Nem lesz ismeretlen ellenfél számunkra az olasz gárda, hiszen novemberben már találkoztunk velük, akkor rossz játékkal, 13-8-as vereséget szenvedtünk. A padovai klub egyik erőssége, volt játékosunk, Vályi Vanda is kivette a részét abból a győzelemből.
Aktuális ellenfelünk játékosai több éve játszanak együtt, míg a mi csapatunk nagy része átalakult a nyáron. Egy biztos, nem lesz könnyű dolga az olaszoknak, hiszen november óta sokkal jobban összeszoktak Gerendás György tanítványai, ami a hibátlan bajnoki szereplésünkön is látszik.
- Nem csak, hogy komplett csapat, hanem egy nagyon jó stílusban játszó csapat, amelyik eleve ezt az olaszos, sok mozgásos, lefordulós játékot játssza – nyilatkozta Gerendás György a mérkőzést megelőző interjúban a FradiMédiának.
Az olaszok a második helyet foglalják el jelenleg a hazai bajnokságban, legutóbb egy 4-4-es döntetlent értek el az Ekipe Orizzonte otthonában, ahol egy 3-0-s első negyed után jött vissza a mérkőzésbe riválisunk.
Mi legutóbb a BVSC otthonába látogattunk, aki szintén az olaszos pólót játssza, hiszen a vezetőedző, Stieber Mercedes 15 évet töltött edzőként Itáliában, így volt lehetőségünk előre felkészülni ebből a stílusból.
A visszavágót március 11-én játsszuk a Népligetben, négy nappal azután, hogy a bajnoki második Dunaújváros ellen is hazai pályán játszunk.
LEN Euro Kupa, nők, elődöntők, első mérkőzés
02.25., szombat
18.00 Padova - FTC-Telekom Waterpolo
Helyszín:Padova
Közvetítés: LEN Tv
Az elődöntők másik párosítása
02.25., szombat
20.30 Eger - UVSE
Kurucz-Gurisatti, Leimeter, Neszmély és Vályi is ott van a magyar vízilabda-válogatottban.
Három FTC-játékossal a keretben vb-ezüstérmet szerzett az U16-os magyar leány vízilabda-válogatott.
Három győzelemmel és egy vereséggel zártuk az olimpiai felkészülési Thetis-kupát.
A vb-bronzérmes Valeria Palmieri az FTC-Telekom női vízilabdacsapatának ötödik nyári igazolása.
16 fős csapattal folytatja felkészülését a párizsi olimpiára a magyar női vízilabda-válogatott.
Kimagasló harmadik negyeddel 14-7-re nyerni tudott az olimpiára készülő magyar női válogatott Kanada ellen.
Hat FTC-játékossal kezdte meg az olimpiára való felkészülését a magyar női vízilabda-válogatott.
Május 27-én kezdi meg felkészülését a párizsi olimpiára a magyar női vízilabda-válogatott.