A LEN Bajnokok Ligája pénteki elődöntőjében ugyan három góllal alul maradtunk a címvédő Pro Reccóval szemben, a meccs utáni csalódottságon hamar túl kellett lendülnie játékosainknak, hiszen szombaton még várt rájuk egy nagyon fontos feladat, a bronzcsata az olasz Brescia ellen.
I. negyed
Rögtön ötmétereshez jutottunk, amit Vámos Márton értékesített is, ám Boris Vapenski emberelőnyből egyenlített. Nem sokkal később egy végletekig kijátszott akció végén megint Vámos volt eredményes, majd Fekete Gergő is betalált. (1-3) Továbbra is remekül sültek a kezek, Daniil Merkulov növelte az előnyünket. Videóbírózás után született meg a Brescia második találata, de Luca Damonte gondoskodott róla, hogy háromgólos maradjon a különbség. (2-5)
II. negyed
Hamar megszületett a harmadik Brescia-gól, majd Varga Dénes lövése a kapufán csattant. Ezt követően Vogel Somának kellett óriásit védenie, ám a következő támadásnál már ő sem tudott segíteni, gyorsan felzárkóztak az olaszok. (4-5) Varga a lehető legjobbkor szerezte meg 28. BL-gólját. Sajnos Dorde Lazic is szép találatot jegyzett, ahogyan Vicenzo Dolce is, egyenlített az ellenfél. (6-6) A nagyszünet előtt Vigvári Vendel újra vezetéshez juttatta az FTC-t.
III. negyed
Egy gyors időkérés után ugyan Vigvári rövid időre kétgólosra növelte az előnyünket, de Dolce bombájára nem volt ellenszer. (7-8) A következő akciónkból Damonte talált a kapuba, de a Bresciát nem tudtuk leszakítani. Egy gyors akció végén Jansik Szilárd is feliratkozott a gólszerzők közé. (8-10) Szépen járatta a labdát a Brescia, de a figura végén Vogel Sománál kötött ki a labda, mehettünk a közte háromért és Fekete centerből be is tuszkolta a labdát a hálóba, hátul pedig hol mi védekeztünk jól, hol pedig a Brescia játékosai voltak pontatlanok, így előnyből várhattuk a záró negyedet.
IV. negyed
Lazic-góllal kezdődött az utolsó felvonás, majd Cristian Presciutti megpattanó lövése is bement, de Jansik a legjobbkor meglőtte a 12. Fradi-gólt, megint kettővel mentünk. (10-12) Dolce erősen vitatható szituáció végén talált be Vogel kapujába, a bírók nyolc másodpercig nem engedték be a kiállítás letelte után a szankcionált Fradi-játékost. Azonban Feketét ez sem zavarta meg, aki harmadik találatát jegyezte, majd Nemanja Ubovic egy szép támadás után megszerezte első gólját a meccsen egy perccel a találkozó vége előtt. (11-14) A Brescia kapott még egy ötméterest, amit értékesített is, de ez csak a szépítésre volt jó, a Varga Zsolt csapata 14-12-re megnyerte a Bajnokok Ligája bronzmérkőzését és
Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, Final8
Bronzmeccs
Brescia (olasz)–FTC-Telekom Waterpolo 12-14 (2-5, 4-2, 2-4, 4-3)
Az FTC gólszerzői: Fekete 3, Vámos 2, Vigvári 2, Damonte 2, Jansik 2, Varga, Merkulov, Ubovic 1-1
A magyar férfi vízilabda-válogatott játékosai az FTC kapusát és szerb légiósát látták a legkiemelkedőbbnek.
A világ legjobbja szerint a mostani FTC erősebb annál a csapatnál, amely BL-t nyert - INTERJÚ
FTC-játékosok vezérletével 15-10-re nyert férfi vízilabda-válogatottunk Franciaország ellen.
12-ből 10 gólt FTC-játékos szerzett a spanyol válogatott ellen a Vk-selejtező nyitányán.
A nőknél ketten, a férfiaknál nyolcan utaznak a magyar válogatottak Világkupa-selejtezős kereteivel.
2019 után 2024-ben is egy BL-győztes FTC-Telekom pólós kapta a Total Waterpolo szaklap díját.
A World Aquatics 2024 legjobb férfi vízilabdázójának választotta az FTC klasszisát.
2024 utolsó hivatalos mérkőzésén 14-10-re nyert a magyar férfi vízilabda-válogatott Horvátországban.