A fantasztikus Európa-bajnokság után nem sok ideje volt pihenni és kiélvezni a sikert az Eb-győztes Molnár Attilának. A diadal után két héttel sprinterünk már a Kínában zajló fedett pályás világbajnokságon szerepel. 23 éves klasszisunk a 400 méteres síkfutás harmadik előfutamában volt érdekelt, és 46,35 másodperces idejével meg is nyerte azt, bejutva ezzel a szám elődöntőjébe, amelyet magyar idő szerint 13.47-től rendeznek.
- Őszinte leszek, egy kicsit fáradt vagyok mentálisan és fizikailag is, a kettő kéz a kézben jár. Nem tudom, hogy az elején én aludtam-e be, vagy a japán volt egy kicsit önfeláldozó. Nem a saját tempómat futottam, de ez fedett pályán benne van. Körbeértem kétszer, kezdetnek nem rossz. Az apeldoorni első futás sem esett jól, de azért ennyire nem esett rosszul. Kíváncsi leszek, mennyit bírok még, de egy biztos, hogy mindent ki fogok adni magamból ezután is – nyilatkozta Molnár Attila.
Az FTC atlétái két versenyen is remekeltek az elmúlt héten.
Virók Erna Sára egyéni legjobb ugrásával szinte biztos indulója lett a csapat Európa-bajnokságnak.
Csighy Adrienn dicsérő oklevelet, Karlik Pál a Magyar Atlétikáért Arany fokozatú kitüntetést kapott.
Egyesületünk sportolói egy helyet javítottak a pénteki helyezéshez képest.
Tomaschof Kata 5000 méteres síkfutásban harmadik lett.
Hegyi- és váltófutásban is remekeltek atlétáink a magyar bajnokságban.
Riporterünket 16 éves dobóatlétánk, Magyar Szabolcs vezette be a gerelyhajítás rejtelmeibe – VIDEÓ!
Klasszis atlétánk teljes hetét dokumentáltuk a kínai vb-ről való hazaérkezéstől a márványtábla-átadóig - VIDEÓ