2024. október 18.
Irány a Magyar Kupa Final Four
Ismét fölényes győzelmet aratott az FTC-Telekom női csapata a III. Kerületi TVE ellen.

Szerda este a Magyar Kupa-negyeddöntő első felvonásán 28-7-re nyert Matajsz Márk együttese a III.kerületi TVE otthonában, de a 21 gólos győzelem ellenére a pénteki visszavágón is mindent beleadva ugrottak vízbe hazai medencében a mieink. Hamar kétgólos előnyre tettünk szert Noa de Vries és Máté Zsuzsanna révén. Vezetőedzőnk már az odavágó előtt felhívta a figyelmet az ellenfél csapatában játszó, olimpiai bronzérmes Gyöngyössy Anikóra, aki óriási rutinjával nagy erőssége az óbudai csapatnak. Ellenfelünk kiválósága kiemelkedett csapatából a Népligetben is, ahol a korábbi válogatott játékos centergóljával zárkóztak a vendégek (2-1). Csapatkapitányunk, Kurucz-Gurisatti Gréta ezt nem hagyva szó nélkül, kétszer zörgette meg ellenfelünk hálóját, amivel már 4-1 volt a javunkra. Kuna Szonja bombáját követően még szépített a III. Kerület, de ezt követően már nem tudták tartani a tempót. Farkas Tamara kétszer, Hertzka Orsolya egyszer járt sikerrel, míg hátul Kiss Alexandra hárított egy büntetőt (8-2). Ezzel hatgólos Fradi-előnnyel fordulhattunk rá a második félidőre.

A térfélcserét követően kissé lelassult a játék. Ellenfelünk közel 10 perc után tudott ismét betalálni (8-3), de nem is kellett több a mieinknek, hogy sebességet váltsanak: Bonca, Farkas, Palmieri és Fekete két percen belül négyszer vágták be a labdát az óbudai kapuba, így már kilencgólos volt az FTC-vezetés. Az apró védekezési hibák ellenére ismét jó játékkal rukkoltak elő a zöld-fehérek, az ezen a meccsen kiemelkedő Farkas Tamara pedig megszerezte negyedig gólját is és 13-5-ös állással az eredményjelzőn következhetett az utolsó játékrész. Csatlakozott a gólszerzők listájához Valeria Palmieri és Awad Zoya is, majd Kurucz-Gurisatti szórta meg magát és zárta le a mérkőzést ötödik találatával. Így 19-8-ra megnyerte a párharc második meccsét Matajsz Márk együttese a III. Kerületi TVE ellen.

Végül női csapatunk kettős győzelemmel, 47-15-ös összesítéssel jutott be a Magyar Kupa négyesdöntőjébe, amelyet december 6. és 7. között rendeznek meg. Addig is mérkőzések sora vár női csapatunkra, amely jövőhét kedden ismét bajnoki meccset játszik hazai medencében, ellenfele az OB I-be frissen felkerülő KSI lesz. Szombat este pedig Bajnokok Ligája-rangadót rendezünk a Népligetben, ahol az Euro Kupa-címvédő és Európai Szuperkupa-ezüstérmes Padova ellen kell vízbe ugrania az FTC-nek. 

BENU NŐI MAGYAR KUPA

Negyeddöntő, 2.forduló – 2024.10.18., péntek 20:30

Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportközpont

FTC-TELEKOM WATERPOLO - III.KERÜLETI TVE 19-8 (4-1, 4-1, 5-3, 6-3)

Gólszerzőink: Kurucz-Gurisatti 5, Farkas 4, Máté 2, Palmieri 2, Awad, Bonca, De Vries, Hertzka, Fekete, Kuna 1-1

"
"
Cikkajánló

Szombaton a Népligetben kezdjük a BL-csoportkört

Az FTC-Telekom Waterpolo női csapata az Euro Kupa-címvédő Padovát fogadja az első fordulóban.

Fiatalokkal a csapatban újabb győzelem

Valeria Palmieri vezetésével nyert az FTC-Telekom női pólócsapata a KSI ellen.

Bajnoki mérkőzéssel hangolódunk a BL-re

Kedden az újonc KSI-t fogadják női pólósaink a Népligetben, majd szombaton jön az Euro Kupa-címvédő.

FTC-BVSC meccs lesz a Magyar Kupa-elődöntőben

Kisorsolták a női vízilabda MK-négyes döntő párosításait, elkerülte egymást az FTC és az UVSE.

A Final Four kapujában női pólósaink

21 gólos előnyből várja a Magyar Kupa-negyeddöntő pénteki népligeti visszavágóját az FTC női vízilabdacsapata.

21 gólos előny: gyakorlatilag Final Fourban pólósaink

28-7-re nyert az FTC-Telekom női vízilabdacsapata a Magyar Kupa negyeddöntőjének első meccsén.

Cél a Magyar Kupa négyesdöntő

Női csapatunk szerdán idegenben, majd pénteken a Népligetben küzd a továbbjutásért a III.kerületi TVE ellen.

Fölényes győzelem idegenben

Kuna Szonja vezérletével 15-4-re nyert az FTC-Telekom Waterpolo női csapata Szegeden.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin