ- és Európa-bajnok klasszisunk, Bácsi Péter új feladatot kapott, ugyanis ő lett a Magyar Birkózószövetség szakmai bizottságának vezetője.
CURLING
Az FTC Dream Team a negyedik, míg az FTC Jaguars az ötödik helyen végzett a felnőtt Csapatbajnokságon, míg májusban az ifjúságiaknál az FTC Ifi fiúk ezüstérmet szereztek. Az egyéni országos bajnokságban Fóti Balázs értékes második helyet szerzett az Ifjúsági Vegyes Páros Országos Bajnokság a ferencvárosi Bíró Bernadett párjával szintén második lett.
FÉRFI ÉS NŐI TORNA
Április elején az FTC-Telekom férfi utánpótlás tornászai 19 éremmel zárták a Csapat- és Budapest Bajnokságokat több korosztályban is. A felnőtteknél Babos Ádám a legjobb magyarként zárt a szczecini Európa-bajnokságon, ezzel pedig kvótát szerzett a júniusi, minszki Európa Játékokra. Ryan Sheppard ugyan kihagyta a kontinensviadalt, de az Egyesült Államokban a Stanford Egyetem csapatának tagjaként aranyérmes lett az Egyetemi Bajnokságon.
Májusban a Fradi TV stábja ellátogatott ifjúsági olimpiai bajnok tornászunkhoz, Balázs Krisztiánhoz, aki a júniusi, győri junior világbajnokság egyik arca volt.
Május első hétvégén fiú tornászaink három korosztályban három csapat- és egy egyéni aranyérmet nyertek a Budapest Bajnokságon. Lány tornászaink is kiválóan szerepeltek a saját rendezésű FTC Albert Kupán, amelyen a csapatversenyek során négy arany- és két ezüstérmet nyertek, míg egyéniben négy érmesünk lett. A lányok az elit utánpótlás csapatbajnokságon is folytatták remeklésüket. A Központi Tornacsarnokban megrendezett első fordulóban három csapatunk is aranyérmes lett. A hónap végén Balázs Krisztián az 5. Nemzetközi Budapest Junior Kupán korláton és nyújtón nyert, míg gyűrűn második, lólengésben pedig harmadik lett.
Júniusban a felnőtteknél Babos Ádám 25. lett egyéni összetettben a minszki Európa Játékokon és csupán három ponttal maradt le a fináléról. A hónap elején viszont minden szem a sportág történetének első junior világbajnokságára szegeződött, amelyet Győrben rendeztek meg. Az FTC-t két tornász, Balázs Krisztián és tartalékként Kovács Márton képviselte. Kiki a selejtezők után két szeren, korláton és nyújtón is bejutott a döntőbe.
A fináléban a nyújtó sikerült a legjobban, ugyanis két helyet javítva bronzérmes lett!
KAJAK-KENU
Májusban kajakosaink számára is megkezdődött a versenyszezon. Az A-HÍD Építő Kupa, Öbölkör Bajnokságán egy-egy aranyat és bronzot nyertek a fradisták. A rangos mantovai nemzetközi versenyen az ifjúságiaknál Keresztes Kristóf két számban is első lett párjával, míg Fekete Dorina egy bronzéremmel gazdagodott. A győri Maraton Országos Bajnokságon Fölsz Eszter az U11-esek 5 kilométeres távján bronzérmet nyert, a masterseknél pedig K2 10 kilométeren a Dombai András-Kovács Zoltán páros győzött. A hónap végén az újonnan szerződtetett olimpiai ezüstérmes Paumann Dániel K1 5000 méteren a második helyen ért célba a szolnoki I. Felnőtt és Ifjúsági Válogatóversenyen, majd a második válogatón, már júniusban 1000 és 5000 méteren is második lett. Utánpótlásunk kiemelkedő versenyzője, Fölsz Eszter a Budapest Bajnokságon MK1 2000 méteren nyert bajnoki címet, rajta kívül még öt számban szereztünk bronzérmet.
KERÉKPÁR
Kerékpározóink áprilisban a Kerékvár-Békás Időfutamon taroltak, ugyanis a ferencvárosi Hajnal Adrienn mögött Matuz Etelka második, Marton Orsolya pedig harmadik lett. Matuz Etelka ráadásul két nap alatt két versenyen indult, a váci Légrádi Béla Emlékverseny – 16. Mészkőember elnevezésű viadalon új pályarekorddal aranyérmet nyert. A Bajnán megrendezett Stop Cukrászda Időfutamon Matuz Etelka másodikként, Marton Orsolya harmadikként zárt, majd Matuz tovább szállította a sikereket, miután a Hegyi Országos Bajnokságon ezüstérmet szerzett, majd az időfutamot megnyerte. Májusban a Péti Nagydíjon is taroltak a fradisták: Hajnal, Matuz, Marton lett a sorrend, az U19-es férfiaknál pedig a fradista Vörös Ádám nyert. Elitversenyzőnk, Matuz Etelka Csehországban egy brutálisan erős mezőnyben ért el értékes helyezést, majd a V4 Ladies Series Pannonhalma UCI 1.2 12. lett. A Grafenbach-Sankt Valentin Austria Kupán Etelka bronzérmes lett, ezzel először szerzett érmet nemzetközi viadalon.
Júniusban klasszisunk és tanítványai is remekeltek a Zoárd Napi Kerékpárversenyen. Etelka abszolút első lett, Vörös Ádám az U19-esek között nyert, míg Ruttai Balázs az U15-ösöknél bronzérmet nyert. A hónap végén pedig az MKSZ - Kométa - Újbuda Kritérium Liga, 2. futamán a Kiss testvérek, Viktória és Kamilla kisajátították a dobogót első és második helyezésükkel. A hónap zárásaként Matuz Etelka az Országos Országúti Bajnokságon Ibrányban csodás aranyérmet nyert.
KORCSOLYA
Újjáalakult szakosztályunk világsztárjai egyből a rövidpályás gyorskorcsolyázók szófiai világbajnokságán kezdtek márciusban. Az egyéni számokban több fájó kizárás után a három fradistával, Liu Shaolin Sándorral, Krueger Cole-lal és Varnyú Alexszel felálló 5000 méteres váltónk bronzérmes lett.
ÖKÖLVÍVÁS
Április végén Szaka István az 57. Belgrade Winner nemzetközi versenyen ezüstérmes lett az 52 kilósok között, majd májusban egy rangos spanyolországi viadalról bronzéremmel térhetett haza. Magyar bajnokunk júniusban a hagyományos kőszegi X. Jurisics Kupán ezúttal egy súlycsoporttal feljebb, 56 kilóban indult és lett aranyérmes, ráadásul különdíjban is részesült, ugyanis ő kapta a torna „Legharcosabb bokszolójának” járó trófeát is.
SZINKRONÚSZÁS
Lányaink az április országos bajnokságon Csanád Zita és Kovács Klaudia is pontszerző helyen végzett saját korosztályában. Májusban pozsonyi Delfinik Iuventa CUP-on az U10-esek között induló Fábián Lili ezüstérmes lett, míg U10-es csapatunk bronzéremmel zárt, a hónap végén pedig szakosztályunk versenyzői és csapatai 11 érmet nyertek a monori XV. Delfin Kupán.
TEKE
Április elején az FTC négy női és egy férfi tekése jutott be a Felnőtt Egyéni Bajnokság országos döntőjébe, ahol Kovács Gábor bronzérmes lett. Májusban női csapatunk a negyedik helyen végzett a Magyar Kupa négyes döntőjében. A hónap végén a csehországi Rokycanyban megrendezett világbajnokságon a két fradistával, Hári Boglárkával és Tóth Andreával felálló női magyar válogatott ezüstérmet nyert, míg a férfiak a ferencvárosi Kovács Gáborral a sorban bronzzal térhettek haza. Júniusban férfi együttesünk szenzációs sikert ért el, ugyanis az Oroszlány legyőzésével megnyerték a Magyar Kupát!
TRIATLON
A Fradi sportolói a különböző korosztályokban és kategóriákban összesen 19 érmet gyűjtöttek az áprilisi Sport XXI. Aquatlon 2019 Budapesti regionális döntőjében. A Tavaszi Fergeteg Duatlon Versenyen hat aranyat nyertünk, majd a hónap végén Lévay Petra ezüstérmes lett Milánóban, a paratriatlonosok kiemelt pontozású világbajnoki sorozatának első állomásán.
Májusban a debreceni Sport XXI. Aquatlon Országos Döntőjében három-három egyéni és csapatéremmel zárt. Lévay Petra Yokohamában ötödik lett a Világkupa második állomásán, míg itthon elitversenyzőnk, Berekméri Levente megnyerte a Primavera Balatonman Kenese versenyt. A XXVIII. Tisza Triatlon Ranglistaversenyen a Fradi Fair Play-díjas Mándli Fanni aranyérmes lett a gyermek korosztályban.
Júniusban az FTC versenyzője, Somogyi Miklós egy-egy arany- és ezüstéremmel zárta a székesfehérvári eXtremeMan 51.5 triatlonversenyt. Utánpótlás versenyzőink az V. BÚI Triatlon Sprint Ranglistaversenyen összesen négy érmet nyertek. Az 575 – Keszthely Triatlon középtávú országos bajnokságon Berekméri Levente magyar bajnoki címet nyert a felnőttek között, abszolút pedig bronzéremmel zárt. Szakosztályunk összesen öt éremmel, köztük két arannyal és három bronzzal zárta a keszthelyi versenyt. Az utolsó június viadalon, a tiszalöki III. Lökiman Közép- és Rövidtávú Versenyen Csada Ágnes megnyerte korosztályát, míg Mészöly Éva és Pangl Ádám ezüstérmes lett.
ÚSZÁS
Április az utánpótlás éremesőjével kezdődött, ugyanis az FTC fiatal növendékei négy arany-, két ezüst- és három bronzérmet nyertek. A hónap utolsó hétvégéjén elképesztő teljesítményt produkáltak úszóink, ugyanis négy versenyen összesen 73 érmet, köztük 32 aranyat, 17 ezüstöt és 24 bronzot szereztek. A békéscsabai Hosszútávúszó Medencés Országos Bajnokságon Székelyi Dániel 10 kilométeren harmadikként zárt, ugyanezen a távon az U18-U19-eseknél Gálicz Péter második lett. Az 1500 méteres távokon két bajnokunk lett, miután az U16-U17-es hölgyeknél Mihályvári-Farkas Viktória, az U14-U15-ös férfiaknál Gálicz László végzett a dobogó legfelső fokán.
Május elején a Fradi hat úszója, Verrasztó Evelyn, Szilágyi Liliána, Nagy Réka, Verrasztó Dávid, Biczó Bence és Török Dominik Márkkal 21 érmet, köztük 11 aranyat, öt ezüstöt és öt bronzot nyertek a LEN Grand Prix Ostrava 2019 elnevezésű versenyen. Székelyi Dániel a Seychelle-szigeteki Világkupán elért 14. helyével kijutott a világbajnokságra, itthon pedig fiatal versenyzőink 12-12 arany és ezüst mellett 15 bronzot szereztek a XVIII. BVSC Kupán. A hónap végén a kaposvári XCI. Ifjúsági Országos Bajnokságon az FTC összesen nyolc érmet, köztük öt aranyat, két ezüstöt és egy bronzot nyert. Június elején felnőtt úszóink közül Biczó Bence aranyéremmel, míg Verrasztó Dávid két ezüstéremmel térhetett haza a Monte-Carlóban megrendezett a Mare Nostrum Versenysorozat első állomásán. Fiataljaink a gyöngyösi Parafa Kupán 12 érmet nyertek, a kecskeméti serdülő ob-n Gálicz László 800 méter gyorson harmadik helyen zárt, június végén pedig Verrasztó Dávid és Szilágyi Liliána egy-egy ezüsttel és bronzzal térhetett haza a Rómában 56. alkalommal megrendezett Sette Colli nemzetközi versenyről.
VÍVÁS
Áprilisban az FTC vívószakosztálya három aranyat, két ezüstöt és egy bronzot nyert kezdésként az Országos Diákolimpián. A lengyelországi Torunban megrendezett kadet és junior világbajnokságon Szemes Gergő utóbbi korosztályban 27. lett, a hónap végén pedig a két korosztály számára megrendezett brnói nemzetközi viadalon a Tölgyesi Zsófia a kadetben ezüstöt, a junioroknál pedig bronzérmet szerzett.
Májusban a serdülő ob-n két egyéni és egy csapat éremmel zártak a fradisták, majd egy héttel később a kadet és junior előválogatókon Szemes Gergő előbbi korosztályban nyert, utóbbiban bronzot szerzett, a lányoknál pedig a junior Zsoldosi Karolina szintén arannyal zárt, majd a második válogatón ezüstöt szerzett, így a ranglista élén zárt. Az újonc magyar bajnokságon Tóth Barnabás harmadik lett.
Júniusban Zsoldosi Karolina újabb szenzációs sikert ért el, ugyanis a felnőtt válogatón második lett. Szemes Gergő 38. lett az U23-as plovdivi Európa-bajnokságon, a hónap zárásaként pedig a felvidéki Somorján megrendezett nemzetközi utánpótlás versenyen a ferencvárosi Márkus Boglárka értékes bronzéremmel zárt.
Sorozatunk harmadik részében júliustól szeptemberig tekintünk vissza szakosztályaink sikereire.
Az év U23-as atlétája díjat Molnár Attila kapta, valamint edzőnk, Karlik Pál is elismerést vehetett át.
Atlétáink szombaton még az ötödik volt a Csapatbajnokságon, de vasárnap nagyot hajrázva nyertek érmet.
Tomaschof Kata egyéniben, valamint csapatban is a harmadik helyen végzett.
Az FTC atlétái két érmet szereztek a bonyhádi versenyen.
Sportolónk huszonhatodikként zárt 400 méteres síkfutásban a párizsi ötkarikás játékokon.
Sprinterünk az U23 és U20 Atlétikai Magyar Bajnokságon remekelt, ahogy sok más Fradi-sportoló is.
Atlétánkkal, Guba Liliánával interjúztunk volna, amikor megjelent magyar bajnok klubtársa, és… - VIDEÓ!
Az FTC versenyzője 400 méteren szerepelt.