„Mindent bele, mindent bele!” – szólt a szurkolóink rigmusa már a bemelegítés alatt, és kellett is az erő a lelátóról a mieinknek, hiszen volt miért visszavágnunk az UVSE csapatának. Ugyanitt, tehát a BVSC-uszodában a 2023-as Magyar Kupa-döntőben ötméterespárbajban maradtak alul női pólósaink, akiknek ráadásul ezt megelőzőn még két fináléban is végig kellett nézniük legnagyobb riválisuk ünneplését. Tavasszal a bajnoki-, illetve tavaly az Euro Kupa-fináléban a Népligetben.
Ilyen előzmények után jöhetett az újabb kupafinálé, melyet az FTC kezdett jobban. Az elődöntőben még pihentetett Valeria Palmieri szerezte meg a vezetést, ezután viszont felváltva lőtték a csapatok a gólokat és sokáig 2-2 állt az eredményjelzőn. A BVSC ellen eltiltását töltő Bonca Vivien villant (3-2), de ezután nagyon megakadt a támadójátékunk. Több nagy védést is bemutatott a lilák kapusa, Golopencza Szonja, ez pedig elbizonytalanította a mieinket elől és hátul is, és 3-2-ről fordítani tudtak 3-5-re. Leimeter Dóra vágta be a hosszúba (4-5), és Farkas gólja után (5-6) még reménykedtünk abban, hogy fordulat következik, de nem így lett…Óriási csatát vívott egymással a két rivális, de az UVSE uralta az első félidőt, melynek utolsó másodperceiben lőtt találattal 7-5-re vezetett.
A nagyszünet után sem tudtuk megtörni a címvédőt, amely 9-5-re elhúzott. Nem kímélték egymást a játékosok, ráadásul görög légiósunk, Eleftheria Plevritu akkorát kapott, hogy perceken át ápolásra szorult a kispad mögött. Máté Zsuzsanna nagy gólt lőtt (9-6), de hiába próbálkoztunk becsülettel és lőttünk többször, mint az UVSE, nem jártunk sikerrel. Az utolsó negyedben 11-7-ről még 11-9-re zárkóztunk Fekete Flóra, és a vízbe visszatérő Plevritu révén. Két perccel a vége előtt időt kért Matajsz Márk, és egy utolsó reménysugárként megpróbáltuk begyötörni a labdát emberelőnyből, de mint korábban oly sokszor, ez is elakadt és a hátralévő időben már nem tudtunk faragni a hátrányon.
Az FTC-Telekom végül 11-9-re elvesztette a kupadöntőt az UVSE-vel szemben, és 2023 után ezúttal is ezüstérmes lett a Magyar Kupában.
BENU NŐI VÍZILABDA MAGYAR KUPA
Final4, döntő – 2024. december 7., szombat 19:30
Budapest, Laky Károly Uszoda
UVSE HELIA-D – FTC-TELEKOM WATERPOLO 11-9 (3-3, 4-2, 3-2, 1-2)
Gólszerzőink: Fekete 2, Plevritu, Palmieri, Kurucz-Gurisatti, Bonca, Leimeter, Farkas, Máté 1-1
Az FTC-Telekom női pólócsapatának kapitánya, Kurucz-Gurisatti Gréta mesélt az ünnepi szokásairól.
A műtét után visszatérő válogatott klasszis bajnoki aranyhoz segítené az FTC-t – VIDEÓ!
Női vízilabdacsapatunk kapitánya, Kurucz-Gurisatti Gréta értékelt az elvesztett Magyar Kupa-döntő után.
Visszavághatnak a tavalyi vereségért női pólósaink a Magyar Kupa-döntőben.
Női vízilabdacsapatunk vezetőedzője a BVSC legyőzését követően már csak a szombati fináléra gondol - VIDEÓ!
Plevritu vezérletével nyerte meg a Magyar Kupa elődöntőt az FTC-Telekom női vízilabdacsapata a BVSC ellen.
Az FTC-Telekom női pólósainak pénteken a BVSC-t kell legyőznie a döntőbe jutásért.
Női vízilabdacsapatunk kapitánya, Kurucz-Gurisatti Gréta már a konditeremben felrázta a lányokat - VIDEÓ