Három hónapja vonult vissza a világ egyik legsikeresebb vízilabdázója, Slobodan Nikic. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok szerb klasszis, aki az FTC-Telekommal többek között Bajnokok Ligáját is nyert játékosként, a fradi.hu-nak mesélt döntéséről és arról, hogy egy új fejezet kezdődik el az életében, hiszen az FTC Vízilabda Szakosztályának utánpótlásában vállalt edzői munkát. Nikic bemutatkozása pedig tökéletesre sikeredett, ugyanis országos gyermek csapatunk tornagyőzelemmel tért haza Martfűről.
Az U15-ös viadalon a Fradi maga mögé utasította az UVSE, a BVSC, a Szolnok, a Kecskemét és a Szeged korosztályos együtteseit. Az első szakaszban körmérkőzéseket játszottak a csapatok, ahol a zöld-fehérek négy győzelem mellett csupán a zuglóiaktól szenvedtek vereséget, így a felsőházban folytathatták szereplésüket. A rájátszásban tiszta lappal indult mindenki, ott pedig egy újabb derbigyőzelem után visszavágtunk a BVSC-nek, így a négynapos torna végén az FTC játékosainak nyakába akasztották az aranyérmeket. (a teljes eredménysor a cikk alján található) Érdekesség, hogy a korábbi évek korosztályos bajnoki címeiért is FTC-BVSC párharc zajlott, ám azokon többször maradtunk alul. A martfűi tornán talán fordult a kocka.
Gratulálunk fiatal pólósainknak és edzőiknek!
A tornagyőztes FTC-Telekom Waterpolo országos fiú gyermek csapata:
Játékosok: Balla Ferenc, Deák Gergő, Kása-Gál Borisz, Kertesi Vince, Losó Zsombor, Paján Bátor, Pakusza-Nagy Lőrinc, Pápai Márton, Regős Vince, Simon Sebestyén, Szabó Gergely Áron, Szirtes Bátony, Tóth Artúr, Truszka Zerind Attila, Zeman Márton
Vezetőedző: Slobodan Nikic
Másodedző: Várkonyi Gabriella
VII. Martfű SPA INVICTUS utánpótlás torna U15
2020. augusztus 24-27.
Csoportmérkőzések:
1. nap
FTC – Szeged 19-9
Szolnok – FTC 6-14
2. nap
Kecskemét – FTC 7-19
FTC – UVSE 16-8
3. nap
BVSC – FTC 16-9
Rájátszás:
FTC – UVSE 10-5
4. nap
FTC – BVSC 10-9
A BL-döntő utolsó másodperceit tartja az év legemlékezetesebb pillanatának az FTC-Telekom kapusa.
Férfi pólósaink minden lehetséges trófeát megnyertek 2024-ben, jövőre pedig megismételnék ezt a bravúrt.
Az FTC saját nevelésű vízilabdázóját először választották a legjobbnak Magyarországon.
Három kategóriában is díjat nyerhetünk az Év Sportolója Gálán január 13-án az Operaházban.
Férfi pólósaink történelmet írtak - VIDEÓ!
A Nyéki Balázs vezette FTC-Telekom Waterpolo minden fronton csúcsra ért, és négy trófeával zárta 2024-et!
Vasárnap 20 órától FTC-Telekom - BVSC döntőt rendeznek a Komjádi uszodában.
Férfi vízilabdacsapatunk vezetőedzője, Nyéki Balázs értékelte a Magyar Kupa-döntőbe jutást – VIDEÓ!