A pénteki, 24-16-os „kézilabdaeredményt” hozó meccs után ezúttal fegyelmezettebb védekezést mutatott be az FTC-Telekom Waterpolo férfi vízilabdacsapata. Tette ezt a visszavágó legelejétől, hiszen a hazai találkozóhoz képest most nem engedtük 4-1-re ellépni a BVSC-t, hanem végig vezetve nyertünk.
MANDICS MEGÉRKEZETT!
A negyeddöntő második felvonásának ez volt az egyik legnagyobb eredménye a továbbjutás mellett. A szerb olimpiai bajnok a Népligetben is remek megoldásokkal, gólokkal és gólpasszokkal vétette észre magát, de még érezhető volt rajta a kihagyás és az öthónapos meccs nélküli időszak. A zuglóiak otthonában már abszolút tarthatatlan volt, a Fradi legjobbjaként öt góllal zárt a balkezes világklasszis.
A sérülés miatt hiányzó Vogel Somát helyettesítő Szakonyi Dániel is remekelt, 3-1-es vezetésünknél ötméterest hárított. A mezőnyben pedig Varga Dénes mellett Vigvári Vendel vétette észre magát gyönyörű gólokkal a szélről és középről egyaránt. A világbajnok duplája után már 7-3-ra is elléptünk a második negyed közepén, majd a nagyszünet előtt eredményes tudott lenni új játékosunk, Nagy Ákos is, aki tehát góllal mutatkozott be a Fradiban (4-9).
10-4-es vezetéssel fordultunk a meccs második felére, ahol a biztos előny tudatában is koncentráltan játszottunk elől és hátul is. Mandics óriási bombákat vágott a BVSC kapujába, az utolsó támadásunknál pedig Fekete Gergő mutatta meg, hogy az egyéni képességek mellett a csapategység is mennyire jellemző erre a Fradira: egy az egyben vezette a szélen a hazaiak kapujára a labdát, de inkább a passzt választotta, kihagyhatatlan helyzetbe hozva a középen érkező Varga Dénest, aki bepöccintette a labdát a kapuba.
Az FTC végül 15-9-re nyerte meg a párharc második felvonását, így kettős győzelemmel, 39-25-ös összesítéssel jutott tovább a Magyar Kupa négyesdöntőjébe. A negyeddöntők többi visszavágóját vasárnap rendezik, a jövő hét elején pedig az is kiderül, hogy mely párosításokat rendezik meg az elődöntőben. A Final4-t szeptember 2-3. között rendezik meg a Hajós Alfréd Sportuszodában, a helyszín pedig abszolút jó ómen a Fradinak, hiszen 2020-ban a Margitszigeten sikerült nyernünk.
BENU FÉRFI VÍZILABDA MAGYAR KUPA
Negyeddöntő , 2. mérkőzés
2023.08.26., szombat 19:00
Budapest, Laky Károly Uszoda
BVSC-ZUGLÓ - FTC-TELEKOM WATERPOLO 9-15 (2-4, 2-6, 3-3, 2-2)
Gólszerzőink: Mandics 5, Vigvári 4, Varga D. 3, Varga V., Nagy Ákos, Molnár 1-1
A párharc végeredménye: 39-25 az FTC javára, amely kettős győzelemmel jutott a négyesdöntőbe.
A BL-döntő utolsó másodperceit tartja az év legemlékezetesebb pillanatának az FTC-Telekom kapusa.
Férfi pólósaink minden lehetséges trófeát megnyertek 2024-ben, jövőre pedig megismételnék ezt a bravúrt.
Az FTC saját nevelésű vízilabdázóját először választották a legjobbnak Magyarországon.
Három kategóriában is díjat nyerhetünk az Év Sportolója Gálán január 13-án az Operaházban.
Férfi pólósaink történelmet írtak - VIDEÓ!
A Nyéki Balázs vezette FTC-Telekom Waterpolo minden fronton csúcsra ért, és négy trófeával zárta 2024-et!
Vasárnap 20 órától FTC-Telekom - BVSC döntőt rendeznek a Komjádi uszodában.
Férfi vízilabdacsapatunk vezetőedzője, Nyéki Balázs értékelte a Magyar Kupa-döntőbe jutást – VIDEÓ!