2024. október 2.
Kurucz-Gurisatti Gréta az új csapatkapitány
Az FTC-Telekom vízilabdázója szerint nagy dolgokat érhetnek el a szezonban, ha megtalálják a harmóniát.

A megújulás jegyében – talán ez is lehetne a mottója az FTC-Telekom Waterpolo női együttesének, hiszen a új szezonra új vezetőedzővel, új játékosokkal és új csapatkapitánnyal vág neki. Az immár Matajsz Márk irányította zöld-fehérek az elmúlt hónapban csendben készültek, még Szentesre is elvonultak egy hétre, hogy még jobban összekovácsolódjon a görög, olasz és holland légióssal megerősödő keret. A vidéki edzőtáborban sor került a csapatkapitány választásra is, hiszen a posztot korábban betöltő Tóth-Csabai Dóra távozott a klubtól.

A lányok végül titkos szavazás után Kurucz-Gurisatti Grétát választották meg csapatkapitányuknak.

A kétszeres világbajnoki ezüst, valamint olimpiai és Európa-bajnoki ezüstérmes játékos két éve igazolt a Ferencvárosba, amellyel mindezidáig egy Magyar Kupát nyert 2022 decemberében. Tavaly az Euro Kupában, a Magyar Kupában és a bajnokságban is elvesztette a döntőt a Fradi, amely most nemcsak a hazai, de a nemzetközi porondon is nagyot alkotna. Athénban kezdik meg az idényt a Bajnokok Ligája selejtezőjében, ahol csütörtöktől vasárnapig négy meccset játszanak a mieink és azért küzdenek, hogy főtáblára jussanak. Az utazás előtt beszélgettünk Grétával az új szerepkörről és a céljairól.

Először is gratulálunk! Voltál már korábban csapatkapitány?

Még évekkel ezelőtt az utánpótlás válogatottban, de ott végig én voltam a csapatkapitány a korosztályunkban. Pont a minap jutott eszembe, hogy abban a csapatban ott volt több jelenlegi FTC-játékos is. Leimeter Dóra, Máté Zsuzsanna, Kuna Szonja, Farkas Tamara, Kis Alexandra és a nyáron igazolt Hertzka Orsolya is. Szóval a jelenlegi keretünk nagy része tudja, hogy milyen csapatkapitány vagyok. Persze, azóta is voltak olyan feladatok, amiket meg kellett oldani, illetve többször is segítettem programok szervezésében, úgyhogy nem lesz idegen számomra ezt a szerepkör.

2022 nyarán igazoltál a Ferencvárosba, de talán nem túlzás kijelenteni, hogy most egy újabb korszak kezdődik számodra. Hogyan tekintesz vissza az elmúlt két szezonra?

Elsősorban azért jöttem a Fradiba, hogy bajnokságot nyerjek… ez az álom még mindig igaz és remélem, hogy idén tényleg megvalósul. Az edzőktől kezdve a játékoskerettel együtt nagyon ígéretesnek látom az előttünk álló idényt. Nagyon büszkévé is tesz, hogy ilyen csapatnak lehetek a csapatkapitánya az FTC-ben. Ezért nem is nagyon beszélnék a múltról, mert most egy sokkal jobb időszak veszi kezdetét.

Mesélj kicsit a csapatkapitányválasztásról. Milyen érzés volt, mikor megtudtad, hogy téged választottak?

Titkos szavazás volt, azonban az ember érzi, hogy kik lehetnek azok, akiket csapatkapitánynak szeretnének a többiek. Gondoltam, hogy én lehetek az egyik jelölt, de ott volt még Zsuzska, aki régebb óta játszik a klubban, illetve az egyik évben már volt csk. Esélyesnek tartottam Leimeter Dórit, aki szintén egy kiemelkedőbb vezéregyénisége nemcsak az FTC-nek, de a válogatottnak is. Végül hármunk között volt a nagy verseny a voksok tekintetében, de mondtam nekik, hogy szerintem mindegy, hogy hármunk közül kire esik a választás, mert mi mindig segítjük és támogatjuk a társainkat. Természetesen nagyon örültem, és hálás vagyok azért, hogy én lehetek a csapatkapitány, ugyanakkor abszolút számítok Zsuzskára és Leimire, mert hiába szeretném én jól végezni a feladatomat, ha nincsenek mellettem ők, akik támogatnak ebben.

Az előző szezonhoz képest sok változás történt a csapatban. Matajsz Márk és Czigány Károly érkezett a szakmai stábba, míg három légióst is igazolt a klub. Eleftheria Plevritu, Valeria Palmieri és Noa de Vries mellett a már korábban is említett Hertzka Orsolya, illetve Fekete Flórát is nálunk folytatja. Egy hónapja van még csak együtt a csapat, de hogy látod, mi lesz az új Fradi erőssége?

Nagyon jó Márkónak az gondolkodása, hogy nem két játékostól várja el, hogy csináljanak meg mindent, hanem tényleg egy csapatként tekint ránk, amelyben mindenkinek ugyanannyira fontos a szerepe. A Bajnokok Ligája-selejtezőjén is egy fiatalabb játékosnak is ugyan úgy fontos, hogy a szituációját jól megoldja, megnyerje a saját párharcát. Egy csapat vagyunk, amelyben mindenkinek fontos a szerepe. Senki ne érezze azt, hogy ha kevesebbet játszik vagy, hogy még nem járt olimpián, akkor ő nem olyan értékű tag vagy kevesebbet ér. Eddig úgy látom, hogy mindenki ugyanígy látja és egy nevezőn vagyunk. Ez lehet az erősségünk. Nagyon mély keretünk van, ugyanis az első sorunk és a második sorunk is roppant erős játékosokból áll. Ha megtaláljuk a harmóniát, akkor a határ a csillagos ég.

Ennek az elérésében te, mint csapatkapitány, hogyan fogsz tudni hozzátenni?

Én abban hiszek, hogy egy csapat akkor tud jól játszani a vízben, ha a parton is egy csapatot alkotnak a tagjai. Szeretnék havi szintén közös programokat szervezni, ahogy már a korábbi években is ez a kezdeményezés ott volt bennem. Az edzéseken kívüli egységet szeretném jobban erősíteni és Márkó is partner ebben, hiszen most már az étteremben is egy nagy asztalnál, közösen ebédelünk, illetve minden edzésen egyenfelszerelésben vagyunk. Ezek apróságnak tűnnek, de nagyon is fontosak, mivel az egységet erősítik. Nagyon bízom a többiekben és remélem, hogy egy nagyon jó csapat fog összeállni.

NŐI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA

Selejtezőcsoport | Görögország, Athén

 

1.mérkőzés | október 3., csütörtök 19:30 (magyar idő szerint)

Panionios GSS (görög) – FTC-Telekom Waterpolo (magyar)

 

2.mérkőzés | október 4., péntek 17:30 (magyar idő szerint)

FTC-Telekom Waterpolo (magyar) – Zv de Zaan (holland)

 

3.mérkőzés | október 5., szombat 11:00 (magyar idő szerint)

Rapallo Pallanuoto (olasz) – FTC-Telekom Waterpolo (magyar)

 

4.mérkőzés | október 6., vasárnap 9:00 (magyar idő szerint)

FTC-Telekom Waterpolo (magyar) – CN Sant Andreu (spanyol)

"
"
Cikkajánló

Magyar étel bűvölte el a Fradi világklasszis játékosait

Ismerjék meg női vízilabdacsapatunk két új légiósát, Eleftheria Plevritout és Valeria Palmierit – VIDEÓ!

Vályi Vanda szünetelteti pályafutását

A szezon első felét biztosan kihagyó vízilabdázó hálás a klubjának, hogy támogatták döntésében.

Vb-bronzérmes az U18-as leány válogatott

Gulyás-Oldal Emmát soraiban tudó magyar válogatott bronzérmet szerzett a kínai korosztályos világbajnokságon.

Elnöki elismerő oklevél vb-ezüstérmes női pólósainknak

Kiss Emma, Szalkai Hanga és Füle Barbara a 2024 nyári törökországi vb-n ért el szép sikert – VIDEÓ!

Eb-ezüstérmes az U19-es leány válogatott

Az FTC-nevelésű Gulyás-Oldal Emmával a soraiban Eb-ezüstérmet szerzett az U19-es magyar vízilabda-válogatott.

Párizs 2024: Négy FTC-játékos utazhat az olimpiára

Kurucz-Gurisatti, Leimeter, Neszmély és Vályi is ott van a magyar vízilabda-válogatottban.

Vb-ezüstérmes az U16-os válogatott

Három FTC-játékossal a keretben vb-ezüstérmet szerzett az U16-os magyar leány vízilabda-válogatott.

Ezüstérmes a női válogatott az athéni tornán

Három győzelemmel és egy vereséggel zártuk az olimpiai felkészülési Thetis-kupát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin