Szerdán talán az eddigi bajnokság legmagabiztosabb győzelmét aratta az FTC-Telekom Waterpolo női csapata, hiszen úgy nyertünk 14-5-re, hogy az újonc III. kerületi TVE 42 lövésből szerzett mindössze öt gólt. Szombaton újabb fordulót rendeznek az ob I-ben, ahol a tabella utolsó helyén álló együtteséhez látogatunk. A Budapesti Honvéd fiatal gárdája nincs könnyű helyzetben, ugyanis a tavalyi szezon dobogósai ellen játszotta első három meccsét, ahol hatalmas vereségekbe szaladt bele. Kezdésként a címvédő UVSE 28-2-re, ezután a Dunaújváros 22-6-ra, majd a BVSC 28-3-ra gázolt át rajtuk. Ilyen előjelek után a Fradinak sem jelenthet gondot a Honvéd legyőzése, melyet egy éve 21-4-re múltunk felül. Egy ilyen arányú sikerbe most is kiegyeznénk!
Hajrá, Fradi!
NŐI VÍZILABDA OB I
Alapszakasz 4. forduló, 2019.10.12., szombat 16:00
Budapest, Kőér utcai Uszoda
Budapesti Honvéd – FTC-Telekom Waterpolo
Kurucz-Gurisatti, Leimeter, Neszmély és Vályi is ott van a magyar vízilabda-válogatottban.
Három FTC-játékossal a keretben vb-ezüstérmet szerzett az U16-os magyar leány vízilabda-válogatott.
Három győzelemmel és egy vereséggel zártuk az olimpiai felkészülési Thetis-kupát.
A vb-bronzérmes Valeria Palmieri az FTC-Telekom női vízilabdacsapatának ötödik nyári igazolása.
16 fős csapattal folytatja felkészülését a párizsi olimpiára a magyar női vízilabda-válogatott.
Kimagasló harmadik negyeddel 14-7-re nyerni tudott az olimpiára készülő magyar női válogatott Kanada ellen.
Hat FTC-játékossal kezdte meg az olimpiára való felkészülését a magyar női vízilabda-válogatott.
Május 27-én kezdi meg felkészülését a párizsi olimpiára a magyar női vízilabda-válogatott.