A március elején történelmi Európa-bajnoki címet szerzett FTC-atléta, Molnár Attila ezúttal a Kínában zajló fedettpályás világbajnokságon mérettette meg magát. Szombaton, egyéniben 45.77 másodperces idővel, legjobb európai versenyzőként negyedikként zárt 400 méteres síkfutásban, míg vasárnap a 4x400 méteres váltó tagjaként állhatott rajthoz.
Elsőként Enyingi Patrik futott a váltóban, majd Wahl Zoltán, aztán Kovács Árpád következett, s végül Molnár Attila zárta a váltót. Futónk a legjobb idővel, 44.72 másodperces teljesítménnyel behozta a váltót a harmadik helyre. A mieink, akik a történelem során először jutottak döntőbe, 3:06:03 perces idővel végeztek, aminek köszönhetően bronzérmesek lettek.
Molnárék a magyar atlétika történetének hatodik érmét szerezték fedettpályás vb-n. Síkfutásban eddig egyetlen magyar vb-érem született, 1987-ben Forgács Judit lett bronzérmes 400 méteren. A gátfutó Baji Balázs 2017-ben szabadtéren lett világbajnoki bronzérmes.
- Abban a pillanatban, amikor megkaptam a botot, minden kétség elillant. A szívem behúzott a célba. Ez már a negyedik négyszáz méterem volt, nagyon nem kívántam, de sokszor elmondtam, ez nem kívánságműsor. Sokan mondták, hogy vállaljam magamra a vezérszerepet a váltóban. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megszereznünk a bronzérmet - nyilatkozta Molnár Attila.
Az FTC versenyzője 35 kilométeres gyaloglásban végzett a második helyen.
Európa-bajnok atlétánk épphogy a lemaradt a dobogóról a fedettpályás vb-n.
Európa-bajnok atlétánk kiválóan teljesített a pénteki elődöntőben, szombaton jöhet a vb-finálé!
Atlétánk futamgyőztesként jutott elődöntőbe 400 méteren a fedett pályás atlétika világbajnokságon Kínában.
Molnár Attilát megszállták a gyerekkori emlékek és már készül az Újpest elleni derbire is - VIDEÓ
Európa-bajnokunk, Molnár Attila a Magyar Atlétikai Szövetség sajtóeseményén nyilatkozott a FradiMédiának.
U18-as gerelyhajítónk 70,66 méteres dobást ért el a MATE-GEAC versenyén a múlt hétvégén.
A friss Eb-győztes Molnár Attila elhunyt édesapjának ajánlotta történelmi sikerét.