A négy fradistával készülő, hétfőn, Japán ellen fölényes győzelmet arató magyar válogatott tagjai a női vízilabda Világliga athéti szuperdöntőjének keddi, második játéknapján Oroszország ellen ugrottak medencébe.
Bíró Attila szövetségi kapitány együttese jól kezdett, hiszen a 2-2-es első negyedet követően a második játékrészben kétgólos előnyre tett szert, így a szünetben 8-6-ra vezetett. Ezt követően a harmadik negyed elején már 9-6-ra is elhúzott a tokiói olimpiára készülő csapat, ám az oroszok egy négygólos szériával megfordították az állást, ezután pedig már nem engedték ki a kezükből a győzelmet.
Folytatás szerdán, Kanada ellenében az A-csoport elsősége lesz a tét. Ehhez fölényes győzelem kell a kanadaiak ellen.
Kép forrása: waterpolo.hu
Női vízilabda, Világliga Szuperdöntő, csoportkör, 1. forduló
Oroszország–Magyarország 14-13 (2-2, 4-6, 5-3, 3-2)
A magyar válogatott gólszerzői: Keszthelyi 4, Leimeter 4, Szilágyi 2, Gurisatti 1, Parkes 1, Gyöngyössy 1
Gólzáporos győzelemmel kezdte szereplését a Világliga Szuperdöntőben a női vízilabda-válogatott.
Zöld-fehérben folytatja a világ legjobbja és a magyar válogatott két kulcsembere, Keszthelyi és Szilágyi is.
Az FTC leány vízilabdacsapata negyedik helyen fejezte be a 2024/25-ös országos döntőt Dunaújvárosban.
Petrovics Mátyás együttese bronzot nyert az országos bajnokság egri Final8-jén.
Szerda reggel kihirdették a női vízilabda-válogatott szingapúri világbajnokságra készülő bő keretét.
Vízilabdázóink, Kurucz-Gurisatti Gréta és Leimeter Dóra szép barátságukról meséltek - VIDEÓ!
Történelmet írt női vízilabdacsapatunk! A lányok így ünnepelték a magyar bajnoki címet! – VIDEÓ
A döntő harmadik meccsét is megnyerte az FTC-Telekom női csapata a címvédő UVSE ellen.