Két fantasztikus, sikerekkel teli évet töltött el az FTC vízilabdacsapatában Aaron Younger, aki szerénységével, profi hozzáállásával és elképesztő munkabírásával a szurkolók egyik nagy kedvence lett. A 28 éves ausztrál világklasszis Bajnokok Ligáját, magyar bajnokságot, Magyar Szuperkupát, és két-két Magyar Kupát, valamint Európai Szuperkupát nyert a zöld-fehér együttessel. Most azonban távozik és a következő szezontól az olasz Pro Recco együttesénél folytatja pályafutását. Egyik utolsó Fradis napján hosszabban beszélgettünk vele magyar feleségének, Annának és hároméves kisfiuknak, Rustynak a társaságában.

Milyen érzések kavarognak benned a költözés előtt?

Aaron Younger: Egyfelől izgatott vagyok, mert valami új vár ránk, másfelől viszont szomorú, mert kilenc év után hagyom el Magyarországot. Az utolsó két szezont itt töltöttem a Fradiban, amely egy remek klub fantasztikus csapattal, játékosokkal és szurkolókkal. Nehéz volt meghozni ezt a döntést, mert minden jó volt itt, tényleg semmi hiányérzetem nincs. Nem sokáig akarok vízilabdázni, már csak néhány évre tervezek és most azt éreztem, hogy a visszavonulás előtt kipróbálnám magam máshol.

Ti remekül beleillettetek a Fradi-családba, hiszen aktív részesei voltatok a klub életének. Például kisfiatokkal, Rustyval minden hazai meccsen ott voltatok a lelátón.

Younger Anna: Akartam, hogy szeresse, de nem akartam ráerőltetni. De nagyon szereti nézni és leköti a vízilabda. Amikor idegesebb voltam és látta rajtam, akkor mindig nyugtatott, aztán már alig várta, hogy vége legyen a meccsnek és beugorhasson a medencébe. Nekünk ez tényleg nagyon nagy élmény volt, mert szívesen végigülte az egészet és nem kellett neki kétszer mondani, hogy meccs lesz, mert rögtön tudta, hogy öltözni kell és már hozta is az úszónadrágját és a sapkáját.

Aaron: Nekem is motiváló volt, hogy ott volt Rusty a hazai meccseinken. Mindig jó volt látni, hogy boldog és izgatott.

Nagyon aranyos volt, ahogy egy idő után már zöld vagy fehér sapkában ült a lelátón az öledben.



Anna: Sőt, még abban is feküdt le aludni. Próbáltuk levenni róla, de nem hagyta és álmából felkelve is ragaszkodott hozzá. Igazi Fradista lett, mert az utcán és néha a kávézóba belépve is azt ordibálta, hogy „Hajrá, Fradi!” Elképesztő, de a csapatból mindenkit felismer sapkában, messziről. Amikor válogatott meccseket néztünk, akkor kérdezte, hogy Soma miért nem az apukájával van. Vagy Jaksa (Nikola Jaksic – a szerk.) mikor játszik az ausztrál válogatottban.

Úgy igazoltál a FTC-be, hogy előtte a Szolnokkal mindent megnyertél. Gondoltad, hogy itt még annál is sikeresebb leszel?

Aaron: Arra lehetett számítani, hogy nagyon jó csapatunk lesz, de arról álmodni se mertem, hogy mindent megnyerünk. A magyar bajnoki és a Magyar Kupa-aranyban bíztam, és nem azt mondom, hogy a mi Bajnokok Ligája-győzelmünk meglepetés lett volna, hiszen ott voltunk a legjobb három csapat között, de a csoportkör során akadtak rosszabb periódusaink. Ennek ellenére a végén mi tudtunk a leginkább élni az eséllyel, ami hatalmas dolog. Bár már nyertem korábban BL-t, fantasztikus volt újra győzni.

Hogyan váltatok el Hannover előtt? Szóba jöttek az esélyek, vagy inkább kerültétek a vízilabda témát?

Anna: Szoktunk vízilabdáról beszélni otthon, de azért inkább én kérdezek. Aaron az a típus, aki nem feszül rá a mérkőzésekre és ha vége, akkor elengedi. De azért a Final8 teljesen más, mert egyszer van egy évben. Amikor a Fradiba igazolt, akkor mondta nekem, hogy megnyerhetik. Amikor elutazott Németországba, akkor az motoszkált bennem, hogy kár, hogy nem lehetek a részese ennek a helyszínen. Sajnos nem tudtam kimenni, de tv-n keresztül is nagyon jó volt és nagyon örültünk a győzelemnek. Aaron bízott benne, mindig úgy áll hozzá, hogy nyernek és Hannover előtt is ezt érezte.

Tényleg ennyire bíztál a végső sikerben?

Aaron: Persze!

Anna: Én izgultam helyette is. Sokszor előfordult, hogy már nem bírtam nézni és apukám nyugtatott, hogy minden rendben lesz, de mostmár nagyjából bírom.

Ha visszaemlékszem, akkor a BL-döntő büntetőpárbaja előtt sem láttalak túlságosan feszültnek.

Aaron: Pedig nem igazán voltam nyugodt. Az persze rengeteg erőt adott nekünk, hogy korábban két ötméterespárbajt is megnyertünk (az Európai Szuperkupa-döntőben épp az Olympiakosz ellen, majd az OSC elleni bajnoki finálé harmadik meccsét – a szerk.), ez lehet szerencse is, de az nem mindig elég. Alaposan felkészültünk az ilyen helyzetre és fontos volt, hogy a csapat tagjai higgadtak tudtak maradni. Annyira koncentráltam, hogy nem is tudtam figyelni, ki lőtte be és ki hagyta ki, olyan gyorsan jöttek egymás után a büntetők. Szerencsére sikerült betalálnom.

Talán felesleges is megkérdezni, hogy melyik a kedvenc meccsed a Fradiban, de azért mégis megteszem.

Aaron: Mindenképpen az Olympiakosz elleni BL-döntőt mondanám. A rendes játékidő drámájával és a büntetőpárbajjal.

Neked milyen volt ez a két szezon, amit a Fradiban töltöttetek?

Anna: Sajnáljuk, hogy így lett vége, hamarabb, mint ahogy kellett volna, mert mi nagyon szeretünk meccsre járni. Szolnok után több szempontból is hatalmas változás volt nekünk. Jó volt látni, hogy minden mérkőzésen ott voltak a szurkolók és tényleg nem csak a rangadókon drukkoltak.

Említetted, hogy hatalmas változás volt. Milyen különbségek voltak itt a korábbi állomáshelyekhez képest?

Anna: Minden pozitív volt. Aaron mindig mondta, hogy itt minden nagyon profi.

Aaron: Az FTC egy egyedi klub a labdarúgó csapattal és a többi szakosztállyal együtt, beleértve a szervezettséget és a szurkolókat is. Teljesen más volt egy ilyen nagy klubhoz tartozni, mint egy kis egyesülethez, ahol csak a vízilabda van. Minden részét élveztem.

Változtál itt a korábbi önmagadhoz képest?

Aaron: Nehéz ezt megmondani, de az biztos, hogy előreléptem. Nagyon jó volt ebben a csapatban játszani, Dumival és a tapasztaltabb játékosokkal. Zsolt olyan környezetet hozott létre, ahol mindenki fejlődött egyénileg is.

Mit adott neked a Fradi?

Aaron: Mindent megkaptam a Fraditól. Fantasztikus szurkolók, csapattársak, edző…

És mi fog a legjobban hiányozni?

Aaron: Kilenc év hosszú idő. Nem tudnék egy dolgot kiemelni, mert rengeteg minden fog hiányozni. Budapest, Anna családja, a klub, a csapattársaim, a barátságok. Sokáig játszottam ezekkel a srácokkal, jó kapcsolatot alakítottunk ki a medencén kívül, a magánéletben is. Hiányozni fog minden. Az utolsó két évet külön szeretném megköszönni a Fradinak, azt kaptam tőlük, amit ígértek.

Szerintem minden Fradista nevében mondhatom, hogy hálásak vagyunk mindazért, amit a csapatért és a klubért tettél. Köszönjük!