A délelőtti, spanyol Matarótól elszenvedett 13-9-es vereség után este 20 órától az orosz Kinef Kirishi várt női vízilabdacsapatunkra az Euroliga veronai selejtezőjében.
Kiválóan indult a mieink számára a találkozó. Tóth-Csabai Dóra 20 másodperccel a kezdés után megszerezte a vezetést, majd Illés Anna és Vályi Vanda is betalált, míg a Kirishinek csak a szépítésre futotta. A Fradi így 3-2-re vezetett az első negyed után.
A második nyolc percben is ott folytattuk, ahol elsőben abbahagytuk. Sorrendben Valentin Kamilla, Kövesdi Vivien, Tóth-Csabai és Vályi volt eredményes, a kétszeres Euroliga-győztes oroszok pedig már háromgólos (7-4) hátrányban voltak. A játékrész végén ugyan kétszer betaláltak, de Petik Panna találatával a nagyszünetben újra kétgólos előnyben volt a Ferencváros (6-8).
A harmadik negyed Máté Zsuzsanna góljával indult, amelyre két orosz találat érkezett válaszként. Vályi bünetőtőből, majd egy akciógól ismét kétgólosra növelte a ferencvárosi előnyt. (9-11) Sajnos azonban a negyed végét elrontottuk, a Kirishi pedig közel fél perc alatt kiegyenlített. (11-11)
A mindent eldöntő utolsó nyolc perc elején először vezettek az oroszok, de az egész nap kiváló formában vízilabdázó Vályi kiegyenlített. Az utolsó fél percig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Kövesdi és Tóth-Csabai góljával 14-14 állt az eredményjelzőn. A bravúros pontszerzés végül elmaradt, ugyanis 34 másodperccel a meccs vége előtt Jevgenyija Szoboljeva belőtte a Kirishi 15. gólját, megnyerve ezzel a mérkőzést csapatának.
A Fradi hihetetlnül közelt állt a szenzációhoz, így a csapat egyáltalán nem lehet elégedetlen. Folytatás szombaton szintén 20 órától a házigazda CSS Verona ellen.
EUROLIGA, SELEJTEZŐ, B-CSOPORT, VERONA
2. forduló
Kinef Kirishi–FTC-Telekom Waterpolo 15-14 (4-1, 3-3, 2-3, 4-2)
Gólszerzőink: Vályi 5, Tóth-Csabai, Illés, Kövesdi 2-2, Petik, Máté, Valentin 1-1.
További program:
2021. 02. 06., szombat, 20.00, 3. forduló: FTC-Telekom Waterpolo–CSS Verona (olasz)
2021. 02. 07., vasárnap, 12.00, 4. forduló: CE Mediterrani (spanyol)–FTC-Telekom Waterpolo
Kiss Emma, Szalkai Hanga és Füle Barbara a 2024 nyári törökországi vb-n ért el szép sikert – VIDEÓ!
Az FTC-nevelésű Gulyás-Oldal Emmával a soraiban Eb-ezüstérmet szerzett az U19-es magyar vízilabda-válogatott.
Kurucz-Gurisatti, Leimeter, Neszmély és Vályi is ott van a magyar vízilabda-válogatottban.
Három FTC-játékossal a keretben vb-ezüstérmet szerzett az U16-os magyar leány vízilabda-válogatott.
Három győzelemmel és egy vereséggel zártuk az olimpiai felkészülési Thetis-kupát.
A vb-bronzérmes Valeria Palmieri az FTC-Telekom női vízilabdacsapatának ötödik nyári igazolása.
16 fős csapattal folytatja felkészülését a párizsi olimpiára a magyar női vízilabda-válogatott.
Kimagasló harmadik negyeddel 14-7-re nyerni tudott az olimpiára készülő magyar női válogatott Kanada ellen.