Ahogy a férfibajnokságban, úgy a nők mezőnyében is egyetlen veretlen csapat akad: az FTC-Telekom Waterpolo.
Lányaink a hétvégén a címvédő és legnagyobb rivális UVSE csapatán kerekedtek felül egy parádés meccsen 13–10-zel – ehhez képest valamivel könnyebbnek tűnik a hétközi feladat, hiszen az utolsó előtti helyezett Tatabányához kell elutazni.
A TVSE nem áll jól, az eddigi nyolc mérkőzéséből egyet nyert csak meg – nyilván az utolsó Győr ellenit –, a legutóbbi, 2022-t nyitó bajnoki fordulóban a BVSC-től kapott ki idegenben 18–5-re.
Csakis az lehet a célja tehát a mieinknek, hogy a kötelező három pont begyűjtésével tartsák a derbin megszerzett lendületet, majd a hétvégén következhet a Szeged elleni folytatás, mielőtt január 29-én az Eger érkezne a Népligetbe újabb nagyobb meccsre.
Egyébként a mostani, Tatabánya elleni mérkőzéssel érkezünk el az alapszakasz feléhez, ahol Gerendás György vezetőedző szerint jó passzban van a táblázatot vezető csapata, az UVSE legyőzése újabb adag önbizalommal töltötte el a lányokat.
E.ON NŐI OB1, 8. FORDULÓ
Január 19. szerda, 20:45, Tatabánya
TVSE–FTC-Telekom Waterpolo
Az FTC-Telekom női csapatának új vezetőedzője értékelte a 2024/2025-ös szezon őszi időszakát.
Az FTC-Telekom női pólócsapatának kapitánya, Kurucz-Gurisatti Gréta mesélt az ünnepi szokásairól.
A műtét után visszatérő válogatott klasszis bajnoki aranyhoz segítené az FTC-t – VIDEÓ!
Női vízilabdacsapatunk kapitánya, Kurucz-Gurisatti Gréta értékelt az elvesztett Magyar Kupa-döntő után.
Ezúttal sem tudta legyőzni a kupadöntőben az UVSE-t az FTC-Telekom női vízilabdacsapata.
Visszavághatnak a tavalyi vereségért női pólósaink a Magyar Kupa-döntőben.
Női vízilabdacsapatunk vezetőedzője a BVSC legyőzését követően már csak a szombati fináléra gondol - VIDEÓ!
Plevritu vezérletével nyerte meg a Magyar Kupa elődöntőt az FTC-Telekom női vízilabdacsapata a BVSC ellen.