Alig telt el egy hónap azóta, hogy 9-5-re vertük a Magyar Kupa-fináléban Benczúr Márton csapatát, az UVSE-t, azóta pedig már másodjára is keresztezték egymást útjaink, és az Euro Kupában is győzelmet könyvelhettünk el ellenük. Azzal a győzelemmel pedig csoportelsőként jutottunk tovább a sorozat negyeddöntőjébe. Ezúttal a harmadik csata következik ellenük, ami egy vérbeli hatpontos bajnoki találkozó lesz.
Három hibátlan csapat áll jelenleg az OBI tabellájának dobogóján. A lilák hét találkozót nyertek, míg csapatunk a Dunaújvárossal együtt hat-hat meccsen 18-18 pontot szerzett eddig, mivel elmaradt az egymás elleni ütközetünk az újvárosiakkal. A találkozót február nyolcadikán pótolják, így két sikerrel rövid időn belül átvehetjük az első helyet az alapszakasz tabelláján.
Idén alaposan átalakult az UVSE kerete, de még így is a bajnoki címre az egyik legesélyesebb gárdának mondható. A franciaországi Mulhouse-ban kiemelkedően jó játék kellett ahhoz, hogy sikerüljön őket felülmúlnunk, a francia csapatokat pedig hozzánk hasonlóan nagy különbséggel verték.
- Megnehezíti a dolgunkat, hogy háromból háromszor nehezebb nyerni. Valóban, egy idő után ezek a győzelmi szériák megtörnek, nagyon remélem, hogy nem most fog, nagyon jó lenne úgy menni bele a bajnokságba, hogy folytatjuk tovább a veretlenségünket – nyilatkozta Gerendás György, a csapat vezetőedzője a FradiMédiának.
Csapatunk az UVSE után a Győr ellen játszik majd idegenben, a sereghajtó ellen jó lehetősége lesz Gerendás Györgynek rotálni a keretet, mivel három nappal később, a Terrassa otthonába utazik női gárdánk fontos Euro Kupa-mérkőzésre.
Az FTC-Telekom női csapatának új vezetőedzője értékelte a 2024/2025-ös szezon őszi időszakát.
Az FTC-Telekom női pólócsapatának kapitánya, Kurucz-Gurisatti Gréta mesélt az ünnepi szokásairól.
A műtét után visszatérő válogatott klasszis bajnoki aranyhoz segítené az FTC-t – VIDEÓ!
Női vízilabdacsapatunk kapitánya, Kurucz-Gurisatti Gréta értékelt az elvesztett Magyar Kupa-döntő után.
Ezúttal sem tudta legyőzni a kupadöntőben az UVSE-t az FTC-Telekom női vízilabdacsapata.
Visszavághatnak a tavalyi vereségért női pólósaink a Magyar Kupa-döntőben.
Női vízilabdacsapatunk vezetőedzője a BVSC legyőzését követően már csak a szombati fináléra gondol - VIDEÓ!
Plevritu vezérletével nyerte meg a Magyar Kupa elődöntőt az FTC-Telekom női vízilabdacsapata a BVSC ellen.