A március elején történelmi Európa-bajnoki címet szerző FTC-atléta, Molnár Attila ezúttal a Kínában zajló fedettpályás világbajnokság döntőjében volt érdekelt.
Versenyzőnk a második legjobb eredménnyel jutott be a fináléba, ahol sokáig versenyben volt az éremért, az utolsó száz méteren megszorongatta a későbbi harmadik Pattersont, de megelőzni már nem tudta az amerikait, és 45.77-es idejével, legjobb európaiként, a negyedik helyen zárt.
- A szívemet beleadtam, azt hiszem, hogy jobban teljesítettem annál, amit a fizikai állapotom megengedett. Ez persze nem kifogás, amikor a hazámat képviselem, minden más elhalványul, nem érzek fájdalmat, tudom, hogy menni és csinálni kell. Nem vagyok csalódott, de egy éremnek örültem volna, az ellenfeleimnek szerencséje volt, hogy elmentem az Eb-re. Holnap dolgunk van a váltóval, szeretnénk a dobogón végezni – mondta a verseny után Molnár Attila.
Az FTC atlétája 44.72 mp-es idővel a harmadik helyre hozta be a magyar váltót a világbajnokságon.
Az FTC versenyzője 35 kilométeres gyaloglásban végzett a második helyen.
Európa-bajnok atlétánk kiválóan teljesített a pénteki elődöntőben, szombaton jöhet a vb-finálé!
Atlétánk futamgyőztesként jutott elődöntőbe 400 méteren a fedett pályás atlétika világbajnokságon Kínában.
Molnár Attilát megszállták a gyerekkori emlékek és már készül az Újpest elleni derbire is - VIDEÓ
Európa-bajnokunk, Molnár Attila a Magyar Atlétikai Szövetség sajtóeseményén nyilatkozott a FradiMédiának.
U18-as gerelyhajítónk 70,66 méteres dobást ért el a MATE-GEAC versenyén a múlt hétvégén.
A friss Eb-győztes Molnár Attila elhunyt édesapjának ajánlotta történelmi sikerét.