2019. június 13.
Vízilabda: Három új igazolással az újabb sikerekért
Az FTC BL-győztes férfi pólócsapata sajtótájékoztatón jelentette be három új játékos érkezését - VIDEÓ!

Az FTC-Telekom Waterpolo férfi vízilabdacsapata a 2018/19-es szezonban mindent vitt: Varga Zsolt együttese az elmúlt év végén elhódította a Magyar Kupát, valamint a magyar és – az akkor még BL-címvédő Olympiakosz legyőzésével – az európai Szuperkupát, majd idén májusban megvédte tavaly megszerzett magyar bajnoki címét, végül a páratlan menetelésre a Bajnokok Ligája hannoveri nyolcas döntőjében tette fel a koronát: két korábbi győztes, a Jug Dubrovnik és a Barceloneta legyőzésével bejutott a döntőbe, ahol megismételte a bravúrt, ötméteresekkel legyőzte az Olympiakoszt, így elhódította a legrangosabb európai trófeát. Ezzel a csapat több rekordot is megdöntött, a legérzékletesebb talán az, hogy a Ferencvárosi Torna Club 120 éves történelmének első Bajnokok Ligája-győzelmét szerezték meg a pólósok.

Ahogy mondani szokás, a címek megszerzésénél csak megvédésük nehezebb feladat, márpedig a Ferencváros célja nem lehet más, mint a következő idényben is a csúcson maradni. Ennek érdekében a szakvezetés tovább erősíti a férfi pólócsapat egyébként is erős keretét: az FTC-Telekom Waterpolo vízilabda szakosztály vezetése sajtótájékoztatón jelentette be három új játékos érkezését. A sajtótájékoztató első felében Nyíri Zoltán, az FTC ügyvezető alelnöke, Madaras Norbert szakosztályelnök, valamint Varga Zsolt vezetőedző értékelték a mögöttünk hagyott, öt trófeát hozó idényt, majd az új játékosok mutatkoztak be – ketten személyesen, egyikük pedig videóüzenet formájában.

Zalánki Gergő 24 éves, magyar válogatott, magyar bajnok, Universiade-győztes, vb-ezüstérmes, a Szolnoki Dózsától igazolt a Ferencvárosba. Nicolas Constantin-Bicari kanadai válogatott center, a Marseille színeiben 2013-ban francia bajnokságot nyert, később a Jug Dubrovnikkal BL-elődöntőig jutott. Az érkezők közül talán a legismertebb név Ioannis Fountoulis, a görög válogatott kapitánya, vb- és Világliga-bronzérmes, olimpiai 6. helyezett, a Bajnokok Ligája döntőjében még az Olympiakosz színeiben játszott a Fradi ellen, a görögökkel 2018-ban megnyerte a legrangosabb európai klubtrófeát, kilencszeres görög bajnok, nyolcszoros kupagyőztes, több rangos torna gólkirálya.

 

Nyíri Zoltán, ügyvezető alelnök, Ferencvárosi Torna Club
Az elmúlt év, a klub ünnepi, 120. éve nem csak a vízilabda-szakosztály, de az egész Ferencvárosi Torna Club életében páratlan volt. Korábban soha nem fordult még elő, hogy az FTC egyszerre négy csapata is élvonalbeli bajnok legyen, most ez is megtörtént. Ennek a páratlan ünnepi évnek fontos szereplője a férfi vízilabda-csapat is, amelyik meg tudta védeni a tavaly megszerzett bajnoki címét. Imponáló statisztika, hogy a 45 lejátszott tétmeccsből összesen hatot veszített el a csapat a nemzetközi porondon, és mindössze egyet a hazai mezőnyben. Ezután következett a Bajnokok Ligája-győzelem, ami mondjuk ki, maga a csoda. A szakvezetés olyan polcra helyezte ezt a csapatot, amilyen magasságban még soha nem járt. Ez a csapat és az egész klub történetének első Bajnokok Ligája-sikere. Természetesen nagyon boldogok voltunk mind a Magyar Kupa, mind a magyar és az európai Szuperkupa elhódításakor, de milyen érdekes, hogy a bajnoki cím és a BL-győzelem fényében szinte már csak másodsorban beszélünk ezekről a szintén fényes sikerekről. A csapat messze felülmúlta az elvárásokat, főleg a Bajnokok Ligájában, így bátran mondhatjuk, lenyűgöző évünk volt. Kívánjuk a hasonló folytatást!

Madaras Norbert, szakosztályelnök, FTC-Telekom Waterpolo
Egész jól sikerült az első szezonom szakosztályelnökként… A viccet félretéve, álmaimban sem gondoltam volna, hogy öt ilyen gyönyörű trófeát szerzünk egyetlen év alatt. Köszönöm a klubvezetésnek, hogy hittek bennünk és volt álmuk a csapattal kapcsolatban, a szakvezetésnek és a játékosoknak, akik így végrehajtották a feladatokat. Ez a BL nyolcas döntő, ez a hétvége sokkal több volt még egy győzelemnél is. Aki ott volt, átélte, tudja, miről beszélek. Rengeteg nehezítő körülmény volt, az első nap nem érkeztek meg a csomagjaink, az első meccsünkön megszólalt az időkérő duda anélkül, hogy időt kértünk volna, de a csapatunk az első nyolcas döntőjében is minden helyzetben olyan profi módon viselkedett, mintha már rutinos résztvevő lenne. Megmutattuk, kik vagyunk és mit is tudunk, köszönöm mindenkinek, aki ehhez egy kicsit is hozzátett.

Varga Zsolt, vezetőedző, FTC-Telekom Waterpolo
Ennek az évnek talán a legnagyobb nehézsége az volt, hogy szembesülnünk kellett azzal, milyen pluszterhelést is jelent egy Bajnokok Ligája-sorozat. Az idény eleje nagyon sűrű volt, utána szerencsére tudtunk jól időzíteni, a tavalyi év végén jó ütemben tudtunk felkészülni a döntőkre. Ez komoly célom volt, és örülök, hogy sikerült trófeákat elhódítanunk. A tavaszra is megvolt a tervünk, de rengeteg sérültünk volt, soha nem tudtunk teljes kerettel dolgozni, ez a sorozatos sérüléshullám pedig igenis érzékenyen érintette a csapatot. Voltak hullámvölgyek, mélypontok, nehéz helyzetek, voltak olyan napok, amikor nehéz volt felállni és dolgozni kőkeményen, de a csapat erőt mutatott, és mindig túl tudott lendülni ezeken a nehézségeken. Sohasem ültek bele a rosszba, hanem mindig összeszorították a fogukat, és dolgoztak tovább. Nagyon büszke vagyok a csapatra, hogy ilyen férfiasan álltak bele ezekbe a kihívásokba, helyzetekbe, és ilyen csodás eredményeket sikerült együtt elérnünk.

Zalánki Gergő, az FTC-Telekom Waterpolo új igazolása
A legnagyobb motivációm, hogy szeretnék hasonló trófeákat szerezni én is, mint a srácok ebben a szezonban. Mindent meg fogok tenni ezért, és remélem, ennek a patinás és sikeres klubnak a színeiben is gólokkal és jó játékkal tudok hozzájárulni a sikerekhez. Nem érkezem ismeretlen közegbe, sok társammal játszottam már együtt korábban, de például Varga Dénessel vagy Vámos Marcival még csak a válogatottban találkoztam korábban, így a 2020-as olimpia előtt jó, hogy klubszinten is szerepelhetünk együtt, és összecsiszolódhatunk még jobban.

Nicolas Constantin-Bicari, az FTC-Telekom Waterpolo új igazolása
Nagy megtiszteltetés, hogy ide hívtak, nagyon örülök, hogy a világ jelenlegi legjobb klubjában, klasszis játékosokkal szerepelhetek együtt a jövőben. Nem ismeretlenek a játékosok, sokszor játszottam már válogatott szinten a magyarok ellen. Aaron Youngert ismerem Dubrovnikból is, de nem gondolom, hogy ne találnám meg a többiekkel is a hangot, lépésről lépésre haladok majd, és igyekszem minél hamarabb beilleszkedni.

Ioannis Fountoulis, az FTC-Telekom Waterpolo új igazolása
Az elmúlt tíz évben az Olympiakosszal értem el komoly sikereket, de nagy megtiszteltetés számomra, hogy a világ legjobb bajnokságában, egy ilyen klasszis klubban szerepelhetek jövőre. A célom, hogy minél jobb játékkal segítsem a csapatot abban, hogy a csúcson maradhasson.

A három érkező mellett bejelentették, hogy hárman távoznak is a csapattól, Stefan Mitrovic, Slobodan Nikic és Gór-Nagy Miklós jövőre már nem a Ferencváros színeiben vízilabdázik majd.

Az új igazolások bemutatkozása után a jelenlévők elmondták a csapat jövő idényre vonatkozó célkitűzéseivel kapcsolatos gondolataikat is.

Varga Zsolt, vezetőedző, FTC-Telekom Waterpolo
Bátran mondhatjuk, hogy megmásztunk egy nagy hegycsúcsot idén. Úgy gondolom, ahhoz, hogy jövőre újra a csúcsra érhessünk, ahhoz most le kell ereszkednünk a földre, és elölről kell kezdenünk a csapatépítést, a munkát, be kell építenünk az érkezőket, aprólékosan újra kell alkotnunk mindent, amitől ez a mostani szezon ilyen sikeres volt. Nehéz lenne bármi konkrétat is mondanom egy ilyen idény után, de természetesen szeretnénk jövőre is a lehető legsikeresebbek lenni minden fronton.

Nyíri Zoltán,ügyvezető alelnök, Ferencvárosi Torna Club
Nagy öröm a begyűjtött öt trófea, de a klub nevében reális célokat kell kitűznünk a csapat elé a következő idényre. Azt gondolom, a csapat, a keret továbbra is alkalmas arra, hogy a magyar bajnokságban a csúcsra érjen, nem gondolom, hogy három győzelemig tartó párharcban ma van magyar csapat, amelyik le tudná győzni a Ferencvárost. Ennek ellenére, ha ott vagyunk a döntőben, már nem szabad elégedetlennek lennünk. A BL-ben hiába a győzelem, ugyanazt a receptet kell alkalmaznunk jövőre is: az elsődleges célkitűzés bejutni a Final8-be, ha pedig ott vagyunk, az már egy külön történet, és akár újra megtörténhet a csoda. Egy ilyen nyolcas döntő egy speciális helyzet, teljesen külön fizikai és lelkiállapotban kell lenni ahhoz, hogy ilyen körülmények között sikeresek lehessünk. Egy meccsen persze bármi történhet, ezért a Szuperkupa-döntőkre sem mondjuk ki, hogy muszáj megnyerni, de azért nem lennénk boldogtalanok…

Madaras Norbert, szakosztályelnök, FTC-Telekom Waterpolo
Köszönöm az egész szakosztály nevében a távozó játékosoknak a munkát, és hogy tevékeny részesei voltak a sikereknek. Ami a célokat illeti, azt gondolom én is, hogy itthon jobbak vagyunk mindenkinél, de természetesen ezt be is kell bizonyítani. Nemzetközi porondon továbbra is „lőtávolon belül” leszünk, de évek óta nem volt duplázás a BL-ben, utoljára még a Reccónak sikerült 2007-2008-ban (Madaras aktív részvételével – a szerk.). Ez egészen más műfaj, nagyon nehéz. A fontos, hogy benne legyünk abban a négy-öt csapatban, amelyik reális esélyekkel érhet oda a végén, a többi pedig majd a nyolcas döntőben kiderül.

Cikkajánló

Nyéki Balázs: Egyedülálló évet produkáltunk

Férfi pólósaink minden lehetséges trófeát megnyertek 2024-ben, jövőre pedig megismételnék ezt a bravúrt.

Vogel Soma az év magyar vízilabdázója

Az FTC saját nevelésű vízilabdázóját először választották a legjobbnak Magyarországon.

Legyen az Év csapata az FTC pólósai!

Három kategóriában is díjat nyerhetünk az Év Sportolója Gálán január 13-án az Operaházban.

Örömszavak – sorozatban hetedszer is kupagyőztes az FTC

Férfi pólósaink történelmet írtak - VIDEÓ!

Tökéletes év - A Magyar Kupát is megnyerte az FTC

A Nyéki Balázs vezette FTC-Telekom Waterpolo minden fronton csúcsra ért, és négy trófeával zárta 2024-et!

A címvédésért küzdenek férfi pólósaink az MK-ban

Vasárnap 20 órától FTC-Telekom - BVSC döntőt rendeznek a Komjádi uszodában.

„A döntő mindig teljesen más műfaj”

Férfi vízilabdacsapatunk vezetőedzője, Nyéki Balázs értékelte a Magyar Kupa-döntőbe jutást – VIDEÓ!

Bejutottunk a Magyar Kupa-döntőbe

Szoros csatában 15-8-ra nyerte meg az elődöntőt az FTC férfi pólócsapata a Honvéd ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin