Triplázással, vagyis magyar bajnoki és kupaarannyal, illetve Bajnokok Ligája-győzelemmel zárta a szezont az FTC-Telekom Waterpolo férfi együttese, amely letaszította Európa trónjáról a Pro Reccót. Mint később kiderült, az olaszok elleni fantasztikus diadal volt csapatkapitányunk utolsó mérkőzése a zöld-fehéreknél, hiszen Varga Dénes a következő idényben már nem játszik a Fradiban, ugyanakkor marad a klub kötelekében. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok klasszis a Fradi Médiának nyilatkozott először a sajtótájékoztatón történt bejelentés óta.

2017-ben két nappal azután, hogy megnyerted a Szolnokkal a Bajnokok Ligáját, a Ferencvárosba igazoltál. Egy friss BL-győztes csapattól érkezve gondoltad volna, hogy ilyen sikereket érsz majd el új állomáshelyeden? Több lett annál, mint amiről lehetett álmodni?

- Sose összegeztem még így magamban, de visszatekintve egyértelműen több lett. Akkor nem is feltétlenül szakmai okok támasztották alá, hogy én ezt a döntést meghozzam, hanem elsősorban kerestük az ideális megoldást a gyerekeknek. Az én fejemben is az volt, hogy kezdenék kicsit nyitni a civil élet felé, tehát a vízilabda utáni életemet elkezdjem építeni és belekóstolni egy vállalkozásba. A Fradi volt Budapesten az a klub, ahova szívesen mentem, és csak reméltem, hogy az, ami itt rám vár, hasonlóan szép lesz, mint mondjuk Szolnokon volt. Nos, nem lehet okom a panaszra.

Világklasszisként érkeztél, mégis elgondolkodtató volt néhány éve az a mondatod, hogy „a Fradi és Varga Zsolt magasabb szintre emelte a játékomat.” Ez alatt mit értettél?

- Szükségem volt arra a terhelésre, amit Zsolttól kaptam, mert az tartotta a játékomat naprakészen. Egész karrieremet az jellemezte, hogy megtalálom a furcsa megoldást, a rést a pajzson, de ha valamiben alulmaradtam, akkor az sokszor a fizikális oldala volt a játéknak. Egy az egyben meg tudott verni egy erősebb center, vagy velem szemben az erősebb felépítésű és masszívabb Filipovics, még ha nem is akciózott, de simán be tudott tolni mondjuk szabaddobásra. Ezek csak kiragadott példák, de azzal, ami itt a Fradiban várt rám, felzárkóztam a nemzetközi mezőnyhöz e téren is. Sokszor éreztem azt is, hogy még dominálni is tudok mezőnyben, ami miatt azt mondom, hogy egy következő szintre emelte a játékomat. Ezzel egyébként még magamat is megleptem, hogy ennyi mindent tartogat a fizikai mivoltomban való felzárkózás a világ élmezőnyéhez.

Hét év alatt 16 trófeát nyertél a Ferencvárossal. Van olyan siker, amit valami miatt kiemelnél a többi közül?

- Amikor az első BL-t megnyertük 2019-ben, akkor kiszakadt belőlem egy feszültség, és még meg is könnyeztem a vízben azt a győzelmet, mert aztán nem tudtam, hogy lesz öt év, ami még ennyi jót tartogat, köztük például még egy BL-győzelmet. Úgyhogy az a hannoveri siker vízválasztó volt… És ha már így az érzelmekről beszélünk, akkor arra emlékszem, hogy az különlegesebb volt. De ide sorolhatnám az első bajnoki címünket, amikor végülis a még nagy Szolnokot tudtuk megverni, úgy hogy fél évvel korábban kétszer is ötméterespárbajban kaptunk ki ellenük. Érdekesség, hogy az volt az utolsó büntetőpárbaj, amit elvesztettünk Somával, aki azóta óriási rutinra tett szert a játék ezen elemében is. Ezt már akkor is lehetett érezni, hogy ebből nem csak a Fradi, hanem a válogatott is fog tudni profitálni.

(2017. november 4-én az Európai Szuperkupa-döntőben, majd december 2-án a Magyar Kupa-elődöntőben is elvesztette az ötméterespárbajt a Szolnok ellen az FTC, amely azóta hétszer is nyerni tudott ilyen műfajban, mindemellett pedig válogatott szinten ott van a 2020-as budapesti Eb, és a 2023-as fukuokai vb-finálé is – a szerk.)

41 meccsből 40 győzelem. Magyar Kupa-, bajnoki és BL-arany. Mennyire volt különleges számodra ez a szezon?

- A máltai Final Four előtti napokban azt próbáltam hangsúlyozni, hogy nem érdekelnek az esélyek, hogy hogy végzünk. Egyszerűen csak át akarom adni magamat annak a – divatos kifejezéssel élve – flow-nak, amit ez az egész szezon hozott. Kezdve attól, hogy Dusan Mandics hozzánk került és amilyen történetet hozott magával, addig, hogy nekem valószínűleg ez az utolsó BL-szereplésem. Ezek kicsit szentimentális dolgok voltak, habár nem tartom magam szentimentálisnak, de itt mégis arról lehet beszélni, hogy az érzések mentén próbáltam a dolgokat megélni. Ez látszódott is azon, hogy hogy játszott Mandics. Próbáltam őt minél jobban támogatni, mert tudtam, hogy ez egy olyan lelki teher, amit csak egy ilyen kvázi „bosszú” tud lenullázni, és ha az megvan, akkor a döntőbe is szép kilátásaink vannak, mert akkor a dolgok úgymond megoldódnak. Ez furán hangzik, de ezen 8-9 hónapig volt időm gondolkodni, illetve érezni, hogy hogyan is kellene ezt felépíteni. Persze, ez nem von le semmit abból, hogy Mandics önmagában óriási játékos, és mindig is benne volt a klasszis, de nem mindig jött ki. Például a Novi Beogradban egyáltalán nem jött ki a második évében, de az első szezonjában sem, amikor bejelentették a szerb szupercsapatot.

Nekem ez egy olyasfajta dolgot jelent, ami túlmutat talán a sporton, vagy a sportnak egy másfajta oldalát mutatja meg. Mégpedig, hogy nem mindig fogat összeszorítva, vicsorogva kell a céljainkért küzdeni, hanem egyszerűen csak át kell engedni magunkat annak a folyamatnak, aminek az eredménye lehet a győzelem, amennyiben az égiek is úgy akarják. Márpedig az élet, és a sport valahol X-re játszik – hogy ilyen „modernül” fogalmazzak. Úgy érzem, hogy ezek a dolgok visszapörögnek oda, ahova vissza kell nekik. Aki beleteszi a munkát, nem furkálódik, dolgozik és fegyelmezett, az a végén - a képességeinek mértékében – „kifizetődik”. Valahogy így gondolok erre az egész szezonra is.

VIDEÓ ITT

Benned volt-e a Pro Recco elleni BL-döntő előtt, hogy ez lesz az utolsó meccsed az FTC-ben?

- Azt nem tudtam, hogy az utolsó Fradi-meccsem lesz-e, de azt sejtettem, hogy az utolsó Bajnokok Ligája-meccsem. A kettő viszont nem fér össze, ami kiderült, amikor a folytatásról beszéltünk a vezetőséggel a szezon végén. Az egyetlen dolog, amiért szívesen folytattam volna, az a magyar bajnoki címek számát illető csúcs, de el tudom engedni. (Varga Dénes pályafutása 12. bajnoki aranyérmét nyerte meg májusban, amivel beérte az örökranglista élén az Újpest legendáját, Bozsi Mihályt – a szerk.) Ez így is egy szép karrier, egy szép vitrin, hogy úgy fogalmazzak. Úgyhogy a Fradiban ilyen formában letettem a sapkát, befejeztem. Más magyar klubban pedig nem kívánok játszani, úgyhogy így kimondtuk közös megegyezéssel, hogy ennyi volt. A Ferencváros kötelékében maradok még egy darabig, aztán meglátjuk, hogy mit tartogat az együttműködés. Nekem vannak terveim, vannak ötleteim, és van rá egy hosszabb időintervallumom, hogy megbizonyosodjunk róla, hogy ez működőképes-e. 

Mennyire volt hízelgő számodra, hogy egy-egy gólodat látva a sportág legjobbjaként emlegettek, illetve többször is illettek olyan jelzőkkel, mint a legenda, vagy GOAT (Greatest Of All Time)?

- Ezek a jelzők persze nagyon jól esnek, de csak akkor érnek valamit, ha külső irányból kapja őket az ember. Ezt ki kell érdemelni! Egyébként a dicséretek gyerekkoromtól végigkísérték a vízilabda pályafutásomat, tehát még az is lehet, hogy ez tartott engem a sportban, mert sokszor lázadtam az ellen, hogy nekem ide jönnöm kell. Nagyon nem szerettem a kötelező jellegű terhelést és az edzést. De az, hogy korán elismertek és néha ámultak a megoldásaimon, az benne tartott, és adott egy olyan löketet, hogy csinálni kell.

Úgy látszik, hogy egy bizonyos körben, egy bizonyos korszakban kiérdemeltem ezeket a bókokat, ami nyilván nagyon jól esik, és emiatt van is bennem egy olyan örök büszkeség, amely által, ha vízilabdára gondolok, akkor emelt fővel tudok járni, de nem elégszem meg azért ennyivel. Az élet megy tovább, a vízilabda után is van élet, nem ebből a hírnévből szeretnék élni, viszont mindenképpen továbbviszem azt a mentalitást, amiért kiérdemeltem ezeket a jelzőket, mert úgy hiszem, hogy nekem ez egy fajta erényem. Ez a vízilabdában mutatkozott meg eddig, de azt gondolom, hogy máshol is fogom tudni hasznosítani.

Sikerülhet a válogatottal is a csúcson abbahagyni a párizsi olimpián?

- Azt gondolom, hogy igen, meg tudjuk csinálni és jó esélyt látok rá. Van némi hasonlóság a Fradis klubszezonnal kapcsolatban, csak hát a válogatottnál ez egy sokkal rövidebb időintervallum. Van egy elég érdekes elmúlt egy évünk azzal, hogy vb-t nyertünk, aztán kettévált a csapat. Az Eb-n a fiatalok jól szerepeltek, aztán egyesült a válogatott, amelyet némileg egy kudarc ért Dohában. Ennek is van egy flow-ja, ami nagyon érdekes, de itt mivel kevesebb az idő, sokkal többet kell aktívan dolgozni, tehát most intenzívebb periódusok elé nézünk. Ha ezt sikerrel vesszük, akkor szerintem kisimul a játékunk annyira, hogy meg tudjuk verni azokat a csapatokat, akik velünk szembe jönnek. De bele kell tennünk azt a fajta extra munkát a parton, amitől ez ki tud jönni belőlünk.

Mindent köszönünk, Dumi!

Szurkolunk, hogy sikerüljön!