Az első Bajnokok Ligája meccsen, a Hannover ellen még akadozott a támadógépezet és sokáig nem is szereztünk gólt, ezúttal viszont nem volt ezzel gond. Varga Dénes egy csodás megmozdulással meg a Marseille elleni találkozót és a Fradi-gólok sorát. Aaron Youngerrel játszott össze, majd kibújva védője szorításából közelről tüzelt a sarokba. Az első negyedet 3-0-val zártuk, a Nicolas Constantin-Bicari által kiharcolt ötméterest Vámos Márton értékesítette, majd csapatkapitányunk hasonló szituácóból lőtt a kapuba, mint az első találatánál.
A francia csapat próbálkozott szép számmal, de nem tudtak túljárni Vogel Soma eszén, aki úgy tűnik kezdi visszanyerni tavalyi formáját. Tíz percnek kellett eltelnie, mire a vendégek betaláltak a kapunkba (3-1), de erre kaptak is egy négyest! Megvillant Zalánki Gergő és Giannis Fountulis is egy-egy hatalmas bomba formájában, majd Varga már a negyedik gólját szerezte, amivel 7-1 volt nekünk. A szünet előtti utolsó másodpercekben még szépített a vendégek BL-győztes balkezese, Ugo Crousillat, de így is 7-2-es vezetéssel kezdhettük meg a meccs második felét.
Fountoulis ötméteresből, majd Nikola Jaksic emberelőnyből növelte tovább az előnyt, amely így már hatgólos volt, tehát a Fradi három negyed alatt mindössze három gólt kapott! 9-3 után viszont lankadt a koncentráció, amit jól jelez, hogy a hátralévő egy játékrészben több gólt lőtt a Marseille, mint addig. De emellett meg is lőttük azt a négyet, amit kaptunk. Vámos, Fountoulis és Zalánki után Német Toni is feliratkozott a gólszerzők közé, ráadásul egy szépségdíjas góllal, a víz alól kinyúlva húzta be centerünk. A Ferencváros 13-7-re megnyerte második csoportmérkőzését a Bajnokok Ligájában, és a három pont mellé jókora lélektani fölényt is kapott, hiszen november 2-án Marseille-ből kell elhozni az Európai Szuperkupát! A főpróba tehát sikeres volt, reméljük az előadás is az lesz…
LEN FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
Csoportkör 2. forduló, 2019.10.19., szombat
FTC-Telekom Waterpolo (magyar) – CN Marseille (francia) 13-7 (3-0, 4-2, 2-1, 4-4)
Gólszerzőink: Varga 4, Fountoulis 3, Vámos 2, Zalánki 2, Jaksic 1, Német 1
A BL-döntő utolsó másodperceit tartja az év legemlékezetesebb pillanatának az FTC-Telekom kapusa.
Férfi pólósaink minden lehetséges trófeát megnyertek 2024-ben, jövőre pedig megismételnék ezt a bravúrt.
Az FTC saját nevelésű vízilabdázóját először választották a legjobbnak Magyarországon.
Három kategóriában is díjat nyerhetünk az Év Sportolója Gálán január 13-án az Operaházban.
Férfi pólósaink történelmet írtak - VIDEÓ!
A Nyéki Balázs vezette FTC-Telekom Waterpolo minden fronton csúcsra ért, és négy trófeával zárta 2024-et!
Vasárnap 20 órától FTC-Telekom - BVSC döntőt rendeznek a Komjádi uszodában.
Férfi vízilabdacsapatunk vezetőedzője, Nyéki Balázs értékelte a Magyar Kupa-döntőbe jutást – VIDEÓ!