Hosszú szünet után végre elkezdődött női vízilabdacsapatunk számára is az idény, ráadásul 24 óra alatt három meccs is vár az FTC-re a Bajnokok Ligája selejtezőjében, majd egy szünnap után még egy negyedik. Az első találkozón a görög Glyfadával néztünk szembe, amelynek talán egy másodpercre sem adtak esélyt a mieink. Az új szezon első Fradi-gólját Gurisatti Gréta szerezte ötméteresből, míg a túloldalon új kapusunk, Kiss Alexandra egy büntetővédéssel debütált zöld-fehérben. Potyogtak szép számmal a gólok ellenfelünk kapujába, az első negyedben hétig jutottunk, és hátul is jól teljesített a védelmünk (7-2). A klubhoz egy év légióskodás után visszatérő Vályi Vanda már a kilencedik találatot lőtte egy megúszás után, és bár a görögök csak háromnál tartottak, Gerendás György fegyelmezettebb és precízebb játékot kért tanítványaitól. Na meg arra is kellett figyelni, hogy ne ússzák el magukat, ugyanis péntek délelőtt ismét jelenése lesz a Hajósban a Fradinak.
Kuna Szonja és Farkas Tamara is elemében volt, a fordulás után pedig a szintén nagy kedvvel játszó Gurisatti már tízgólosra növelte a két csapat közti különbséget (13-3). Ezt az előnyt már nem is adtuk le, ugyanakkor kicsit visszább vettünk elől és hátul is, de ez abszolút belefért. Pőcze Panna a harmadik negyedben egy távoli bombával vétette magát észre, majd a legvégén okosan ejtett a Glyfada kapujába. Szép lezárása volt ez meccsnek, melyet végül 17-8-ra nyert meg a Ferencváros.
Az első lépést tehát megtettük a BL-főtáblára jutásért, amelyhez a három első hely valamelyikét kell megszereznünk az ötcsapatos selejtezőcsoportban, ugyanakkor ahogy az elején jeleztük is, a java még csak ezután következik. Pénteken 11.45-től a másik, papíron jóval erősebb görög csapattal, az Alimosszal találkozunk, majd este 18 órától jön a magyar derbi, az UVSE-FTC csata. Érdemes lesz kilátogatni a Margitszigetre!
LEN NŐI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
Selejtezőcsoport 1. forduló, 2023. szeptember 21., csütörtök 18:45
Budapest, Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
FTC-TELEKOM WATERPOLO – ANO GLYFADA 17-8 (7-2, 4-1, 4-3, 2-2)
Gólszerzőink: Gurisatti 5, Pőcze 3, Farkas 2, Vályi 2, Kuna 2, Leimeter, Dömsödi, Máté 1-1
Kurucz-Gurisatti, Leimeter, Neszmély és Vályi is ott van a magyar vízilabda-válogatottban.
Három FTC-játékossal a keretben vb-ezüstérmet szerzett az U16-os magyar leány vízilabda-válogatott.
Három győzelemmel és egy vereséggel zártuk az olimpiai felkészülési Thetis-kupát.
A vb-bronzérmes Valeria Palmieri az FTC-Telekom női vízilabdacsapatának ötödik nyári igazolása.
16 fős csapattal folytatja felkészülését a párizsi olimpiára a magyar női vízilabda-válogatott.
Kimagasló harmadik negyeddel 14-7-re nyerni tudott az olimpiára készülő magyar női válogatott Kanada ellen.
Hat FTC-játékossal kezdte meg az olimpiára való felkészülését a magyar női vízilabda-válogatott.
Május 27-én kezdi meg felkészülését a párizsi olimpiára a magyar női vízilabda-válogatott.