Karácsony közeledtével a legtöbb ember, így a Fradi sportolói körében is egyre több szó esik az ünnepekről. Női vízilabdázóink is nagyon várják már az ilyenkor szokásos pihenést és családi kikapcsolódást. És ahogy szerencsére egyre többektől, úgy tőlük sem áll távol ilyenkor a jótékonykodás.
A lányoknak ezúttal a Magyar Máltai Szeretetszolgálaton keresztül nyílt lehetőségük arra, hogy megpróbálják ezt az időszakot szebbé varázsolni olyan embereknek is, akik nehéz körülmények között élve maguknak ezt nem tudják megtenni.
Kurucz-Gurisatti, Leimeter, Neszmély és Vályi is ott van a magyar vízilabda-válogatottban.
Három FTC-játékossal a keretben vb-ezüstérmet szerzett az U16-os magyar leány vízilabda-válogatott.
Három győzelemmel és egy vereséggel zártuk az olimpiai felkészülési Thetis-kupát.
A vb-bronzérmes Valeria Palmieri az FTC-Telekom női vízilabdacsapatának ötödik nyári igazolása.
16 fős csapattal folytatja felkészülését a párizsi olimpiára a magyar női vízilabda-válogatott.
Kimagasló harmadik negyeddel 14-7-re nyerni tudott az olimpiára készülő magyar női válogatott Kanada ellen.
Hat FTC-játékossal kezdte meg az olimpiára való felkészülését a magyar női vízilabda-válogatott.
Május 27-én kezdi meg felkészülését a párizsi olimpiára a magyar női vízilabda-válogatott.