Hétfő délben rendkívüli ülést tartott a Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége, ahol a női vízilabda válogatott szövetségi kapitányi pozíciójáról határoztak. Bíró Attilát ugyanis augusztus végén nyolc éves regnálása után felmentették, mivel a nemzeti együttes csupán a hatodik helyen végzett a fukuokai világbajnokságon, ahol így nem tudott olimpiai kvótát szerezni. A döntés nyomán a jövőben
Mihók Attila és Cseh Sándor irányítja majd a magyar női vízilabda-válogatottat.
Ez azt is jelenti, hogy a nemzeti együttes története során először lesz két szövetségi kapitány, akik egyenrangúan irányítják a csapat munkáját. Mihók lesz, aki „meccsel”, míg Cseh a szakmai támogatást adja. Mindkettejük megbízatása a 2024-es olimpia végéig szól, ugyanakkor a fő cél először az, hogy a nemzeti együttes megszerezze az indulási jogot a párizsi ötkarikás játékokra. Erre legközelebb a januári Európa-bajnokságon lesz lehetősége, ahol egy, majd a februári világbajnokságon további két kvótát osztanak ki.
„Ez egy olyan döntés, amely a megújulást jelenti, és a teljes vízilabdatársadalom be tud mögé állni” – hangsúlyozta Madaras Norbert a hétfői sajtótájékoztatón. A szövetség elnöke hozzátette, hogy mindkét szakember főállású szövetségi kapitányként dolgozik majd. Így Mihók Attila elköszön a Dunaújváros női csapatától, amelynek 1998 óta volt a vezetőedzője és nyert többek között LEN-kupát és Európai Szuperkupát. Cseh Sándor az utóbbi években a férfi utánpótlás szakmai igazgatójaként végzett kiváló munkát, korábban pedig a Szolnok férfi együttesével ért fel a csúcsra hazai és nemzetközi szinten: Bajnokok Ligája-győztes lett 2017-ben.
Az új kapitánypáros remélhetőleg több Fradi-játékossal fog harcba szállni az olimpiai indulási jog megszerzéséért, hiszen az elmúlt években Gurisatti Gréta, Leimeter Dóra, Máté Zsuzsanna és Vályi Vanda is stabil helyet vívott ki magának a keretben, de már Neszmély Boglárka és Dömsödi Dalma is ott volt a fukuokai vb-n, a felkészülés során pedig Pőcze Panna is kiemelkedő teljesítményt nyújtott a nyáron. Mihók Attila irányítása alatt vált meghatározó játékossá Gurisatti és Vályi is Dunaújvárosban, úgyhogy a két klasszisunknak nem lesznek idegenek a szakember módszerei.
Kurucz-Gurisatti, Leimeter, Neszmély és Vályi is ott van a magyar vízilabda-válogatottban.
Három FTC-játékossal a keretben vb-ezüstérmet szerzett az U16-os magyar leány vízilabda-válogatott.
Három győzelemmel és egy vereséggel zártuk az olimpiai felkészülési Thetis-kupát.
A vb-bronzérmes Valeria Palmieri az FTC-Telekom női vízilabdacsapatának ötödik nyári igazolása.
16 fős csapattal folytatja felkészülését a párizsi olimpiára a magyar női vízilabda-válogatott.
Kimagasló harmadik negyeddel 14-7-re nyerni tudott az olimpiára készülő magyar női válogatott Kanada ellen.
Hat FTC-játékossal kezdte meg az olimpiára való felkészülését a magyar női vízilabda-válogatott.
Május 27-én kezdi meg felkészülését a párizsi olimpiára a magyar női vízilabda-válogatott.