Női vízilabdacsapatunk a szakág fennállásának eddigi egyik legfontosabb mérkőzésén ugrott medencébe szombat este, az Euro Kupa döntőjében pedig stílszerűen az idei szezon nagy honi riválisa, az UVSE volt az FTC-Telekom Waterpolo ellenfele a Hajós Alfréd Sportuszodában.
Habár a Fradi hozta el a labdát az első ráúszásnál, nem mi szereztünk vezetést. Gurisatti Gréta nem sokkal ezután végigcselezte magát a kapu előterében, és négy ember kiséretében passzolta a kapuba a labdát, ami éppen áthaladt a gólvonalon. Ezt követően lövési képességeiről is meggyőződhettünk. Mégis döntetlennel zárult az első negyed, az UVSE becsorgó labdájával.
Jól sikerült Gerendás György gyors eligazítása, mert a második negyed elején kettővel is eltudtunk lépni. Először Tóth-Csabai Dóra egy szép emberelőnyös figura után, másodjára pedig Kuna Szonja vette be Magyari Alda kapuját. Zárkózott az Újpest, de Kuna bravúros ejtése ismét kétgólos Fradi-előnyt jelentett. Az újabb hazai gól után Gerendás György mosolyogva egy hármast mutatott a kispad felé, jelezvén, hogy a harmadik becsorgó labdából kaptunk gólt.
Neszmély-parádéval indult a második félidő, kapusunk egy ötméterest és egy emberelőnyös akciót is bravúrosan hárított. Leimeter Dóra ejtésével pedig ismét kétgólos előnyre tettünk szert. Az UVSE viszont makacsan tapadt ránk, így 6-6-al zárult a harmadik negyed, a döntés az utolsó játékrészre maradt.
Pőcze még vezetést szerzett, de fordított ellenfelünk. Simon-Illés Anna döntetlenre módosította az állást, Dömsödi Dalma pedig felrakta az i-re a pontot egy utolsó perces találattal, ami hasonlított Máté Zsuzsanna Padova elleni visszavágón szerzett, továbbjutást érő góljára.
Elképesztő izgalmak közepette arattunk rendkívül fontos győzelmet, így 9-8-ról várjuk a jövő hét szerdai, népligeti visszavágót!
UVSE – FTC-Telekom Waterpolo 8-9 (2-2, 2-3, 2-1, 2-3)
Az FTC gólszerzői: Gurisatti, Kuna 2-2, Tóth-Csabai, Leimeter, Pőcze, Simon-Illés, Dömsödi 1-1
Kurucz-Gurisatti, Leimeter, Neszmély és Vályi is ott van a magyar vízilabda-válogatottban.
Három FTC-játékossal a keretben vb-ezüstérmet szerzett az U16-os magyar leány vízilabda-válogatott.
Három győzelemmel és egy vereséggel zártuk az olimpiai felkészülési Thetis-kupát.
A vb-bronzérmes Valeria Palmieri az FTC-Telekom női vízilabdacsapatának ötödik nyári igazolása.
16 fős csapattal folytatja felkészülését a párizsi olimpiára a magyar női vízilabda-válogatott.
Kimagasló harmadik negyeddel 14-7-re nyerni tudott az olimpiára készülő magyar női válogatott Kanada ellen.
Hat FTC-játékossal kezdte meg az olimpiára való felkészülését a magyar női vízilabda-válogatott.
Május 27-én kezdi meg felkészülését a párizsi olimpiára a magyar női vízilabda-válogatott.