2022. május 10.
Szerdán rutinműtéten esik át Varga Zsolt
Kiújuló tünetek miatt javasolt az egyhetes rehabilitációval járó beavatkozás.

Ahogyan arról pénteken beszámoltunk, Varga Zsolt vezetőedzőnk egészségügyi okok miatt nem vállalhatta feladatai teljeskörű ellátását az OSC elleni bajnoki döntő első mérkőzésén, ahol az FTC az edzőjéért is küzdve kiütéses 18-9-es sikert aratott, Nyéki Balázs irányításával.

Azóta Zsolt több orvosi vizsgálaton átesett, amelyek egy irányba mutattak: műtéti beavatkozásra van szükség. A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján szeretnénk tájékoztatást adni Zsolt egészségi állapotáról, annak kialakulásáról, a kezelésről és a rehabilitációról.

„Már tizenéves korom óta volt ismert extraszisztolém, az akkori vizsgálatokat Dr. Pavlik Gábor végezte és az derült ki, nem kóros elváltozásról van szó. Ráadásul a terheléssel megszűnt, de jele lehetett, hogy hajlamom van a szívritmust érintő problémákra. Hat évvel ezelőtt, már edzőként jelentkeztek ismét tüneteim, amiket akkor gyógyszeres kezeléssel orvosolni lehetett, azzal a kiegészítéssel, hogy hosszútávú megoldást a műtét fog jelenteni.”

Innen ugrunk az időben egészen a közelmúltig, amikor hosszú kihagyás után újra szükség volt orvosi véleményre és kezelésre.

„Hat héttel ezelőtt jelentkeztek ismét tüneteim, amiket elektromos kardioverzióval szüntettek meg. A kivizsgálást és a kezelést Dr. Merkely Béla irányítja. A tartós megoldás érdekében a szezon utánra egyeztettünk is időpontot ablációs beavatkozásra. De néhány napja ismét voltak tüneteim. Egyértelmű volt a javaslat, a műtétet minél hamarabb el kell végezni.”

A tünetek rövid időn belüli felbukkanására több magyarázat lehet, akár koronavírus-utóhatás is, ám egyik sem tudományosan alátámasztott. A lényegen azonban ezek nem is változtatnak, a műtét átütemezése a helyes megoldás.

„Orvosi javaslatra szerda délelőtt megműtenek, rutineljárásról van szó. A beavatkozás után körülbelül egy hét rehabilitációra lesz szükség, folyamatos felügyelet mellett már pár nap után fokozatosan terhelhető leszek. Jól vagyok, de szükség van a műtétre ahhoz, hogy teljesértékű életet tudjak élni. Rendszeres ellenőrzés mellett erre minden lehetőség megvan.”

Az orvosok által jóváhagyott mértékben, felesleges kockázatot nem vállalva, vezetőedzőnk a műtét előtt részt vesz a játékosok felkészítésében. A rehabilitációs időszakban a csapat lejátssza utolsó csoportmeccsét a Bajnokok Ligájában, szerda este Nyéki Balázs fogja ellátni a vezetőedzői feladatokat a Brescia elleni rangadón a Császár-Komjádi Sportuszodában.

Varga Zsolt egészségi állapotáról folyamatos tájékoztatást adunk, ezért kifejezetten kérjük a sajtó munkatársait, Zsolt egészségének és nyugalmának megőrzése érdekében kizárólag a klub hivatalos felületeiről tájékozódjanak.

Cikkajánló

KO - a görögök kiütésével döntős a magyar válogatott

Óriási gólokat lőve 20-10-re nyert a férfi pólóválogatott a Világkupa-selejtező elődöntőjében.

Irány a Világkupa-elődöntő

Fölényes, 21-10-es győzelmet aratott a magyar válogatott Georgia ellen és jutott tovább a legjobb négy közé.

Szavaztak a társak – Vogel Soma volt 2024 legjobbja

A magyar férfi vízilabda-válogatott játékosai az FTC kapusát és szerb légiósát látták a legkiemelkedőbbnek.

Mandics: „Kiváltság és öröm itt lenni”

A világ legjobbja szerint a mostani FTC erősebb annál a csapatnál, amely BL-t nyert - INTERJÚ

Vigvári-bombákkal irány a VK-negyeddöntő

FTC-játékosok vezérletével 15-10-re nyert férfi vízilabda-válogatottunk Franciaország ellen.

Manhercz hatot lőtt, legyőztük a címvédőt a Világkupán

12-ből 10 gólt FTC-játékos szerzett a spanyol válogatott ellen a Vk-selejtező nyitányán.

Tíz FTC-játékos került be a válogatott keretekbe

A nőknél ketten, a férfiaknál nyolcan utaznak a magyar válogatottak Világkupa-selejtezős kereteivel.

Mandics kapta a „vízilabda Aranylabdáját”

2019 után 2024-ben is egy BL-győztes FTC-Telekom pólós kapta a Total Waterpolo szaklap díját.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin