Nincs lehetetlen! Eddig mindig abba kapaszkodtunk az UVSE elleni meccsek előtt, hogy ha csak szezononként egy-két alkalommal is, de el lehet kapni a Keszthelyi Rita vezette csapatot, illetve mi is közel jártunk már a sikerhez. Augusztus 11-e óta viszont már nem csak bízunk a derbigyőzelemben, hanem tudjuk, hogy mi magunk is képesek vagyunk legyőzni a női mezőnyt több éve uraló lilákat.
Kicsivel több, mint két hete a Népligetben az FTC női együttese története során először nyerni tudott az UVSE ellen, ami hatalmas önbizalmat adhat a lányoknak. A 12-10-es végső siker és az a pillanat, amikor négygólos előny elvesztése után sem roppantak össze és 10-10 után felül tudtak kerekedni önmagukon és a riválisukon. Ez persze nem azt jelenti, hogy a csütörtök esti meccsnek már a Fradi az esélyese, de mérget vehetünk rá, hogy a rájátszás miatt is remek csatára van kilátás.
A Magyar Kupa további lebonyolításáról még nem határozott a Magyar Vízilabda Szövetség, az azonban biztos, hogy a csoportgyőztesek vagy egy meccsen, vagy oda-visszavágós rendszerben játszanak majd a döntőbe kerülésért a másik csoport másodikjával. Csak hogy rögzítsük a jelenlegi állást, a B-csoportban a Dunaújváros-BVSC találkozó dönt az első helyről, ám a zuglóiaknak kisebb csodára lenne szükségük az előzésre, ugyanis a címvédőtől elszenvedett 9-4-es vereség után hat góllal kellene nyerniük.
Nekünk most főhet igazán a fejünk az Egerben hagyott három pont miatt, de az UVSE elleni siker következtében még így is lépéselőnyben vagyunk riválisunkkal szemben. Ha ugyanis döntetlen születik a Margitszigeten ma este, akkor jobb egymás elleni eredménnyel az első helyen zárhatunk, míg a lila-sárga csapat csak két gólnál nagyobb arányú győzelemmel tudna a Fradi előtt végezni. A csoportelsőségünkhöz persze elengedhetetlen, hogy megnyerjük a szeptember 2-ra halasztott szentesi meccsünket, de ez a feladat jóval könnyebbnek ígérkezik, mint a mai.
A Derbi 18 óra 30 perckor kezdődik és aki nem tud a helyszínen szurkolni, az a Facebookon élőben követheti az eseményeket.
BENU NŐI MAGYAR KUPA
10 .forduló, 2020. augusztus 27., csütörtök, 18:30
Margitsziget, Hajós Alfréd Uszoda
UVSE HUNGUEST HOTELS – FTC-TELEKOM WATERPOLO
Élő közvetítés: Facebook
Kurucz-Gurisatti, Leimeter, Neszmély és Vályi is ott van a magyar vízilabda-válogatottban.
Három FTC-játékossal a keretben vb-ezüstérmet szerzett az U16-os magyar leány vízilabda-válogatott.
Három győzelemmel és egy vereséggel zártuk az olimpiai felkészülési Thetis-kupát.
A vb-bronzérmes Valeria Palmieri az FTC-Telekom női vízilabdacsapatának ötödik nyári igazolása.
16 fős csapattal folytatja felkészülését a párizsi olimpiára a magyar női vízilabda-válogatott.
Kimagasló harmadik negyeddel 14-7-re nyerni tudott az olimpiára készülő magyar női válogatott Kanada ellen.
Hat FTC-játékossal kezdte meg az olimpiára való felkészülését a magyar női vízilabda-válogatott.
Május 27-én kezdi meg felkészülését a párizsi olimpiára a magyar női vízilabda-válogatott.