2024. október 26.
Győzelem a BL-rangadón
Kiváló védekezéssel 9-6-ra megnyerte az FTC-Telekom női csapata a Padova elleni Bajnokok Ligája mérkőzést.

Matajsz Márk együttese október elején több, mint ígéretes játékkal mutatkozott be a nemzetközi porondon, hiszen a Bajnokok Ligája athéni selejtezőcsoportjában mind a négy mérkőzést megnyerve jutott tovább a főtáblára. A csoportkör ugyanakkor már más szint, ráadásul az első fordulóban a nagy tapasztalattal rendelkező, Euro Kupa-győztes és Szuperkupa-ezüstérmes Padovával kellett szembenéznie az FTC-Telekom női csapatának.

Szombat este csordultig megtöltötték a szurkolók a népligeti uszodát, ahol fantasztikus légkörben ugorhattak vízbe Kurucz-Gurisatti Grétáék. Nagy tűzzel kezdtük a rangadót és Farkas Tamara, valamint a csapatkapitány góljával gyorsan 2-0 volt a Ferencváros javára. Közel négy perc után tudta csak megtörni a védekezésünket a Padova (2-1), így egy gólra zárkózott ellenfelünk az első negyed végére. Ahogy arra számítani lehetett, nagyon szoros és kemény csatát vívtak a felek. Olasz klasszisunkat, Valeria Palmierit nem kímélték honfitársai, ám centerünk sorra harcolta ki az emberelőnyöket és az ötmétereseket. Bár Leimeter Dóra bombája után már 3-1 volt a javunkra, de ezután két ötméterest is kihagytunk, amit nem hagyott büntetlenül a Padova és ledolgozva kétgólos hátrányát, 3-3-ra egyenlített a mérkőzés felénél.

A térfélcsere után Neszmély Boglárka kápráztatott el minket gyönyörű védéseivel, majd a következő támadásban Palmieri harcolt ki emberelőnyt, amelyet csapatkapitányunk zárt góllal (4-3). Megtört a jég, Kuna Szonja góljával visszaállt a zöld-fehérek kétgólos vezetése (5-3). Innen még szépítettek az olaszok, de tovább növeltük az előnyünket: Eleftheria Plevritu passzából Herztka Orsolya vágta be a labdát ellenfelünk kapujába, majd a meccs során először három gól lett a különbség Leimeter találata után (7-4). Hiába értékesített a Padova egy újabb ötméterest, Kurucz-Gurisatti ezt nem hagyta válasz nélkül (8-5). Már úgy tűnt, lepereg az idő a harmadik negyed végén, ám az utolsó másodpercben a bírók időntúli büntetőt ítéltek az olaszoknak. A szabályok értelmében ilyenkor mindkét csapat játékosainak el kell hagynia a medencét, így csak a lövő és Neszmély maradt a vízben. Mindenki tudta, hogy sorsdöntő pillanat lehet ez az utolsó percekre fordulva. Saját nevelésű játékosunk kivédte az ötméterest, óriási bravúrja után maradt a 8-5-ös állás.

A negyedik negyedre sem hagyott alább női csapatunk figyelme és görög klasszisunk, Plevritu is feliratkozott a góllövők listájára (9-5). A fordulás után nemcsak gyönyörű találatoknak tapsolhatott a hazai publikum, de védekezésben is fantasztikusan teljesített a Fradi, hiszen sorra akadt meg a labda a blokkoló kezeken és hosszú idő után tudott csak szépíteni az Euro Kupa-címvédő. Végül magabiztos játékkal 9-6-ra megnyerte Matajsz Márk együttese a Bajnokok Ligája első csoportmérkőzését.

A következő fordulóban két hét múlva, november 9-én játszunk majd, ezúttal Spanyolországban, a Mataro otthonában. Előtte még két bajnoki mérkőzés vár az FTC-Telekom női vízilabdacsapatára. Szerdán a Dunaújváros otthonába látogatunk, majd szombaton a Szentest fogadjuk a Népligetben.

NŐI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA

Csoportkör, B. csoport | 2024. október 26., szombat 18:00

Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportközpont

FTC-TELEKOM WATERPOLO – ANTENORE PLEBISCITO PADOVA 9-6 (2-1, 1-2, 5-2, 1-1)

Gólszerzőink: Kurucz-Gurisatti 3, Leimeter 2, Farkas, Hertzka, Kuna, Plevritu 1-1

"
"
Cikkajánló

Matajsz Márk: „Igazi csapatként tudnak működni”

Az FTC-Telekom női csapatának új vezetőedzője értékelte a 2024/2025-ös szezon őszi időszakát.

Gurisatti-szokás: bundás kenyér karácsony reggel

Az FTC-Telekom női pólócsapatának kapitánya, Kurucz-Gurisatti Gréta mesélt az ünnepi szokásairól.

Újra edzésben Vályi Vanda

A műtét után visszatérő válogatott klasszis bajnoki aranyhoz segítené az FTC-t – VIDEÓ!

„Megyünk, a bajnoki címért és a BL-ért!”

Női vízilabdacsapatunk kapitánya, Kurucz-Gurisatti Gréta értékelt az elvesztett Magyar Kupa-döntő után.

Ezüstérem a Magyar Kupában

Ezúttal sem tudta legyőzni a kupadöntőben az UVSE-t az FTC-Telekom női vízilabdacsapata.

Jön a harmadik FTC-UVSE kupadöntő

Visszavághatnak a tavalyi vereségért női pólósaink a Magyar Kupa-döntőben.

Matajsz Márk: „Éles csatára számítok a döntőben”

Női vízilabdacsapatunk vezetőedzője a BVSC legyőzését követően már csak a szombati fináléra gondol - VIDEÓ!

Küzdhetünk a trófeáért - derbi lesz a kupadöntőben

Plevritu vezérletével nyerte meg a Magyar Kupa elődöntőt az FTC-Telekom női vízilabdacsapata a BVSC ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin