Nem vártuk jó formában az Eger elleni rangadót, mivel az Etnikosz Pireusz ellen szombaton vereséget szenvedtünk a Bajnokok Ligájában. A harmadik meccsünket vártuk másfél héten belül a hevesiek ellen, a Bárány Uszodában 13-13-as döntetlent értünk el, viszont másnap a Népligetben 16-3-ra győztünk és bejutottunk a legjobb négy közé a Magyar Kupában, úgyhogy nem lehetett tudni mi vár ránk ezúttal a Bitskey Uszodában.
Hasonlóan indult a találkozó, mint másfél hete a Magyar Kupa-negyeddöntőben a Bárány uszodában, hiszen ezúttal is fej-fej mellett haladtunk az egriekkel. A hazaiak kezdték el a tétet emelni, mi viszont folyamatosan tartani tudtuk azt. Kuna Szonja egy ellépés után talált be, Bonca Vivien egy gyönyörű ejtésgóllal vetette magát észre, Dömsödi Dalma pedig egy kijátszott emberelőny végén egyenlített harmadjára, így 3-3-ad döntetlen volt az első negyed végén az állás.
A második játékrészben sem tudtunk előnyre szert tenni, hiába szerezte meg az egyre jobb játékot mutató Bonca a vezetést, hamar fordított dr. Sike József együttese. Viszont Dömsödi egyenlített (5-5), majd 6-5 után Felkai Sárát hagyták lőni, aki ki is használta helyzetét, ezzel 6-6 lett a félidő eredménye.
A fordulás után nálunk volt az előny, Kurucz-Gurisatti Gréta gólja után viszont ismét visszavette a vezetést a hazai alakulat. Tóth-Csabai Dóra 8-8-ra egalizált, de így is riválisunké volt az utolsó szó (9-8). A helyzet pedig nem javult. Leimeter Dóra két góljának még örülhettünk (9-10), ezután viszont háromszor is hibáztunk hátul, így kialakult a 12-10-és végeredmény az Eger javára.
Szomorkodni és pihenni azonban nem maradt sok idő, csütörtökön 12:30-kor a Győr ellen játszunk a Népligetben.
MOL NŐI OB I
Alapszakasz, 2. forduló – 2023. október 11., szerda 18:30
Eger, Bitskey Aladár Uszoda
TIGRA-ZF-EGER - FTC-TELEKOM WATERPOLO 12-10 (3-3, 3-3, 3-2, 3-2)
Gólszerzők: Leimeter 2, Dömsödi 2, Bonca 2, Kurucz-Gurisatti, Tóth-Csabai, Kuna, Felkai 1-1
Kurucz-Gurisatti, Leimeter, Neszmély és Vályi is ott van a magyar vízilabda-válogatottban.
Három FTC-játékossal a keretben vb-ezüstérmet szerzett az U16-os magyar leány vízilabda-válogatott.
Három győzelemmel és egy vereséggel zártuk az olimpiai felkészülési Thetis-kupát.
A vb-bronzérmes Valeria Palmieri az FTC-Telekom női vízilabdacsapatának ötödik nyári igazolása.
16 fős csapattal folytatja felkészülését a párizsi olimpiára a magyar női vízilabda-válogatott.
Kimagasló harmadik negyeddel 14-7-re nyerni tudott az olimpiára készülő magyar női válogatott Kanada ellen.
Hat FTC-játékossal kezdte meg az olimpiára való felkészülését a magyar női vízilabda-válogatott.
Május 27-én kezdi meg felkészülését a párizsi olimpiára a magyar női vízilabda-válogatott.