2022. június 24.
Kanada legyőzésével megvan a könnyebb nyolcaddöntős ág
Bravúros harmadik negyeddel szerezte meg a női válogatott vb-csoportja második helyét.

Kanada és Magyarország válogatottjának pénteki összecsapásán a csoportmásodik hely volt a tét. Noha az előzetesen tudható volt, hogy a harmadik pozíció is továbbjutást ér, a másodikként továbblépő csapatra várt könnyebb folytatás.

A Hajós-uszodában rendezett meccsre mindkét együttes olyan védekezést választott, amivel el tudja kerülni a centerpozícióban a kiállításokat, és ebből mi jöttünk ki jobban az elején. A stabil védekezésből folyamatosan lefordultunk; előbb Keszthelyi-Nagy Rita harcolt ki büntetőt, melyet Szilágyi Dorka értékesített, majd Gurisatti Gréta lőtt gólt lefordulásból. Válaszul Kanada csak kettős emberelőnyből tudott betalálni.

Kevés ítélet született az első félidőben, azok is jobbára mezőnyben, vagy felúszás közben. Az egyik ilyen helyzet után ismét Gurisatti volt eredményes (3-1). Erre rögtön jött egy mindkét oldalon egy-egy centerakcióból szerzett találat, valamint egy fór értékesítésével tovább zárkózott Kanada (4-3). Ezt követően Leimeter Dóra vállalkozott átlövéssel, ami 6000 ember szerint a gólvonal mögé vágódott a kapufáról, ezt végül a videóbíró megerősítette. Válaszul ellenfelünk is a külső körről próbálkozott, ami egy ejtés formájában hozott eredményt, így lett 5-4 a félidő ide.

A második félidőt elképesztő elánnal kezdte a magyar válogatott elöl és hátul is. Magyari Alda lehúzta a rolót, de főleg Keszthelyi-Nagy klasszisát nem tudta lekövetni Kanada. Rita előbb belőtt egy emberelőnyt, a következő támadásból Szilágyi ziccerezett eredményesen. Ezek után ismét Keszthelyi-Nagy pillanatai következtek, aki ismét gólra váltott egy előnyt, majd ő maga harcolt ki egyet, amit időkérés után be is lőtt (9-4).

Kanada szemmel láthatólag elvesztette a fonalat, Vályi Vanda átlövése a negyedik negyed elején látszólag meg is reccsentette ellenfelünket (10-4). Egy jó szériával még 10-7-ig felzárkóztak a kanadaiak, két perccel a vége előtt Leimeter Dóra visszaállította a négygólos különbséget, egyben beállította a végeredményt is: 11-7-re győztünk, így jó szájízzel zártuk a csoportküzdelmeket.

Folytatás június 26-án, vasárnap az Argentína nyolcaddöntővel. 

Vízilabda-világbajnokság

A-csoport, 3. forduló

Magyarország–Kanada 11–7 (2–1, 3–3, 4–0, 2-3)

A magyar gólszerzők: Keszthelyi 3, Gurisatti, Szilágyi, Leimeter 2-2,  Rybanska, Vályi 1-1

"
"
Cikkajánló

Matajsz Márk: „Igazi csapatként tudnak működni”

Az FTC-Telekom női csapatának új vezetőedzője értékelte a 2024/2025-ös szezon őszi időszakát.

Gurisatti-szokás: bundás kenyér karácsony reggel

Az FTC-Telekom női pólócsapatának kapitánya, Kurucz-Gurisatti Gréta mesélt az ünnepi szokásairól.

Újra edzésben Vályi Vanda

A műtét után visszatérő válogatott klasszis bajnoki aranyhoz segítené az FTC-t – VIDEÓ!

„Megyünk, a bajnoki címért és a BL-ért!”

Női vízilabdacsapatunk kapitánya, Kurucz-Gurisatti Gréta értékelt az elvesztett Magyar Kupa-döntő után.

Ezüstérem a Magyar Kupában

Ezúttal sem tudta legyőzni a kupadöntőben az UVSE-t az FTC-Telekom női vízilabdacsapata.

Jön a harmadik FTC-UVSE kupadöntő

Visszavághatnak a tavalyi vereségért női pólósaink a Magyar Kupa-döntőben.

Matajsz Márk: „Éles csatára számítok a döntőben”

Női vízilabdacsapatunk vezetőedzője a BVSC legyőzését követően már csak a szombati fináléra gondol - VIDEÓ!

Küzdhetünk a trófeáért - derbi lesz a kupadöntőben

Plevritu vezérletével nyerte meg a Magyar Kupa elődöntőt az FTC-Telekom női vízilabdacsapata a BVSC ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin