Az őszi bajnoki szezon utolsó hetéhez érkeztünk el, amely során az FTC-Telekom női vízilabdacsapatára két mérkőzés is vár. Az első találkozót szerda este játszották a zöld-fehérek, amikor is a BVSC otthonába látogattak. Ez a rangadó nem csupán a veretlenség megőrzése miatt bírt jelentőséggel, hanem a december 6-i Magyar Kupa-elődöntő főpróbájaként is szolgált, ugyanis a fináléba kerülésért is BVSC-FTC meccset rendeznek majd jövő hét pénteken a Szőnyi úton.
Kurucz-Gurisatti Gréta értékesített büntetőjével meg is szereztük a mérkőzés első gólját, azonban ellenfelünk is erősen rajtolt, és egy percen belül kétszer is betalált a kapunkba, ezzel át is vette a vezetést (2-1). A mieink viszont nem hagyták, hogy az irányítás kicsússzon a kezükből. Plevritu-Kuna párosával sikerült fordítani (2-3), és hiába zárkózott a BVSC a negyedben, megmaradt az egygólos Fradi-előny (4-5). Stieber Mercedes együttese azonban megtörte játékunk lendületét, és hosszú percekig nem tudtuk bevenni a zuglóiak kapuját, ráadásul átvették a vezetést 6-5-nél. Egy perccel az első félidő vége előtt Kiss Alexandra mutatott be egy bravúros védést, amelyet Kuna gyönyörű ejtése követett, ezzel 7-7-es állással fordulhattunk rá a nagyszünetre.
A Magyar Kupa négyes döntőjének közelsége mind a két csapaton érződött, hiszen mindkét fél tudta, hogy nem mindegy, hogy ebből a bajnoki rangadóból hogyan jönnek ki. A térfélcserét követően kőkemény védekezésnek lehettünk szemtanúi, hiszen sorra akadt meg a labda hol a blokkoló kezeken, hol a kapusokban. A gólcsendet Leimeter Dóra törte meg egy ziccer találattal, majd Bonca Vivien húzta rá a labdát a kapufánál, így már 9-7 volt a Ferencváros javára. Ezzel pedig meg is alapoztuk a sikert, mivel hiába próbálkoztak a hazaiak, csak tovább növeltük a különbséget, és már 12-9-re vezettünk. Fantasztikus csapatjátékot láthattunk szerda este a zöld-fehérektől, hiszen elől megszórták magukat, hátul pedig keményen tartották a falat. Csapatkapitányunk negyedik góljával pedig már hat góllal is elléptünk (9-15). A találkozó utolsó percében még szépített a BVSC, de így is magabiztos, 15-11-es Fradi-győzelem született.
Ezzel a sikerrel megtartotta veretlenségét Matajsz Márk együttese a MOL női vízilabda OB I-ben kilenc forduló után is. Pénteken az idei év utolsó bajnoki fordulója következik Tatabányán, jövőhéten pedig jön a Magyar Kupa-négyes döntő a BVSC uszodájában.
MOL NŐI VÍZILABDA OB I
Alapszakasz 9. forduló, 2024.11.27., szerda 20:00
Budapest, Laky Károly Uszoda
BVSC-Manna ABC – FTC-TELEKOM WATERPOLO 11-15 (4-5, 3-2, 2-5, 2-3)
Gólszerzőink: Kurucz-Gurisatti 4, Plevritu 3, farkas 2, Kuna 2, Leimeter 2, Bonca, Máté 1-1
Női vízilabdacsapatunk kapitánya, Kurucz-Gurisatti Gréta már a konditeremben felrázta a lányokat - VIDEÓ
Tizedik meccsén is magabiztosan győzött az FTC-Telekom női vízilabdacsapata az OB I-ben.
Magyar Kupa négyes döntő előtt egy héttel Tatabányán játszanak az FTC-Telekom női pólósai.
Férfi pólósaink Egerben játszanak szerdán, míg női csapatunkra idegenbeli rangadó vár a bajnokságban.
Szoros csatában nyertek női pólósaink Hollandiában a BL harmadik csoportmeccsén.
A holland Polar Bears otthonában játszanak szombaton az FTC-Telekom női pólósai.
Nagy csatában 8-6-ra nyertek női pólósaink az Eger otthonában.
Hollandia előtt Egerbe látogat az FTC-Telekom Waterpolo női csapata.