Mint ismert, a magyar női pólóválogatott a nyáron aranyérmes lett a Nápolyban rendezett Universiadén. Az együttest négy FTC-sportoló erősítette. Huszti Dóra, Gémes Alexa és Kövesdi Vivien korábban megkapta klubunk elismerését, az elnöki elismerő oklevelét, a csapat negyedik fradista tagja, Gerendás Matilda pedig csütörtökön vehette át Nyíri Zoltántól, az FTC ügyvezető alelnökétől.
- Köszönöm szépen a Ferencvárosnak, Kubatov Gábor elnök úrnak és Nyíri Zoltán ügyvezető alelnöknek ezt az elismerést. Bevallom, kicsit meglepett, de nagyon jó érzés, hogy a klub külön is elismerte a teljesítményünket.
Klubunk ügyvezető alelnöke az azóta visszavonuló, az Orvosi Egyetem nappali tagozatos hallgatójaként tanuló korábbi játékost méltatta.
- Gerendás Matilda is remek teljesítménnyel járult hozzá a csapat sikeréhez, büszkék vagyunk arra, hogy Fradi-sportolók is részesei lehettek az Universiade-győztes csapatnak. Matilda a tanulást és az orvosi pályát választotta, ez is mutatja, hogy mennyire elhivatott. Nagyon büszkék vagyunk, és mindig jó szívvel gondolunk majd rá. Az FTC nevében további sikereket kívánunk neki.
Gerendás Matilda érdeklődésünkre elmondta, mi hiányzik neki az élsportolók életéből.
- A napi 3-4 óra edzés annyira nem hiányzik, viszont a mérkőzések izgalma, a közös videózások és elemzések igen – felelte határozottan. – Döntenem kellett, hogy a tanulást vagy az élsportot választom-e, én pedig úgy döntöttem, hogy jelenleg a tanulás fontosabb.
Kurucz-Gurisatti, Leimeter, Neszmély és Vályi is ott van a magyar vízilabda-válogatottban.
Három FTC-játékossal a keretben vb-ezüstérmet szerzett az U16-os magyar leány vízilabda-válogatott.
Három győzelemmel és egy vereséggel zártuk az olimpiai felkészülési Thetis-kupát.
A vb-bronzérmes Valeria Palmieri az FTC-Telekom női vízilabdacsapatának ötödik nyári igazolása.
16 fős csapattal folytatja felkészülését a párizsi olimpiára a magyar női vízilabda-válogatott.
Kimagasló harmadik negyeddel 14-7-re nyerni tudott az olimpiára készülő magyar női válogatott Kanada ellen.
Hat FTC-játékossal kezdte meg az olimpiára való felkészülését a magyar női vízilabda-válogatott.
Május 27-én kezdi meg felkészülését a párizsi olimpiára a magyar női vízilabda-válogatott.