2019. november 2.
Sikerül a címvédés az oroszlánbarlangban?
Ma este az Európai Szuperkupáért játszik az FTC-Telekom, amely negyedszer hódíthatja el a rangos trófeát.

A Ferencváros férfi vízilabdacsapata csütörtök délután indult útnak Marseille-be az Európai Szuperkupa helyszínére, ahová késő este érkezett meg a 15 fős keret és a szakmai stáb, melyet klubunk alelnöke Nyíri Zoltán is elkísért a francia kikötővárosba. Az előbbre hozott utazásnak köszönhetően a teljes pénteki nap a csapat rendelkezésére állt, amit így két edzéssel, videózással és pihenéssel töltöttünk el.

A Fradi 1978, 1980 és 2018 után negyedszer hódíthatja el az Európai Szuperkupát, míg a Marseille az első francia csapat, amely megküzdhet a rangos trófeáért. Csapatunk egyébként már a meccs előtt történelmet írt azzal, hogy egymás után háromszor játszik döntőt. Erről és a kupa történelméről korábbi cikkünkben olvashatnak bővebben.

A HAZAI PÁLYA ELŐNYE

A labdarúgó meccsekről jól ismerhetjük a marseille-i drukkereket, akik igen forró légkört szoktak teremteni a Stade Vélodrome-ba. Persze a város vízilabdacsapatának uszodájába nem férnek be 60 ezren, de az ultrák közül többen is ki szoktak látogatni a pólósok meccseire. Kanadai játékosunk, Nicolas Constantin-Bicari öt évet játszott Marseille-ben, mely alatt négy bajnoki címet és három Francia Kupát nyert a csapattal. Centerünk sokat mesélt a helyi szurkolók fanatizmusáról és azt is megtudta, hogy telt ház lesz szombat este, így borítékolható a remek hangulat.

A két csapat pontosan két hete már a Bajnokok Ligájában is találkozott. Akkor a Fradi magabiztos, 13-7-es győzelmet aratott a Komjádiban. Varga Zsolt azonban felhívta a figyelmet arra, hogy mekkora pluszt jelenthet a francia együttesnek a szurkolótábora, ezért óva intett mindenkit attól, hogy lebecsüljük ellenfelünket. „Ez egy kétarcú csapat. Láttam a mérkőzésüket a Recco ellen, ami egy teljesen más mérkőzés volt. Azt tudni kell, hogy ők otthon egy oroszlánbarlangban játszanak, ezért biztos vagyok benne, hogy más csapattal fogjuk magunkat szembe találni. Persze egy jó alapot adhat a budapesti meccs, de kérdés, hogy mennyire játszották ki az ütőkártyájukat, illetve az is kérdés, hogy mi hogyan tudunk megbirkózni majd az esélyesség terhével.” - mondta vezetőedzőnk.

Szombat este jön tehát az Európai Szuperkupa döntője, ahol összecsap egymással a címvédő és BL-győztes FTC, valamint a francia klubvízilabda történetének első európai kupáját megnyerő Marseille. A mérkőzés 20:30-kor kezdődik és ITT nézhetik élőben.

Cikkajánló

Nyéki Balázs: Egyedülálló évet produkáltunk

Férfi pólósaink minden lehetséges trófeát megnyertek 2024-ben, jövőre pedig megismételnék ezt a bravúrt.

Vogel Soma az év magyar vízilabdázója

Az FTC saját nevelésű vízilabdázóját először választották a legjobbnak Magyarországon.

Legyen az Év csapata az FTC pólósai!

Három kategóriában is díjat nyerhetünk az Év Sportolója Gálán január 13-án az Operaházban.

Örömszavak – sorozatban hetedszer is kupagyőztes az FTC

Férfi pólósaink történelmet írtak - VIDEÓ!

Tökéletes év - A Magyar Kupát is megnyerte az FTC

A Nyéki Balázs vezette FTC-Telekom Waterpolo minden fronton csúcsra ért, és négy trófeával zárta 2024-et!

A címvédésért küzdenek férfi pólósaink az MK-ban

Vasárnap 20 órától FTC-Telekom - BVSC döntőt rendeznek a Komjádi uszodában.

„A döntő mindig teljesen más műfaj”

Férfi vízilabdacsapatunk vezetőedzője, Nyéki Balázs értékelte a Magyar Kupa-döntőbe jutást – VIDEÓ!

Bejutottunk a Magyar Kupa-döntőbe

Szoros csatában 15-8-ra nyerte meg az elődöntőt az FTC férfi pólócsapata a Honvéd ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin