A női U17-es vízilabda-válogatott a fradista Felkai Sárával a csapatban a horvátországi Sibenikben szerepelt a korosztályos kontinensviadalon, ahol a mieink az elődöntőig meneteltek. Itt végül az oroszok tudtak a mieink fölé kerekedni, így jöhetett a bronzcsata Olaszország ellen.
Jól kezdtük a találkozót, hiszen az első nyolc perc végén 3-1-re vezettünk. A lendületünk a folytatásra is megmaradt, és a nagyszünetre 8-4-es vezetéssel mehettünk. A harmadik negyedben az ellenfél felzárkózott két góllal, ám mi hárommal válaszoltunk. A záró felvonást ugyan megnyerték az olaszok, de a győzelmünk így sem forgott veszélyben, 12-9-re megnyertük a bronzmérkőzést.
Meggyőző nyitány az U20-as férfi csapattól
Női nemzeti csapatunk sikere mellett a férfi U20-as együttesünk négy játékosunkkal Gyapjas Brendonnal, Nyíri Balázzsal, Vigvári Vendellel és Szabó Bencével soraiban megkezdte szereplését a prágai junior világbajnokságon, méghozzá kiütéses sikerrel, ugyanis a magyar válogatott többek között Vigvári Vendel négy góljával 22-10-re legyőzte a nyitányon Brazíliát. A fiúk kedden a németek ellen folytatják szereplésüket.
Kiss Emma, Szalkai Hanga és Füle Barbara a 2024 nyári törökországi vb-n ért el szép sikert – VIDEÓ!
Az FTC-nevelésű Gulyás-Oldal Emmával a soraiban Eb-ezüstérmet szerzett az U19-es magyar vízilabda-válogatott.
Kurucz-Gurisatti, Leimeter, Neszmély és Vályi is ott van a magyar vízilabda-válogatottban.
Három FTC-játékossal a keretben vb-ezüstérmet szerzett az U16-os magyar leány vízilabda-válogatott.
Három győzelemmel és egy vereséggel zártuk az olimpiai felkészülési Thetis-kupát.
A vb-bronzérmes Valeria Palmieri az FTC-Telekom női vízilabdacsapatának ötödik nyári igazolása.
16 fős csapattal folytatja felkészülését a párizsi olimpiára a magyar női vízilabda-válogatott.
Kimagasló harmadik negyeddel 14-7-re nyerni tudott az olimpiára készülő magyar női válogatott Kanada ellen.