A Dunaújvárosi Főiskola lesz az FTC-Telekom női csapatának ellenfele a Magyar Kupa negyeddöntőjében – derült ki a Magyar Vízilabda Szövetség sorsolásán. Az a gárda jut az elődöntőbe, amely két mérkőzés összetett gólkülönbsége alapján jobb. (A további párosításokat és a lebonyolítást lásd az oldal alján.)
Egy hétvége alatt lejátsszák a két meccset, november 11-én, pénteken Dunaújvárosban kezdünk, másnap, november 12-én pedig a Népligetben zárul a párharc. Mindkét csapat jelentősen átalakult a tavalyi évhez képest, a bajnokságban eddig lejátszott egy forduló alapján sem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Nagyarányú győzelmet aratott a Fradi és a Dunaújváros is, a Magyar Kupa negyeddöntőjéig két bajnoki fordulót rendeznek még.
A csapat vezetőedzője, Gerendás György így látja a sorsolást:
- Amióta létezik a Ferencváros felnőtt női csapata, a Magyar Kupa egyenes kieséses szakaszában mindig nagyon nehéz ellenfeleket kapunk. A vízilabdában fontos a tradíció, örülök, hogy ez a hagyomány idén sem törik meg, a Dunaújváros az egyik legnehezebb ellenfél, akit kaphattunk. Ami a jó oldala is a dolognak, hogy rá egy hétre három komoly Bajnokok Ligája meccset játszunk, amin eldől a sorsunk, innen nézve hasznos, hogy nem egy könnyebb ellenféllel hangolódunk. A felkészülés során egyetlen edzőmérkőzést játszottunk a Dunaújvárossal idegenben, az nagyon szoros volt, picivel nyertünk. Akkor még nem volt velük a holland válogatott kapus, nem biztos, hogy ugyanazt fogják védekezni. Annyival nem vagyunk esélyesebbek, mint ránézésre tűnik, még nem állt össze teljesen a csapatunk a komoly rangadókra. Hozzátenném, a Dunaújvárosnak sem lesz ilyen téttel bíró meccse addig. Kicsit vakon ugrunk a szikláról, reméljük, elég mély lesz alattunk a víz.
Gurisatti Gréta különleges helyzetben van, mert Dunaújvárosban nevelkedett, pályafutása klubsikereit ott érte el, idén azonban már zöld-fehérek győzelméért harcol.
- Nem tartok a párharctól, bár azt gondoltam, a selejtezőben jogot szerző csapatok közül kapunk ellenfelet. Pontosan emiatt jöttem a Ferencvárosba, hogy mentálisan képes legyek a hasonló helyzetekben jól teljesíteni. Ha Magyar Kupát akarunk nyerni, mindenkit le kell tudnunk győzni. Biztos vagyok benne, hogy a Dunaújváros nagyon kemény ellenfél lesz, jó védekezéssel, de mi is fejlődni fogunk még a negyeddöntőig.
Magyar Kupa, nők
Negyeddöntők, 1. forduló, november 11., péntek
FTC-Telekom – Dunaújváros
Szeged – Eger
UVSE – Szentes
BVSC – III. Kerületi TVE
A 2. fordulót november 12-én rendezik, a két mérkőzés összesített gólkülönbsége dönt a továbbjutásról. Amennyiben a két mérkőzés összesített gólkülönbsége egyenlő, úgy a második mérkőzés után ötméteresekkel dől el a továbbjutás. Az elődöntőbe jutott csapatokat vaksorsolással sorsolják párokba.
Az FTC-Telekom női csapatának új vezetőedzője értékelte a 2024/2025-ös szezon őszi időszakát.
Az FTC-Telekom női pólócsapatának kapitánya, Kurucz-Gurisatti Gréta mesélt az ünnepi szokásairól.
A műtét után visszatérő válogatott klasszis bajnoki aranyhoz segítené az FTC-t – VIDEÓ!
Női vízilabdacsapatunk kapitánya, Kurucz-Gurisatti Gréta értékelt az elvesztett Magyar Kupa-döntő után.
Ezúttal sem tudta legyőzni a kupadöntőben az UVSE-t az FTC-Telekom női vízilabdacsapata.
Visszavághatnak a tavalyi vereségért női pólósaink a Magyar Kupa-döntőben.
Női vízilabdacsapatunk vezetőedzője a BVSC legyőzését követően már csak a szombati fináléra gondol - VIDEÓ!
Plevritu vezérletével nyerte meg a Magyar Kupa elődöntőt az FTC-Telekom női vízilabdacsapata a BVSC ellen.