2021. február 9.
A bravúrsikert is elérő Fradi szintet lépett Európában
Női vízilabdacsapatunk Euroliga selejtezőjében mutatott játéka sokat érhet a bajnokságban.

Hazaérkezett a veronai Euroliga-selejtezőről az FTC-Telekom Waterpolo női vízilabdacsapata. Béres Gergely lányai két győzelemmel és két vereséggel csoportjuk harmadik helyén végeztek, ami az előzetes erőviszonyokat és az ellenfelek nívóját ismerve kimagasló teljesítmény. Tóth-Csabai Dóráék minden meccsen kihozták magukból a maximumot, még a spanyol bajnok Mataró elleni minimális különbségű vereséggel zárult nyitó mérkőzésen és a kétszeres bajnok orosz Kinef Kirishi elleni peches, csupán egy góllal elveszített meccsen is. Utóbbin ráadásul három negyeden keresztül vezetett a Ferencváros. Csapatunk a házigazda Verona és a spanyol bajnokságban eddig még veretlen CE Mediterrani ellen is remekelt, így a tavalyi teljesítményhez mérten is egyértelműen szintet lépett, üde színfoltja volt nemcsak a B-csoportnak, de a teljes mezőnynek is.

„A Kirishi elleni 15-14-es vereség után két percen át gratulált nekem az ellenfél vezetőedzője, majd a szállodában, a másik csoportban szereplő görög Vouliagmeni edzője is kihangsúlyozta, mennyire jó meccset játszottunk” – kezdte vezetőedzőnk, Béres Gergely. „Pozitív hangulatban térhettünk haza a tornáról, elégedettek lehetünk, de azért némi csalódottság van bennem néhány történést illetően. Örömteli, hogy az Olimpiai Kupán mutatott játékunk a válogatottól érkező játékosokkal kiegészülve még magasabb szintre jutott. A Verona elleni mérkőzésnek is voltak kritikus pillanatai, Valentin Kamillát és Illés Anna is elvesztettük, de szerencsére felálltunk és kétgólos hátrányból nyertünk. A Kirishi elleni meccsen az utolsó pillanatig versenyben voltunk, a végén még a döntetlenre is volt esélyünk. Fontos lesz átmenteni ezt a jó formánkat a további küzdelmekre és akkor a bajnokság során is előrébb juthatunk” – tette hozzá Béres Gergely.

A mérkőzésről mérkőzésre egyre jobb formába lendülő csapatunk a négy találkozón 50 gólt szerzett. Harminchét akciógól mellett kilenc emberelőnyt és négy ötméterest értékesítettünk. A legeredményesebb játékosunk a 14 gólt szerző Vályi Vanda lett. Rajta kívül még csapatkapitányunk, a négy meccsen nyolcszor eredményes Tóth-Csabai Dóra, a hétgólos Illés Anna és az öt találatot jegyző Muzsnay Fanni  is kiemelkedően teljesített, de meg kell még említeni Kuna Szonja és Jenei Kata utolsó mérkőzésen mutatott háromgólos produkcióját.  A csapatunk végig egységes és kiegyensúlyozott volt, a holtpontokon, a kritikus szituációkon hamar túllendült.

„Nagyon örülök az utolsó két mérkőzésen aratott győzelmünknek” – kezdte értékelését Vályi Vanda. „A Mataró elleni vereséget nagyon sajnáljuk, és igaz, hogy a Kirishitől is kikaptunk, de méltó módon helyt álltunk. Úgy érzem, hogy az első két meccs után felszabadultabban játszottunk, az oroszok elleni majdnem bravúrból csak profitálni tudtunk. Ezt igazolva a folytatásban sokkal többet vállaltunk, mindenki ráérzett a nemzetközi megmérettetés ízére. Másrészt azt gondolom, hogy amennyiben nem a Mataró elleni találkozóval kezdünk, akkor a csoport további történéseinek alakulásának ismeretében akár eljuthattunk volna a legjobb nyolc közé. Nagy remélem, hogy a veronai vállalkozó kedv kitart a bajnokságra is” – mondta a tornán 14 gólt szerző válogatott pólósunk.

Az FTC-Telekom Waterpolo szombaton már újra bajnokit játszik. Csapatunk 11 órától a Szeged vendége lesz a OB I alapszakaszának 10. fordulójában.

ILLÉS ANNA ÉS JENEI KATA IS ÉRTÉKELTE A TORNÁT

VÉGEREDMÉNY
NŐI VÍZILABDA
Euroliga, selejtező, B-csoport, Verona
1. Kinef Kirishi (orosz) 12 pont
2. CN Mataró (spanyol) 9 pont
3. FTC-TELEKOM WATERPOLO 6 pont
4. CE Mediterrani (spanyol) 3 pont
5. CSS Verona (olasz) 0 pont

"
"
Cikkajánló

Matajsz Márk: „Igazi csapatként tudnak működni”

Az FTC-Telekom női csapatának új vezetőedzője értékelte a 2024/2025-ös szezon őszi időszakát.

Gurisatti-szokás: bundás kenyér karácsony reggel

Az FTC-Telekom női pólócsapatának kapitánya, Kurucz-Gurisatti Gréta mesélt az ünnepi szokásairól.

Újra edzésben Vályi Vanda

A műtét után visszatérő válogatott klasszis bajnoki aranyhoz segítené az FTC-t – VIDEÓ!

„Megyünk, a bajnoki címért és a BL-ért!”

Női vízilabdacsapatunk kapitánya, Kurucz-Gurisatti Gréta értékelt az elvesztett Magyar Kupa-döntő után.

Ezüstérem a Magyar Kupában

Ezúttal sem tudta legyőzni a kupadöntőben az UVSE-t az FTC-Telekom női vízilabdacsapata.

Jön a harmadik FTC-UVSE kupadöntő

Visszavághatnak a tavalyi vereségért női pólósaink a Magyar Kupa-döntőben.

Matajsz Márk: „Éles csatára számítok a döntőben”

Női vízilabdacsapatunk vezetőedzője a BVSC legyőzését követően már csak a szombati fináléra gondol - VIDEÓ!

Küzdhetünk a trófeáért - derbi lesz a kupadöntőben

Plevritu vezérletével nyerte meg a Magyar Kupa elődöntőt az FTC-Telekom női vízilabdacsapata a BVSC ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin