2024. október 22.
Bajnoki mérkőzéssel hangolódunk a BL-re
Kedden az újonc KSI-t fogadják női pólósaink a Népligetben, majd szombaton jön az Euro Kupa-címvédő.

Múlt héten a Magyar Kupa negyeddöntőjét kettős győzelemmel zárta az FTC-Telekom női vízilabdacsapata, így december 6-a és 7-e között a négyes döntőben folytatja szereplését. A hétfői sorsolás után már azt is tudjuk, hogy a házigazda BVSC ellen kell majd megküzdeni Matajsz Márk együttesének a fináléba jutásért. Addig is mérkőzések sora vár ránk, hiszen a héten folytatódik a bajnokság, amelynek harmadik fordulójában az élvonalba frissen felkerülő KSI ellen ugrunk medencébe a Népligetben.

Ahogy a szezon eddigi meccsein, így kedd este is több fiatal fog lehetőséget kapni vezetőedzőnktől. Élete első felnőtt OB I-es mérkőzésén fog vízbe ugrani Füle Barbara és a nyáron a Szentesről érkezett Matajsz Janka is debütál a „nagycsapatban”. A nyáron az U16-os világbajnokságon ezüstérmet szerző lányok mellett még négy utánpótlás korosztályú játékosunk, Awad Zoya, Daróczi Julianna, Gulyás-Oldal Emma és Szalkai Hanga is sapkát fog húzni a KSI ellen.

- Ugyanúgy keményen beállunk a meccsbe, és készülünk a szombati Padova elleni mérkőzésre is – nyilatkozta Kuna Szonja a FradiMédiának.

Az újonc ellen várhatóan könnyűnek ígérkező bajnoki remek gyakorlás és felkészülés lehet a mieinknek, ugyanis szombat este az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban Bajnokok Ligája-rangadó kerül megrendezésre, ahol az Euro Kupa-címvédő és Szuperkupa-ezüstérmes Padova ellen kell szembenéznie a Ferencvárosnak.

MOL NŐI VÍZILABDA OB I

Alapszakasz 3. forduló, 2024.10.22., kedd 20:30

Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportközpont

FTC-TELEKOM WATERPOLO – KSI SE

Jegyek: 1500 Ft

Nincs közvetítés

"
"
Cikkajánló

Szombaton a Népligetben kezdjük a BL-csoportkört

Az FTC-Telekom Waterpolo női csapata az Euro Kupa-címvédő Padovát fogadja az első fordulóban.

Fiatalokkal a csapatban újabb győzelem

Valeria Palmieri vezetésével nyert az FTC-Telekom női pólócsapata a KSI ellen.

FTC-BVSC meccs lesz a Magyar Kupa-elődöntőben

Kisorsolták a női vízilabda MK-négyes döntő párosításait, elkerülte egymást az FTC és az UVSE.

Irány a Magyar Kupa Final Four

Ismét fölényes győzelmet aratott az FTC-Telekom női csapata a III. Kerületi TVE ellen.

A Final Four kapujában női pólósaink

21 gólos előnyből várja a Magyar Kupa-negyeddöntő pénteki népligeti visszavágóját az FTC női vízilabdacsapata.

21 gólos előny: gyakorlatilag Final Fourban pólósaink

28-7-re nyert az FTC-Telekom női vízilabdacsapata a Magyar Kupa negyeddöntőjének első meccsén.

Cél a Magyar Kupa négyesdöntő

Női csapatunk szerdán idegenben, majd pénteken a Népligetben küzd a továbbjutásért a III.kerületi TVE ellen.

Fölényes győzelem idegenben

Kuna Szonja vezérletével 15-4-re nyert az FTC-Telekom Waterpolo női csapata Szegeden.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin