Sűrű a menetrend a női Euroliga B-csoportjában, hiszen a lányaink csütörtök, majd péntek kora este is játszottak, szombaton viszont már reggel kilencre mérkőzésre szólították őket – és ugyanígy lesz ma este kilenckor is…
A jó hír, hogy a csapat közben belejött: az első nap veresége után a másodikon győzött, és ugyanígy indította a hétvégét is!
Igaz ugyan, hogy az első találatot a Tetteroo szerezte, utána viszont kapott hatot, úgyhogy a második negyed közepére nagyjából eldőlt a meccs.
Persze a lányok dobálták a gólokat továbbra is, Kövesdi Vivien háromig jutott, négyen is dupláztak, és végül hét gólszerzővel zártunk – meg sima sikerrel, ami duplán fontos, hiszen így a továbbjutást illetően kedvező helyzetbe került a csapat, ráadásul talán maradt erőtartalék a ma esti, a házigazda, Roma elleni rangadóra is.
NŐI EUROLIGA-SELEJTEZŐ, B-CSOPORT
FTC-Telekom–Tetteroo (holland) 13–7 (2–1, 5–1, 4–3, 2–2)
Gólok: Kövesdi 3, Petik 2, Pőcze 2, Tóth-Csabai 2, Vályi 2, Illés 1, Kuna 1
A TOVÁBBI PROGRAM:
Szombat, 21.00: Roma (olasz)
Vasárnap, 9.00: Sirens Malta (máltai)
Kurucz-Gurisatti, Leimeter, Neszmély és Vályi is ott van a magyar vízilabda-válogatottban.
Három FTC-játékossal a keretben vb-ezüstérmet szerzett az U16-os magyar leány vízilabda-válogatott.
Három győzelemmel és egy vereséggel zártuk az olimpiai felkészülési Thetis-kupát.
A vb-bronzérmes Valeria Palmieri az FTC-Telekom női vízilabdacsapatának ötödik nyári igazolása.
16 fős csapattal folytatja felkészülését a párizsi olimpiára a magyar női vízilabda-válogatott.
Kimagasló harmadik negyeddel 14-7-re nyerni tudott az olimpiára készülő magyar női válogatott Kanada ellen.
Hat FTC-játékossal kezdte meg az olimpiára való felkészülését a magyar női vízilabda-válogatott.
Május 27-én kezdi meg felkészülését a párizsi olimpiára a magyar női vízilabda-válogatott.