Amint arról ITT beszámoltunk, női vízilabdacsapatunk a Magyar Kupa négyes döntőjének első napján, az elődöntőben 11-8-as vereséget szenvedett az UVSE ellen, így nem jutott döntőbe, viszont bronzérmet vehettek át a játékosok. A találkozót követően, amely így a csapat 2019-es szezonzárója is volt egyben, a kétgólos Illés Anna beszélt arról, hogy bár érthetően némileg csalódottak, dolgoznak azon, hogy minimálisra csökkentsék a hibákat, és még közelebb kerüljenek az olyan nagy riválisokhoz, mint az UVSE, amely ellen a döntetlen már összejött a Fradinak, a győzelem azonban még nem - talán majd tavasszal...
Nyertek a negyeddöntő első meccsén női pólósaink, kétgólos előnyt harcoltak ki a hazai visszavágóra.
Az FTC női pólósai a nyolcszoros Bajnokok Ligája-győztes Orizzonte Catania ellen harcolnak a továbbjutásért.
Az FTC klasszisa visszatérése után teljes erőbedobással segítheti csapatát a szezon legfontosabb szakaszában
Kurucz-Gurisatti Gréta vezérletével 10-8-ra legyőztük a BVSC csapatát a bajnoki alapszakasz utolsó rangadóján.
Remek védekezéssel 17-6-os győzelmet aratott női pólócsapatunk a bajnokságban az Eger ellen.
Szerda este az FTC női pólósai a Népligetben az Eger ellen csapnak össze, míg a férfiak Miskolcon játszanak.
Kisorsolták a női vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőinek párosításait, ahol a rekorderrel találkozunk.
„Vaó-faktor”, fizikális fölény és extra villanások – BL-csoportelső az FTC női pólócsapata - VIDEÓ!