Az FTC-Telekom Waterpolo csapatkapitánya, Varga Dénes a bronzéremmel zárt idei olimpia után Tokióban úgy nyilatkozott, hogy még átgondolja, folytatja-e a válogatott-pályafutását, és ha igen, mikortól és hogyan. Nos, csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy igen, folytatja, méghozzá egészen a 2024-es ötkarikás játékokig, azaz ott lesz Párizsban – mivel a fiatalos Fradi rá is jótékony hatással van.
– A Ferencvárosban fiatalos, lendületes, jövőbe mutató csapat alakult ki, ez valamennyire engem is megfiatalít, így úgy gondolom, Párizs reális cél – nyilatkozta a 34 esztendős Varga Dénes az M1 aktuális csatornának. – A 2023-as év félig-meddig már az olimpiai kvalifikáció jegyében telik, ezért úgy érzem, nehéz kikerülni, hogy elmenjek Párizsig, ráadásul van is ilyen vágyam. A mostani szezont megszakítja majd a tavaszi világbajnokság, ami előtt és után is csúcsformában kell lenni a magyar bajnokság miatt, így nem nézne ki jól, ha azt nem céloznám meg.
Ugyanakkor a csak 2022 augusztusában esedékes Európa-bajnokságot kihagyja a klasszisunk, hogy legyen ideje rápihenni a következő szezon klubfeladataira is.
Pólócsapatunk egyébként szeptember 24-én, pénteken vívja az első hazai bajnokiját a Népligetben, az Eger ellen.
E.ON FÉRFI OB1
2021. 09. 24., 20.00
FTC-TELEKOM WATERPOLO–Tigra-ZF-Eger
Élő közvetítés: Fradi Média YouTube
Jegy: 1000 forint, a 2020/21-es bérlet érvényes
Belépés kizárólag védettségi igazolvány és fényképes okirat együttes felmutatásával!
Az olimpiára készülő magyar válogatott két Fradi-játékosa nyilatkozott az olaszok elleni vereség után - VIDEÓ!
A Buenos Airesből hazatérő vb-győzteseket a Népligetben köszöntötték - VIDEÓ!
Korényi Balázs vb-aranyig vezette Buenos Airesben az öt FTC-játékossal felálló magyar csapatot.
Az olimpiai aranyért küzdő magyar férfi vízilabda-válogatott majd’ felét a BL-győztes Fradi adja.
Három érmet szerzett az FTC-Telekom Waterpolo fiú utánpótlása a 2023/24-es szezonban.
Az olimpiára készülő magyar férfi vízilabda-válogatott 16-15-re kapott ki a horvátoktól.
21 fős bő kerettel, közte tíz FTC-játékossal készül a párizsi olimpiára a magyar férfi vízilabda-válogatott.
Öt FTC-játékossal a keretben nyert világbajnoki bronzot az U16-os magyar fiú vízilabda-válogatott.