2020. augusztus 27.
Vereség a derbin - Kár a második negyedért
Az FTC női vízilabdacsapata ezúttal nem tudott lépést tartani az UVSE-vel a Magyar Kupában.

Bő két hete története során először győzte le az UVSE-t az FTC-Telekom Waterpolo női csapata, amely így lépéselőnyben várhatta a Magyar Kupa csoportelsőségéről döntő Derbit a Margitszigeten. Sajnos, a visszavágástól fűtött hazaiak ezúttal jobban akarták a sikert a Hajósban, ahol a mérkőzés kezdete előtt Benedek Tiborra emlékeztek egy hatalmas molinóval a lelátón.

Az első negyedben még sikerült tartani a lépést a Fradinak, miután Kuna Szonja góljával a játékrész utolsó pillanatában még 3-2-re zárkózott, de a folytatás borzalmasan alakult. Faragó Kamilla és Keszthelyi Rita vezetésével 7-2-re megnyerte ezt a negyedet az UVSE, amivel már a félidőre eldöntötte a mérkőzést (10-4). A védelmi kihagyások mellett elől is súlytalanok voltunk és jóval kevesebb próbálkozásunk volt, mint a hazaiaknak. Ugyan a találkozó második fele már kiegyenlítettebb volt, de ez csak arra volt elég, hogy nem nőtt tovább a különbség a két csapat között. Az UVSE végül 16-10-re megnyerte a rangadót, vele együtt pedig a csoportot is. Az FTC szeptember 2-án Szentesen szerezheti meg a második helyet, ami még szintén elődöntőt ér a Magyar Kupában.

BENU NŐI MAGYAR KUPA

10 .forduló, 2020. augusztus 27., csütörtök

Margitsziget, Hajós Alfréd Uszoda

UVSE HUNGUEST HOTELS – FTC-TELEKOM WATERPOLO (3-2, 7-2, 2-2, 4-4)

Gólszerzőink: Tóth-Csabai 4, Pőcze 2, Muzsnay, Kuna, Illés, Vályi 1-1

"
"
Cikkajánló

Matajsz Márk: „Igazi csapatként tudnak működni”

Az FTC-Telekom női csapatának új vezetőedzője értékelte a 2024/2025-ös szezon őszi időszakát.

Gurisatti-szokás: bundás kenyér karácsony reggel

Az FTC-Telekom női pólócsapatának kapitánya, Kurucz-Gurisatti Gréta mesélt az ünnepi szokásairól.

Újra edzésben Vályi Vanda

A műtét után visszatérő válogatott klasszis bajnoki aranyhoz segítené az FTC-t – VIDEÓ!

„Megyünk, a bajnoki címért és a BL-ért!”

Női vízilabdacsapatunk kapitánya, Kurucz-Gurisatti Gréta értékelt az elvesztett Magyar Kupa-döntő után.

Ezüstérem a Magyar Kupában

Ezúttal sem tudta legyőzni a kupadöntőben az UVSE-t az FTC-Telekom női vízilabdacsapata.

Jön a harmadik FTC-UVSE kupadöntő

Visszavághatnak a tavalyi vereségért női pólósaink a Magyar Kupa-döntőben.

Matajsz Márk: „Éles csatára számítok a döntőben”

Női vízilabdacsapatunk vezetőedzője a BVSC legyőzését követően már csak a szombati fináléra gondol - VIDEÓ!

Küzdhetünk a trófeáért - derbi lesz a kupadöntőben

Plevritu vezérletével nyerte meg a Magyar Kupa elődöntőt az FTC-Telekom női vízilabdacsapata a BVSC ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin