2019. október 14.
A tabella élén a Fradi
Négy forduló alatt minden meccsét megnyerte az FTC-Telekom Waterpolo női csapata és vezeti a bajnokságot.

28, 22, 28. Ennyi gólt kapott az első három fordulóban a Budapesti Honvéd, amely az előző szezon végeredménye alapján elkészített menetrendnek köszönhetően, a négy legerősebb csapattal találkozott először. Így a tavalyi utolsó helyezett és a jelenlegi sereghajtó az UVSE, a Dunaújváros, majd a BVSC után a Ferencvárost fogadta a Kőér utcában, ahol nem számíthattak könnyű meccsre.

Nem is fogták vissza magukat a mieink, hiszen az első negyedet 8-1-re nyerték meg, különösen Muzsnay Fanni volt elemében, mivel háromszor is betalált. Ezek után kicsit visszavettünk a tempóból, de így is minden játékrészben négy gólt lőttünk a hazaiaknak, míg hátul újfent remekül működött a védekezésünk. Neszmély Boglárka 82%-os hatékonysággal védte a Honvéd próbálkozásait és mindössze három gólt kapott, ami az eddigi legjobb teljesítménye a Fradinak, csakúgy mint a lőtt gólok száma.

Csapatunk végül 20-3-ra megnyerte negyedik mérkőzését a szezonban és továbbra is négyes holtversenyben áll az élen riválisaival. A következő fordulóban a még nyeretlen Szentest fogadjuk a Népligeti uszodában, október 19-én szombaton 17 órától.

NŐI VÍZILABDA OB I

Alapszakasz 4.forduló, 2019.10.12., szombat

Budapest, Kőér utcai uszoda

Budapesti Honvéd SE - FTC-Telekom 3-20 (1-8, 0-4, 1-4, 1-4)

Gólszerzőink: Muzsnay 4, Hajdú 4, Máté 3, Ráski 2, Petik 2, Pőcze 2, Tóth-Csabai, Huszti D., Illés A. 1-1

"
"
Cikkajánló

Matajsz Márk: „Igazi csapatként tudnak működni”

Az FTC-Telekom női csapatának új vezetőedzője értékelte a 2024/2025-ös szezon őszi időszakát.

Gurisatti-szokás: bundás kenyér karácsony reggel

Az FTC-Telekom női pólócsapatának kapitánya, Kurucz-Gurisatti Gréta mesélt az ünnepi szokásairól.

Újra edzésben Vályi Vanda

A műtét után visszatérő válogatott klasszis bajnoki aranyhoz segítené az FTC-t – VIDEÓ!

„Megyünk, a bajnoki címért és a BL-ért!”

Női vízilabdacsapatunk kapitánya, Kurucz-Gurisatti Gréta értékelt az elvesztett Magyar Kupa-döntő után.

Ezüstérem a Magyar Kupában

Ezúttal sem tudta legyőzni a kupadöntőben az UVSE-t az FTC-Telekom női vízilabdacsapata.

Jön a harmadik FTC-UVSE kupadöntő

Visszavághatnak a tavalyi vereségért női pólósaink a Magyar Kupa-döntőben.

Matajsz Márk: „Éles csatára számítok a döntőben”

Női vízilabdacsapatunk vezetőedzője a BVSC legyőzését követően már csak a szombati fináléra gondol - VIDEÓ!

Küzdhetünk a trófeáért - derbi lesz a kupadöntőben

Plevritu vezérletével nyerte meg a Magyar Kupa elődöntőt az FTC-Telekom női vízilabdacsapata a BVSC ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin