A második és a harmadik bajnoki fordulóban már rangadó vár az FTC-Telekom Waterpolo női csapatára, amely a tavalyi bajnokságban bronzérmet szerzett – derül ki a Sportok Házában tartott kedd délelőtti sorsolás nyomán. Gerendás György megerősített kerete Győrben kezdi meg a pontvadászatot október 15-én, majd a Dunaújvárossal és az UVSE-vel csap össze. A hatodik és a hetedik forduló is izgalmasnak ígérkezik, ekkor sorrendben a BVSC-vel, majd a hírek szerint bitang erős Egerrel játszik. (Az alapszakasz első körének menetrendjét lásd keretes írásunkban.)
Gerendás György, női csapatunk edzője a sorsolásról és a felkészülésről is beszélt.
- Kifejezetten üdítő, hogy ezúttal három teljes hetünk van közösen edzeni az első forduló előtt, a tavalyi két naphoz képest megsokszorozódott a csapatépítésre fordítható idő. De komolyra fordítva a szót, a felkészülésünk elején kicsit tétlennek éreztem magam, ugyanis a rendelkezésre álló játékosok létszáma miatt az ifjúsági- és a felnőtt csapat együtt edzett. Volt olyan foglalkozás, amin Fehér András és Karácsonyi Vazul kollégámmal együtt hárman lettünk volna két felnőtt játékosra, az azért túlzásnak tűnt. Ahogy véget értek az utánpótlás világversenyek és most már a felnőtt Európa-bajnokság is, ki tudtam adni mindenkinek a megfelelő pihenőidőt, szeptember 26-án már a teljes kerettel fogunk tudni edzeni. Örülök, hogy már az első fordulókban lesznek kemény meccseink, a Dunaújváros és az UVSE a tavalyi bajnokság két döntőse. Az Egernek lehet a legerősebb kezdőcsapata a bajnokságban, ellenük már látszódnia kell, ennek Fradinak mekkora a füstje és mekkora a lángja. Azt tartom fontosnak, hogy addigra kialakítsunk egy saját játékstílust, inkább az ellenfelek próbáljanak hozzánk alkalmazkodni, mint fordítva.
A Magyar Kupa selejtezőinek menetrendjét és párosításait is kisorsolták, az első fordulót október 7-én rendezik, az FTC-Telekom Waterpolo a selejtezők után lesz majd érdekelt. Női csapatunk keretével kapcsolatban hamarosan friss hírekkel jelentkezünk.
ŐI OB I 2022/23 – ALAPSZAKASZ, 1. KÖR
1.forduló: Győr – FTC | október 15.
2.forduló: Dunaújváros - FTC
3.forduló: FTC - UVSE
4.forduló: Szeged - FTC
5.forduló: FTC - Szentes
6.forduló: FTC - BVSC
7.forduló: FTC - Eger
8.forduló: III. kerületi TVE - FTC
9.forduló: Tatabánya - FTC
A mérkőzések pontos dátumáról és a kezdési időpontokról később döntenek.
Az FTC-Telekom női csapatának új vezetőedzője értékelte a 2024/2025-ös szezon őszi időszakát.
Az FTC-Telekom női pólócsapatának kapitánya, Kurucz-Gurisatti Gréta mesélt az ünnepi szokásairól.
A műtét után visszatérő válogatott klasszis bajnoki aranyhoz segítené az FTC-t – VIDEÓ!
Női vízilabdacsapatunk kapitánya, Kurucz-Gurisatti Gréta értékelt az elvesztett Magyar Kupa-döntő után.
Ezúttal sem tudta legyőzni a kupadöntőben az UVSE-t az FTC-Telekom női vízilabdacsapata.
Visszavághatnak a tavalyi vereségért női pólósaink a Magyar Kupa-döntőben.
Női vízilabdacsapatunk vezetőedzője a BVSC legyőzését követően már csak a szombati fináléra gondol - VIDEÓ!
Plevritu vezérletével nyerte meg a Magyar Kupa elődöntőt az FTC-Telekom női vízilabdacsapata a BVSC ellen.