2023. június 2.
Változtatott a LEN: visszatér a BL Final4
Az LEN Belgrádban jelentette be a klubvízilabdát érintő reformokat. Mindenhol változik a lebonyolítás.

2013 után ismét négyes döntő keretein belül küzdhetnek majd a legrangosabb klubtrófeáért a csapatok, közölte Antonio Silva, a Len elnöke, és helyettese, Josip Varvodic Belgrádban, a Final8 utolsó előtti napján. A változtatásokat a sportág eladhatósága érdekében alkalmazzák majd. Magyar részről az MVLSZ elnöke, egyben korábbi játékosunk és szakosztályunk volt elnöke, Madaras Norbert, valamint férfi csapatunk technikai vezetője, Katona Norbert és Molnár Tamás, a LEN vízilabda-bizottságának alelnöke hallhatta elsőkézből a változtatásokat.

NEM HIBÁZHATUNK JÖVŐRE

Az európai rangsor első 12 helyezett nemzetének bajnokai szabadkártyát, azaz automatikus főtáblás helyezést kapnak a következő idényre. A férfiaknál Magyarország a második a ranglistán, tehát az FTC regnáló bajnokként jövőre is a csoportkörben kezdi meg küzdelmeit. Emellett további négy hely lesz kiadó a főtáblán, amit selejtező során harcolhatnak ki a csapatok. Ezt négy csoportból tehetik majd meg, és minden csoport első helyezettje jut majd a főtáblára, ezzel kialakítva a 16-os mezőnyt.

Két nyolcas helyett négy darab négyes csoportban indulnak a főtáblás csoportküzdelmek, ahonnan az első két helyezett jut tovább, az így kialakuló nyolc csapatból álló mezőnyt két újabb kvartettre osztják majd, ahonnan szintén az első két gárda jut tovább a BL rájátszásába, a Final4-ba.  Ezen felül fontos az a tény is, hogy a házigazdák nem kapnak automatikus szereplési jogot a négyes döntőben, az viszont nem derült ki, hogy ki ad otthont jövőre a rájátszásnak. A lebonyolítás háromnapos lesz, az elődöntők után pihenőnapot kapnak a felek. A következő szezonban június 6-8. között rendezik majd a záró tornát.

A NŐKNÉL IS VÁLTOZIK A LEBONYOLÍTÁS

A női mezőnyben az európai rangsor – Magyarország a nőknél ezen a listán a harmadik – első hat helyezett nemzeteinek csapatai kapnak szereplési jogot a Bajnokok Ligájában, országonként öt klubbal. A selejtezőkből 16 csapat jut majd a főtáblára, és a négy csoportgyőztes jut majd a négyes döntőbe, ezt április 20-21. között rendezik majd. Azok a klubok, amelyek nem jutottak a legjobb négy közé, de a csoport második vagy harmadik helyén végeztek, az Euro Kupában folytatják, és két négyesbe sorolják be őket, ahonnan a BL-hez hasonlóan a csoportelsők jutnak a Final4-ba. Ennek időpontja április 13-14. között lesz. A most nyilvánosságra került információk szerint Euro Kupa-ezüstérmes női csapatunk tehát jövőre is a BL-ben kezdi nemzetközi szereplését.

Cikkajánló

Egyiptomban tölti a karácsonyt Vogel Soma

A BL-döntő utolsó másodperceit tartja az év legemlékezetesebb pillanatának az FTC-Telekom kapusa.

Nyéki Balázs: Egyedülálló évet produkáltunk

Férfi pólósaink minden lehetséges trófeát megnyertek 2024-ben, jövőre pedig megismételnék ezt a bravúrt.

Vogel Soma az év magyar vízilabdázója

Az FTC saját nevelésű vízilabdázóját először választották a legjobbnak Magyarországon.

Legyen az Év csapata az FTC pólósai!

Három kategóriában is díjat nyerhetünk az Év Sportolója Gálán január 13-án az Operaházban.

Örömszavak – sorozatban hetedszer is kupagyőztes az FTC

Férfi pólósaink történelmet írtak - VIDEÓ!

Tökéletes év - A Magyar Kupát is megnyerte az FTC

A Nyéki Balázs vezette FTC-Telekom Waterpolo minden fronton csúcsra ért, és négy trófeával zárta 2024-et!

A címvédésért küzdenek férfi pólósaink az MK-ban

Vasárnap 20 órától FTC-Telekom - BVSC döntőt rendeznek a Komjádi uszodában.

„A döntő mindig teljesen más műfaj”

Férfi vízilabdacsapatunk vezetőedzője, Nyéki Balázs értékelte a Magyar Kupa-döntőbe jutást – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin