Mivel a Bajnokok Ligája A-csoportjából a Brescia már továbbjutott a nyolcas döntőbe, a leendő házigazda Novi Beograd pedig rendezőként automatikusan résztvevő, a maradék két helyért a Barcelonetával és az Olympiakosszal kerültünk igazi versenybe.
Nos, az előző fordulóban a katalánok fogadták a görögöket, most pedig a mieink utaztak Görögországba, azaz egymást érik a kulcsfontosságú mérkőzések – amik mellett sajnos vitathatatlan nehézség, hogy a két riválisunk az utolsó fordulókban egyaránt találkozik a nyeretlen Dinamo Tbiliszivel, ami garantált három-három pont nekik…
Ezért is tűnt nagyon fontosnak, hogy mi most nyerjünk Athénban: ennek megfelelően remekül is kezdtünk, megszereztük a vezetést, majd kiválóan bekkeltünk – de azért a hazaiak sem tűntek el teljesen, 1–1-gyel ért véget az első negyed.
A második is döntetlennel zárult, csak góldúsabban, de miközben a hazaiak jóval többet próbálkoztak, Vogel Soma 60%-kal védett (amit a végére 65% fölé tornázott), úgyhogy 4–4-nél fordultunk.
Hanem aztán a harmadikban kinyílt a gólzsák, és szerencsére nem is egyenlően jöttek a találatok, mert ugyan 6–6-ig tartotta a lépést az Olympiakosz, utána bevertünk egymásután három emberelőnyt, úgyhogy kezdtek alakulni a dolgok…
Sajnos azt nem várhattuk, hogy a görögök feladják, úgyhogy a vége szorosabb lett: a hazaiak egészen mínusz egyig feljöttek, de akkor Vámos Márton is bezúdított egyet, amivel beállította a 8–10-es végeredményt.
Azaz hatalmas győzelmet arattunk Athénban, és felléptünk a csoport negyedik helyére, úgyhogy ha megnyerjük a hátralévő két hazai mérkőzésünket, ott leszünk a final eightben!
BAJNOKOK LIGÁJA, A-CSOPORT, 12. FORDULÓ
Olympiakosz (görög)–FTC-Telekom 8–10 (1–1, 3–3, 2–5, 2–1)
Gólok: Vigvári 3, Molnár 2, Varga D. 2, Német 1, Ubovic 1, Vámos 1
A forduló további mérkőzései:
Novi Beograd (szerb)–Jadran Split (horvát) 14–7
Barceloneta (spanyol)–Dinamo Tbiliszi (grúz) 18–4
Brescia (olasz)–Radnicski Kragujevác (szerb) 12–8
Az állás:
1. Brescia 29 pont
2. Barceloneta 23 (146–96)
3. Novi Beograd 23* (163–126)
4. FTC-TELEKOM 22
5. Olympiakosz 19
6. Radnicski Kragujevác 13
7. Jadran Split 9
8. Dinamo Tbiliszi 0
*Mivel a Novi Beograd helye rendezőként garantált a nyolcas döntőben, a szerbeken kívüli legjobb három jut még tovább.
A hátralévő csoportmérkőzéseink:
13. forduló (április 20.): Radnicski Kragujevác (otthon)
14. forduló (május 11.): Brescia (otthon)
Az olimpiára készülő magyar válogatott két Fradi-játékosa nyilatkozott az olaszok elleni vereség után - VIDEÓ!
A Buenos Airesből hazatérő vb-győzteseket a Népligetben köszöntötték - VIDEÓ!
Korényi Balázs vb-aranyig vezette Buenos Airesben az öt FTC-játékossal felálló magyar csapatot.
Az olimpiai aranyért küzdő magyar férfi vízilabda-válogatott majd’ felét a BL-győztes Fradi adja.
Három érmet szerzett az FTC-Telekom Waterpolo fiú utánpótlása a 2023/24-es szezonban.
Az olimpiára készülő magyar férfi vízilabda-válogatott 16-15-re kapott ki a horvátoktól.
21 fős bő kerettel, közte tíz FTC-játékossal készül a párizsi olimpiára a magyar férfi vízilabda-válogatott.
Öt FTC-játékossal a keretben nyert világbajnoki bronzot az U16-os magyar fiú vízilabda-válogatott.