2024. október 6.
Hibátlan teljesítménnyel megyünk tovább a BL-be!
Az FTC-Telekom női csapata 9-8-ra legyőzte a Sant Andreut az utolsó selejtezőmérkőzésen.

Tét nélkül ugorhatott vízbe női csapatunk a Bajnokok Ligája-selejtező utolsó napján, hiszen korábban az első három mérkőzést megnyerve biztosította továbbjutását a csoportból. A vasárnap reggeli találkozón, az öt friss olimpiai bajnokkal felálló Sant Andreu ellen nem volt könnyű dolga Matajsz Márk együttesének, hiszen az még kérdéses volt, hogy a magyar vagy a spanyol együttes lép tovább első helyen a főtáblára. 

Erős védekezéssel indított mind a két fél, sorra akadt meg a labda a hol kapusok kezében, hol a blokkoló kezeken. A hatperces gólcsendet ellenfelünk tudta megtörni egy büntetőből szerzett góllal. Görög klasszisunk, Eleftheria Plevritu ezt nem hagyta szó nélkül, emberelőnyünket kihasználva pedig Fekete Flóra is gólt szerzett, de a vezetést nem tudtuk átvenni, így 2-2-es állással zártuk az első negyedet.

Az elmúlt napok megmérettetései és a korai kezdés miatt érezhető volt egy kisebbfajta fáradtság a mieinken, így hosszú percekig csak futottunk az ellenfelünk után. Az áttörést Hertzka Orsolya és Farkas Tamara találatai hozták meg, 5-4-nél már az FTC vezetett, először a csoportrangadón, a meccs felénél.

Válaszul a túloldalon megvillantak a párizsi bajnokok, a nagyszünet után fordított a Sant Andreu. Ez azonban nem tartott sokáig, Bonca Vivien találatával és Fekete második góljával ismét a zöld-fehérek vezettek (7-6). Tényleg küzdöttek a csapatok a csoportelsőségért, ami könnyebb ellenfeleket és sorsolást ígért a főtáblán, és az utolsó negyedre fordulva ehhez a spanyolok álltak közelebb, hiszen 8-7 volt a javukra.

Az idegőrlő hajrában, kevesebb mint négy perccel a vége előtt Plevritu bombázott egyet, majd csatlakozott a góllövők listájához Felkai Sára is betalált ellenfelünk kapujába, ami végül a győztes gólnak bizonyult, hiszen ezzel 9-8-ra megnyertük a Sant Andreu elleni meccset. Ráadásul úgy sikerült fordítani az olimpiai bajnokokkal teletűzdelt spanyolok ellen, hogy csapatkapitányunk, Kurucz-Gurisatti Gréta és Leimeter Dóra nem is játszott ezen a találkozón…

Megvan az FTC csoportelsősége! Hibátlanul teljesítve, mind a négy mérkőzést megnyerve zárta tehát szereplését Athénban Matajsz Márk együttese és várhatja az újabb ellenfeleket, már a Bajnokok Ligája-főtábláján.

NŐI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA

Selejtező 4. csoportmérkőzés, 2024. október 6., vasárnap 9:00

Athén, Görögország

FTC-TELEKOM WATERPOLO – CN SANT ANDREU 9-8 (2-2, 3-2, 2-4, 2-0)

Gólszerzőink: Fekete 2, Hertzka 2, Plevritu 2, Bonca, Farkas, Felkai 1-1

"
"
Cikkajánló

Bejutottunk a BL-főtáblára

12-11-re legyőzte olasz riválisát az FTC-Telekom női csapata a selejtező harmadik meccsén.

A második meccset is megnyertük a BL-selejtezőben

A négygólos Plevritu vezérletével 17-8-ra nyert az FTC-Telekom Waterpolo női csapata holland riválisa ellen.

Magabiztos játékkal kezdtük a BL-selejtezőt

Kurucz-Gurisatti Gréta vezérletével 10-6-ra nyert az FTC-Telekom női csapata a Panionios ellen.

Magyar étel bűvölte el a Fradi világklasszis játékosait

Ismerjék meg női vízilabdacsapatunk két új légiósát, Eleftheria Plevritout és Valeria Palmierit – VIDEÓ!

Kurucz-Gurisatti Gréta az új csapatkapitány

Az FTC-Telekom vízilabdázója szerint nagy dolgokat érhetnek el a szezonban, ha megtalálják a harmóniát.

Vályi Vanda szünetelteti pályafutását

A szezon első felét biztosan kihagyó vízilabdázó hálás a klubjának, hogy támogatták döntésében.

Vb-bronzérmes az U18-as leány válogatott

Gulyás-Oldal Emmát soraiban tudó magyar válogatott bronzérmet szerzett a kínai korosztályos világbajnokságon.

Elnöki elismerő oklevél vb-ezüstérmes női pólósainknak

Kiss Emma, Szalkai Hanga és Füle Barbara a 2024 nyári törökországi vb-n ért el szép sikert – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin