Tudatos építkezés. Figyelve az elmúlt szezonokat, mindenképpen ez az egyik fő erőssége az FTC vízilabda szakosztályánál folyó munkának, hiszen a felnőtt csapatok mellett az utánpótlásra is nagy hangsúlyt fektetünk évek óta. Ezt támasztják alá azok a serdülő és ifjúsági bajnoki címek is, melyeket a fiú szakágban szereztünk azok után, hogy 2021-ben hivatalosan is kinevezték Nyéki Balázst szakmai igazgatónak. A klub vezetősége a leány utánpótlásban is hasonló rendszert szeretne meghonosítani, éppen ezért itt is életre hívták ezt a pozíciót, melyet a jövőben Petrovics Mátyás tölt be. A magyar válogatottat 2009-2010 között irányító szakember 12 évig volt a BVSC vezetőedzője, mielőtt tavaly nyáron csatlakozott az FTC-hez, ahol az elmúlt szezonban a leány serdülő együttesért felelt.

- Mennyire ért váratlanul a felkérés?

- Váratlanul nem ért, mert amikor Nyíri Zoltánnal tavaly tárgyaltunk a szerepemről és az utánpótlásban végzett munkámról, akkor elhangzott, hogy hosszútávon ez egy feladat lehet, a női utánpótlást összefogni vezetőként és egy szakmai irányt kitűzni. Örülök, hogy ez a felkérés most történt meg, miután egy szezont már eltöltöttem a klubnál. Ahhoz, hogy az ember vezető legyen, át kell látni az adott rendszert, hogy hogy működik. Ezért is volt szerencsés, hogy a serdülőcsapattal foglalkozhattam, hiszen picit valahol az egész közepén voltam, így sokkal jobban átláttam a fejlesztési területeket.

- Az a cél a női szakágban, hogy olyan rendszer épüljön fel, mint amit Nyéki Balázs irányításával a fiú utánpótlásban már láthatunk?

- Ki is lett mondva, hogy itt van a szakosztályon belül egy minta, amit követhetünk, illetve a korábbi klubomban is elláttam ezt a pozíciót, úgyhogy nem ismeretlen számomra ez a szerepkör. A BVSC-ben úgy építettem fel az utánpótlást és a felnőttet, hogy volt egy rendszer, mint a Barcelonánál és az Ajaxnál. Kitaláltak valamit egy másik sportágban, miért ne működhetne ez a vízilabdában is.

- Mi az, amiben lemaradásunk van?

- Mindenképp a rendszerszintű munka, ami hiányzik. Pedig hiszem, hogy minden sportágban ez működteti a dolgokat, és az hozza az eredményeket. Nem láttam azt, hogy a korosztályok munkája egymásra épülne, hogy legyen egy szisztematikus munka, hogy hogyan akarunk egy 10 éves vízilabdába belépő kislányt eljuttatni oda, hogy 18 évesen tagja legyen a felnőtt csapatnak. Ebben van a legnagyobb lemaradásunk. A jó munka legyen egy rendszerszinten jó munka, és ne „csak” az edzőknek legyen a tudása.

- Egyszerű, de mégis talán a legfontosabb kérdés: Mi a célkitűzésed?

- A legfontosabb célunk, hogy minél több játékost neveljünk ki az FTC felnőtt csapatának, hogy minél kevesebb játékost kelljen leigazolni máshonnan. Ezzel gyakorlatilag leginkább a szakmai hiúságomat legyezgették, mert én mindig híve voltam annak, hogy nem létezik értékesebb a saját utánpótlásból beépített játékosnál. Hiszen ezeknek a vízilabdázóknak van identitásuk a klub felé, hajlandóak küzdeni, együtt nőttek fel, ez pedig pluszt kell, hogy jelentsen, főleg itt, a Fradiban. Az UVSE és a KSI a női mezőnyben is meghatározó szerepet tölt be, és a másik célunk az is, hogy versenyképesebbek legyünk velük szemben. Szeretném elérni, hogy az FTC vonzó legyen egy szülő számára, hogy a gyerekét idehozza vízilabdázni minél kisebb korban.

- És jelenleg vonzó a Fradi a női szakágban?

- Látom, érzem, hogy talán az én személyem miatt is, vagy talán amiatt, mert látják, hogy elindult valami, elég sok beáramlás van. Nagyon sokan jelentkeztek idén is, és az elmúlt két évben. 2007-2010 között született gyerekek szüleivel beszéltünk, próbaedzésre jöttek rengetegen. Napi szinten többen jöttek. Nyilván nem került végül ide mindenki, de több, mint tíz gyermek és serdülő korú játékos igazolt most hozzánk. A Fradi már láthatóvá vált! Nyilván, ha nagy a bázis, meg tudjuk erősíteni az egész rendszert.

- A felnőtt keretben ketten vannak - a világbajnokságon is szereplő Neszmély Boglárka, illetve Felkai Sára, akik saját nevelésű játékosok. Ez a szám nőhet a következő években?

- Igen, ilyen játékosokból szeretnénk minél többet nevelni. Hat év alatt ők ketten azok, akik tisztán a Fradiban lettek vízilabdázók. Ezt a számot növelnünk kell, tehát mindenképpen úgy kell dolgoznunk, hogy a felnőtt edző azt mondja az utolsó ifi években már, hogy innen szeretné a játékosokat. Most négyen vannak, akik már az utánpótlás nagy részét a klubnál töltötték, és a felnőtt keret tagjai, Awad Zoya, Gulyás-Oldal Emma, Nagy Laura és Szabó Júlia, de a serdülők és a gyermekek között is vannak ígéretes játékosok. A vezetőkkel beszéltem arról is, hogy a 2024-es párizsi olimpián már reméljük lesz Fradi-nevelés, de a 2028-as olimpián biztos kell legyen olyan játékos, aki itt nőtt fel. Kellenek kézzel fogható célok, hogy ne csak annyit mondjunk, hogy játékosokat nevelünk és legyünk jók, hanem akkor kimondjuk, hogy ez a vállalás, mert az egy felelősség. Mindig azt mondom, hogy azt, aki kap egy feladatot, azt elszámoltathatóvá kell tenni. Úgy tudok én elszámoltatható lenni, hogy konkrét célokat tüzök ki.

- Az imént felsorolt játékosok már túl vannak több ob I-es meccsen is, ugyanakkor mi a helyzet az edzésekkel?

- Például a serdülőcsapatból Emma eleve már a felnőtt keret tagja lesz, ezáltal a felnőttből edz hozzánk, és nem lentről felfelé. Ebben látok egy nagy előrelépési lehetőséget a fiataloknál, hogy legyenek még többen az ob I-es csapatnál, töltsenek el minél több időt velük, és ne csak a mérkőzéseken, hanem a szürke hétköznapokon is. Jelenleg a Fradié a legerősebb keret Magyarországon, tele válogatott klasszisokkal, és ez sem mindegy, hogy az utánpótlás játékosok kivel edzenek, úsznak együtt, passzolnak, vagy adott esetben kivel harcolnak a helyekért. Ezáltal az önbizalmuk is megnő, jobban fognak játszani a korosztályos bajnokikon, hiszen egész más sebességgel gondolkodnak és játszanak majd. Ebben most sokat tudunk előre lépni, amit én üdvözlök, de nyilván a játékoson múlik, hogy ki, mit tud kiharcolni magának. Én annak örülnék, ha minden évjáratból minimum 2-3 játékos nem kopogtatna, hanem ott dörömbölne a felnőtt csapat kapuján. Picit tegye „nehézzé” a vezetőedző dolgát.

- Mi a helyzet azokkal a játékosokkal, akik nem férnek majd be a felnőtt csapat keretébe?

- Szintén amit szeretnék kialakítani, amire törekedtem a korábbi klubomnál, és ami már jól működik az FTC-ben a férfi szakágban, hogy aki nem fér be a felnőtt csapatba, annak az utolsó ifi évében keressünk alternatívákat. Adjuk kölcsön, hogyha úgy gondoljuk, hogy visszatérhet még. Biztosítsunk egy pályát más csapat felé, vegyük fel a kommunikációt a klubokkal, segítsük a játékost a továbblépésben. Most már 13 éve dolgozom klubszinten a női vízilabdában, és büszke vagyok rá, hogy rengeteg korábbi játékosom szerepel az első vagy másodosztályban, más országban, illetve az Egyesült Államokban egyetemen. Szerintem ez egy fontos dolog, hogy ne álljunk meg annál, hogy a saját klubunkat töltjük fel, hanem biztosítsunk egy életpályát a gyerekeknek, ezt mi is vállaljuk a szülők felé. Süniék is nagyon jól csinálják ezt, mert látom, hogy fogják a játékosok kezét, annak is, aki elmegy innen, hiszen figyelik, követik az útját. Szeretném, ha ez a női utánpótlásban is így lenne.

- Mennyire látod a fiatalokon azt, hogy arra teszik fel az életüket, hogy profi vízilabdázók legyenek?

- Valahol mindenki innen indul, aztán serdülőre 60-40 lesz ez az arány. Valaki vagy nagyon akarja ezt, vagy szereti, csinálja és csak lejár edzeni, aztán abbahagyja. Itt két nagyon nagy vízválasztó van, mire idáig elér egy sportoló. Az egyik az iskola. Sajnos, tavaly is volt olyan tehetséges játékosom, aki azért hagyta abba a vízilabdát, mert az iskolát és a sportot – azon a szinten, ahogy ő szerette volna, nem tudta egyszerre csinálni mindkettőt. Mi mindig keressük a megoldást, és én is nagyon rugalmas vagyok, hogy hogyan oldjuk meg, mert vallom, hogy az iskola kell, a sport pedig egy választott szenvedély. A másik vízválasztó, hogy már 15 éves korban bejött a korosztályos válogatott világverseny, amit én nagyon nagy hibának tartok. Sajnos, már ebben a korcsoportban lesz egy nem természetes szűrő, ami egy-egy gyereknek a kedvét szegheti, mert nem lesz válogatott. Addig azt gondolhatta, hogy a legjobbak között van, esetleg a szülő is így gondolta, és ez is egy fontos szempont, a szülői háttér, és amikor a gyerek adott esetben nem kerül be a korosztályos válogatott keretbe, az is megingathatja a sportág iránt érzett elhivatottságában. Nyilván, aki pedig bekerül, azokat még jobban meglöki. Ezt próbáljuk kezelni és elmagyarázni, hogy 15 éves korban semmi nem dől el. Sőt, az a lényeg, hogy minél később dőljön el, hogy ki merre indul.

- Szerencsére itt volt egy példa a fiatalok előtt, aki nem választotta szét az iskolát és a sportot. Simon-Illés Anna, aki pályafutása utolsó két szezonjában már dolgozott is.

- Nusit abszolút ki lehet emelni, mint jó példát, mivel amellett, hogy nagyon magas szinten vízilabdázott, egyetemet végzett. Kicsi kora óta ismerem, hiszen nálam játszott tizenévesen, tőlem ment ki Amerikába ösztöndíjjal játszani. Nagyon elhivatott volt, fiatalon felnőtt válogatott lett, nagyon vigyáztunk rá, hogy ne égjen ki. Ő aztán mindennek a prototípusa, ugyanis elvégzett egy nagyon jó egyetemet (Kaliforniai Egyetem Berkeley-ben – a szerk.), közben olimpikon volt, Európa-bajnok lett, szóval mindent elért, és most egy civil pályát tud kezdeni, úgy hogy még az utolsó szezonjában is a mezőny egyik legjobbja tudott lenni. A női vízilabda nem feltétlenül arról szól, hogy egzisztenciát tudsz építeni belőle, a felnőtt játékosoknak a töredéke tudja elérni ezt a sportág révén, ugyanis ahhoz az olimpián érmet kell nyerni, jó szerződéseket kell kötni. Viszont közben el tudsz végezni egy jó egyetemet, amivel akár a vízilabda mellett is tudsz dolgozni, elkezdheted a civil pályát, ahogy tette Nusi.

- Számít az utánpótlásban az eredmény?

- Sokan mondják, hogy nem, pedig igenis számít. A gyereknek is kell a visszajelzés, a szülőknek is és az edzőnek is. Magyarázd el egy gyereknek, aki minden hétvégén kikap, hogy majd jövőre jó leszel. Biztos, hogy nem. Úgy szoktam fogalmazni, hogy számít az eredmény, de az eredményesség nem előzheti meg a fejlődést. Az nem lehet, hogy beáldozzuk egy gyereknek a fejlődését azért, hogy nyerjünk egy érmet. A kettő mért ne függhetne össze?! Mondok egy példát: Mitől volt sikeres az a ’76-os korosztály a férfiaknál, amely utána végigverte a világot és lett háromszor egymás után olimpiai bajnok?! Utánpótlásban is végigvertek mindenkit! Ha az utánpótlás évek alatt valakit mindig megvertél, akkor a felnőtt évek során az egyikben ott lesz, hogy ezt a csapatot mindig megvertem, a másikban meg az, hogy mindig kikaptam.  A győztesek nyilván elhiszik magukról, hogy jók, és az edzésmunkát is jobban elfogadják. Ezért én is azt gondolom, hogy nekünk is kell az, hogy valamelyik korosztályban nyerjünk érmeket, és legyen aranyérmünk is. A következő időszakban azon kell dolgoznunk, hogy tényezők legyünk, és megtörjük az UVSE hegemóniáját, mert utánpótlás szinten szinte mindent megnyer.

- Mit gondolsz a mentális felkészítésről? Mennyire van szükség rá utánpótlás korban?

- A lányoknál a lelki tényező még inkább fontosabb. Egy ötperces beszélgetés egy női játékossal néha többet ér mint egy egész edzés, mert ha a női játékosok lelke és feje rendben van, akkor sokkal többre képesek, mintha fizikálisan rendben vannak, de fejben nincsenek ott. Ez is a célom, hogy azt a fajta tudatosságot elkezdjük kicsi kortól belenevelni a gyerekekbe, hogy ne csak a győzelem iránti vágy legyen meg bennük, hanem a képesség is rá, hogy ezt hogyan érik el. Mi az odáig vezető út, nem csak az a két óra, vagy három, amit az uszodában tölt, mert akkor tudod motiválni a játékost, ha fejben pontosan tudja, hogy mit dolgozott azért, hogy nyerjen, mik kellenek az edzésen kívül. El kell hitetni velük, hogy képesek rá. Nagyon sokszor női szinten szerintem ezen múlik az egygólos meccseken, hogy az egyik csapat jobban elhiszi, vagy jobban bízik magában.

- Nagyon sok szakosztályi szintű célt fogalmaztál meg az interjúban. Ugyanakkor kíváncsi vagyok, hogy mi a személyes célod?

- Én itt nem főnök akarok lenni, aki megmondja, hogy melyik edző mit csináljon, hanem egy vezető szeretnék lenni, aki vezet egy csapatot, ami együtt dolgozik. Nyilván én felelek mindenért, a kereteit a munkának meg fogom adni, kitűzök egy szakmai elvárást, de azt szeretném, hogy ezt együtt alakítsuk tovább. Mindenkinek van gondolata, mindenkinek szeretném használni a szemét, a tapasztalatát, a véleményét. Ezt nagyon fontosnak tartom, mert jó vezető szeretnék lenni. Süni nyilatkozta korábban, ami megragadt bennem, hogy „jó embereket és eredményes sportolókat nevelünk". Mindkettő nagyon fontos az utánpótlásban, ezt szeretném a kollegáimmal felépíteni. Ne csak azt nézzük, hogy hány érmünk van, hány vízilabdázónk van, hanem hogy a gyerekek egy komplex nevelést kapjanak. Ez egy picit általánosabb cél, de én eddig is ebben hittem és működött, miért ne működhetne ugyanúgy?

- A világbajnokság után menesztették Bíró Attilát. Eszedbe jutott, hogy 2009 után újra leülj a válogatott kispadjára?

- Őszintén mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, mert abszolút erre a mostani feladatomra koncentrálok, és a Fradiban elkezdett munkámat nem adnám fel semmiért! Az elnökség döntéséről pedig annyit, hogy Mihók Attila és Cseh Sándor párosát nagyon erősnek tartom, és kívánom, hogy eredményesek legyenek a válogatottal.