2023. október 14.
Vízilabdázóink is várják a magyar-szerb focirangadót
Jansik Szilárdot, Vogel Somát és a szerb Dusan Mandicsot kérdeztük a szombati labdarúgó Eb-selejtezőről.

Az egész ország futballázban ég, főleg egy-egy válogatott meccs közeledtével, és ez most sincs másképp. Ezúttal nem sorsdöntő, de az Európa-bajnoki részvételt illetően fontos mérkőzés előtt áll Marco Rossi együttese, amely Szerbiát fogadja szombat este 20 óra 45 perctől a Puskás Arénában, várhatóan telt ház előtt. Vízilabdában a magyar-szerb párharcnál nehezen lehetne nagyobb presztízzsel bíró összecsapást találni, így a rangadó előtt magyar világbajnokainkat és szerb olimpiai bajnok klasszisunkat, Dusan Mandicsot faggattuk a labdarúgásról, a rivalizálásról, és a szombat esti Eb-selejtező végkimeneteléről. Férfi futballcsapatunk vezetőedzője, Dejan Sztankovics is izgatottan várja a találkozót, amelyről ITT beszélt.

DUSAN MANDICS: „Amikor kisgyerek voltam, akkor nagyon sokat fociztam a barátaimmal, de ahogy idősebb lettem egyre kevesebb időt töltöttem a focipályán, hiszen igyekeztem minél inkább úgy élni, hogy ne sérüljek meg. Mindezek ellenére szeretem ezt a sportágat is és szurkolok hazám csapatának, a gyerekeimmel pedig mai napig passzolgatok néha.”

VOGEL SOMA: „Nézni a helyszínen nagyon szeretem ezt a sportot, nagyon jó hangulatú meccseken voltam eddig, mind a Fradi mérkőzésein, vagy a válogatottén. De játszani is szeretek, azt jobban élvezem, mint nézni. Egy lusta, elöl álló, lesipuskás csatár szerepet szívesen elvállalnék. Ibrahimovics játékstílusa nagyon szimpatikus nekem, nem mintha ő lusta lenne, de szívesen helyezkednék el hasonló szerepkörben.”  

MAGYAR-SZERB CSATÁK

Ha vízilabdáról van szó, akkor talán mindenkinek a 2004-es athéni olimpiai döntő ugrik be, ahol Kemény Dénes tanítványai 7-5-ről fordítottak az utolsó negyedben Szerbia és Montenegró csapata ellen és nyertek végül 8-7-re, a védelem és Kiss Gergely remeklésének is köszönhetően. Érdekesség, hogy a finálé hőse volt Mandics egyik gyerekkori példaképe.

DUSAN MANDICS: „Amióta az eszemet tudom és mióta követem a sportot a rivalizálás Magyarország és Szerbia között nagyon kemény. Ez a két nemzet mindig a legmagasabb szinten van a vízilabdában és mindkét országban óriási népszerűségnek örvend a sportág. A magyarok és a szerbek ünnepelt hősként kezelik a vízilabda-legendákat, ahogy én is tettem gyerekkoromban.”

JANSIK SZILÁRD: „Ez a legkeményebb párharc nálunk, az utóbbi 25 évben ez volt a legnevesebb párosítása a vízilabdának, de ahogy láttam a focimérkőzést, kint Szerbiában is iszonyatosan kemény volt. Vagyis a futballban is nagy a rivalizálás.” 

EGYGÓLOS GYŐZELEMRE TIPPELNEK

A szeptember 7-i belgrádi Eb-selejtezőn hátrányból fordítva nyertek Szoboszlai Dominikék 2-1-re. A Fradi klasszisai szerint most is hasonlóan szoros végeredmény születik majd a Puskás Arénában. 

DUSAN MANDICS: „Szerintem a végeredmény 2-1 lesz Szerbiának.”

JANSIK SZILÁRD: „Nyerni fogunk! Egy nagyon szoros mérkőzés lesz, kevés góllal. Vagdalkozós játékkal, sok sárga lappal. Kemény meccs lesz, de nyerünk 1-0-ra.”

VOGEL SOMA: „Itthon játszunk, a szurkolók pedig nagy segítséget nyújtanak majd a mieinknek, így azt mondanám, hogy 2-1-re győzni fogunk.”

Cikkajánló

Egyiptomban tölti a karácsonyt Vogel Soma

A BL-döntő utolsó másodperceit tartja az év legemlékezetesebb pillanatának az FTC-Telekom kapusa.

Nyéki Balázs: Egyedülálló évet produkáltunk

Férfi pólósaink minden lehetséges trófeát megnyertek 2024-ben, jövőre pedig megismételnék ezt a bravúrt.

Vogel Soma az év magyar vízilabdázója

Az FTC saját nevelésű vízilabdázóját először választották a legjobbnak Magyarországon.

Legyen az Év csapata az FTC pólósai!

Három kategóriában is díjat nyerhetünk az Év Sportolója Gálán január 13-án az Operaházban.

Örömszavak – sorozatban hetedszer is kupagyőztes az FTC

Férfi pólósaink történelmet írtak - VIDEÓ!

Tökéletes év - A Magyar Kupát is megnyerte az FTC

A Nyéki Balázs vezette FTC-Telekom Waterpolo minden fronton csúcsra ért, és négy trófeával zárta 2024-et!

A címvédésért küzdenek férfi pólósaink az MK-ban

Vasárnap 20 órától FTC-Telekom - BVSC döntőt rendeznek a Komjádi uszodában.

„A döntő mindig teljesen más műfaj”

Férfi vízilabdacsapatunk vezetőedzője, Nyéki Balázs értékelte a Magyar Kupa-döntőbe jutást – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin