Véget ért a női OB I alapszakasza, az FTC-Telekom Waterpolo női csapata a negyedik helyen végzett. Az utolsó fordulóban a BVSC-vel találkozott Béres Gergely csapata, ahol kiharcolhatták volna harmadik helyet és az ezzel járó pályaelőnyt a bronzcsatára, de a 9-9-es döntetlennel a zuglóiak megőrizték a harmadik pozíciójukat a tabellán.
Vályi hozta el a labdát és az első akcióból Tóth-Csabai Dóra szerezte meg a vezetést 1-0, de rögtön egyenlített a zuglói csapat, majd meg is szerezték a vezetést 1-2. Hatalmas irammal indult a találkozó és fej-fej mellett haladtak a csapatok. Előbb Máté Zsuzsanna, majd Tóth-Csabai egyenlített, de újra megszerezte a vezetést a vendégcsapat, majd Vályi góljával ismét kapaszkodtunk, de a vezetést nem sikerült visszavenni (4-4).
Futottunk az eredmény után és bő öt perces gólcsendet tört meg Illés Anna büntetőgólja, majd sikerült újra megszereznie a vezetést az FTC-nek, Pőcze Panna emberelőnyös gólja után (6-5). Feljavult a védekezésünk és most a BVSC tudott egyenlíteni, majd újra kihasználtunk egy emberelőnyös lehetőséget, így 7-6-ra vezettünk a félidőben.
Kapust cserélt a zuglói csapat, de Máté és Vályi góljával tartottuk a vezetést és mindkétszer ötméteres után tudott egyenlíteni a vendégcsapat (9-9). Az utolsó játékrészre maradt a döntés, de gólt nem sikerült szereznie egyik csapatnak sem. A BVSC jutott el többször lövésig, Neszmély Boglárka pedig rendre hárította a próbálkozásokat. Nyolc perce tartott a gólcsend és megkaptuk a lehetőséget, de emberelőnyben sem sikerült betalálnunk és az utolsó 25 másodpercre a BVSC-nél maradt a labda, amit jól őriztek meg. Nem született gól az utolsó nyolc percben, 9-9-es döntetlennel végződött a találkozó.
Az eredménytől függetlenül lányaink tovább küzdhetnek a bronzért a BVSC ellen. Az első összecsapást, mely két nyert mérkőzésig tart a Szőnyi úton kezdhetik meg Tóth-Csabai Dóráék.
E.ON NŐI VÍZILABDA OB I
18. forduló
2021.04.10. 14:05
Budapest, FTC-MVM Sportközpont, Népligeti uszoda
FTC-TELEKOM WATERPOLO–BVSC 9-9 (4-4, 3-2, 2-3, 0-0)
Gólszerzőink: Tóth-Csabai 3, Máté 2, Vályi 2, Illés 1, Pőcze 1
Kurucz-Gurisatti, Leimeter, Neszmély és Vályi is ott van a magyar vízilabda-válogatottban.
Három FTC-játékossal a keretben vb-ezüstérmet szerzett az U16-os magyar leány vízilabda-válogatott.
Három győzelemmel és egy vereséggel zártuk az olimpiai felkészülési Thetis-kupát.
A vb-bronzérmes Valeria Palmieri az FTC-Telekom női vízilabdacsapatának ötödik nyári igazolása.
16 fős csapattal folytatja felkészülését a párizsi olimpiára a magyar női vízilabda-válogatott.
Kimagasló harmadik negyeddel 14-7-re nyerni tudott az olimpiára készülő magyar női válogatott Kanada ellen.
Hat FTC-játékossal kezdte meg az olimpiára való felkészülését a magyar női vízilabda-válogatott.
Május 27-én kezdi meg felkészülését a párizsi olimpiára a magyar női vízilabda-válogatott.