2021. november 19.
Szenzációs meccs, 9–9 az Olympiakosz ellen!
A világklasszisok sorával felálló görögök ellen parádés meccset vívtunk: döntetlen lett a vége.

Ahogy a szakvezetőség többször elmondta, a fiatal tehetségeink mostanság lemérhetik, hol tartanak jelenleg, méghozzá a világ legjobbjai ellen, hiszen erről szól a Bajnokok Ligája.

Főleg, hogy aktuális ellenfelünk, a görög Olympiakosz az első és a második fordulóban is magabiztosan győzött, legutóbb például a szintén bivalyerős Novi Beograd otthonában…

Ez nem véletlen, hiszen a Ferencvárosban két csodás évet töltő Ioannis Fountoulis és a szerb Filip Filipovic is ideigazolt a nyáron: előbbit külön meg is tapsolta a Fradi-tábor – mindenesetre ekkora klasszisokkal szemben vonulhatott fel a kezdőcsapat tagjaként például Vigvári Vendel és Molnár Erik is.

Mindezek után az első találatot egy rutinos klasszisunk, Vámos Márton szerezte, aztán Fountoulis egyenlített (ki más?!), mielőtt Pohl Zoltán visszavette a vezetést, majd Varga Dénes értékesített egy ötméterest, így 3–1-nél érkezett az első szünet.

Sajnos a második negyedben az Olympiakosz megmutatta a klasszisát, két akció- és egy fórgóllal, kapott nélkül hozta a játékrészt, úgyhogy megfordult a széljárás, kivált, hogy a harmadik szakasz első két találatát is a görögök szerezték, úgyhogy 3–6 is állt a táblán.

Ám innen visszajöttek a fiúk: Daniil Merkulov kettőt, Varga Dénes közte egyet vállalt, úgyhogy hat perccel a vége előtt 6–6–nál sikerült utolérni az ellenfelet, sőt, a káprázatossá alakuló csatában a 7–7-es egyenlítés után Vámos Márton újabb góljával már itt volt a 8–7-es előny!

Csakhogy a görögök sem adták fel, ők is egyenlítettek, megkapták a fórjaikat is, úgyhogy kettő perccel a vége előtt 8–8-nál tartottunk, és tövig rágtuk a körmünket…

Az utolsó percre is döntetlennel fordultunk, na de akkor Fekete Gergő centerakciógólt szerzett – viszont még ezzel sem volt vége, mert időkérés után az Olympiakosz sokadszor is egyenlített, úgyhogy 9–9-nél az utolsó támadásra maradt a döntés.

…ami végül elmaradt, így a világ jelenlegi talán legerősebb, a BL-idényben eddig hibátlan klubjával szembeni gigászi küzdelem döntetlennel ért véget, úgyhogy három forduló után három iksszel állunk az elitsorozatban.

Kedden a hazai bajnokságban a BVSC elleni rangadóval folytatjuk.

 

FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, A-CSOPORT
FTC-TELEKOM–OLYMPIAKOSZ (görög) 9–9 (3–1, 0–3, 1–2, 5–3)
Gólok: Vámos 3, Merkulov 2, Varga D. 2, Fekete G. 1, Pohl 1

Cikkajánló

Egyiptomban tölti a karácsonyt Vogel Soma

A BL-döntő utolsó másodperceit tartja az év legemlékezetesebb pillanatának az FTC-Telekom kapusa.

Nyéki Balázs: Egyedülálló évet produkáltunk

Férfi pólósaink minden lehetséges trófeát megnyertek 2024-ben, jövőre pedig megismételnék ezt a bravúrt.

Vogel Soma az év magyar vízilabdázója

Az FTC saját nevelésű vízilabdázóját először választották a legjobbnak Magyarországon.

Legyen az Év csapata az FTC pólósai!

Három kategóriában is díjat nyerhetünk az Év Sportolója Gálán január 13-án az Operaházban.

Örömszavak – sorozatban hetedszer is kupagyőztes az FTC

Férfi pólósaink történelmet írtak - VIDEÓ!

Tökéletes év - A Magyar Kupát is megnyerte az FTC

A Nyéki Balázs vezette FTC-Telekom Waterpolo minden fronton csúcsra ért, és négy trófeával zárta 2024-et!

A címvédésért küzdenek férfi pólósaink az MK-ban

Vasárnap 20 órától FTC-Telekom - BVSC döntőt rendeznek a Komjádi uszodában.

„A döntő mindig teljesen más műfaj”

Férfi vízilabdacsapatunk vezetőedzője, Nyéki Balázs értékelte a Magyar Kupa-döntőbe jutást – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin