Örömteli hírrel vezette fel a bajnokság első rangadóját Gerendás György: kedden először edzhetett együtt a teljes keret, miután a nyári olimpia és az őszi junior-világbajnokság szétszabdalta a felkészülési időszakot.
A korosztályos vb-n ráadásul Valentin Kamilla meg is sérült, ő most, az ötödik fordulóban térhetett vissza.
Kellett is az erősítés, hiszen az előző szezon bronzcsatájában legyőzött, de az új idényben a mieinkkel egyezően négyből néggyel nyitó BVSC érkezett a Népligetbe – meg Bíró Attila szövetségi kapitány is, hogy megnézze több potenciális kiválasztottját.
Mindezek után kiegyenlítetten alakult a mérkőzés, már az első két percen belül vezetett mindkét fél, és a váltakozás megmaradt a későbbiekre is, ám szerencsére a nagyszünetben a mieink álltak eggyel jobban, azaz 7–6-ra vezettünk.
Az utolsó negyedre is előnyben fordultunk, ám ehhez hatalmasat kellett küzdeni, mert a harmadik elején a BVSC két viszonylag gyors találattal átvette a vezetést – amire lányaink pontosan ilyen duplával válaszoltak, így 9–8-ra álltunk a vége előtt.
Sőt, utána kialakult az első kétlépéses előnyünk is, megnyugodni mégsem lehetett, mert akadt hátul kézről bepattanó gól (nem is egy), valamint tüdőszaggató fel-le úszkálás, vitatott bírói ítélet, edzői sárga lap – ami csak előfordulhat.
Az utolsó percnek 11–11-ről futottunk neki, és 26 másodperccel a vége előtt Kövesdi Vivien felső léces góljával visszavettük a vezetést!
Mégsem tudtunk nyerni, mert 2.1 másodperccel a vége előtt a BVSC sokadszor is egyenlített, és megmentett egy pontot.
Döntetlennel ért tehát véget a rangadó, azaz mindkét csapat veretlen maradt.
A mieink a bajnokságot szombaton Győrben folytatják, aztán csütörtöktől vasárnapig következik az Euroliga selejtezője Olaszországban.
E.ON NŐI OB1, 5. FORDULÓ
FTC-Telekom Waterpolo–BVSC 12–12 (4–3, 3–3, 2–2, 3–4)
Gólok: Illés 2, Kövesdi 2, Máté 2, Tóth-Csabai 2, Vályi 2, Dömsödi 1, Kuna 1
Kurucz-Gurisatti, Leimeter, Neszmély és Vályi is ott van a magyar vízilabda-válogatottban.
Három FTC-játékossal a keretben vb-ezüstérmet szerzett az U16-os magyar leány vízilabda-válogatott.
Három győzelemmel és egy vereséggel zártuk az olimpiai felkészülési Thetis-kupát.
A vb-bronzérmes Valeria Palmieri az FTC-Telekom női vízilabdacsapatának ötödik nyári igazolása.
16 fős csapattal folytatja felkészülését a párizsi olimpiára a magyar női vízilabda-válogatott.
Kimagasló harmadik negyeddel 14-7-re nyerni tudott az olimpiára készülő magyar női válogatott Kanada ellen.
Hat FTC-játékossal kezdte meg az olimpiára való felkészülését a magyar női vízilabda-válogatott.
Május 27-én kezdi meg felkészülését a párizsi olimpiára a magyar női vízilabda-válogatott.